Sikertelen szabotázs az iráni nehézvíz-tartályok ellen

Irán megakadályozott egy szabotázsakciót bizonyos szállító tartályaik ellen, amelyeket nehézvíz szállításra használnak. A helyi média szerint az incidensért egy meg nem nevezett külföldi országot okolnak, írja a Reuters.

Az Irán és a Nyugat között hosszú idő óta húzódó bizalmatlanság egyik fő alappillére az iráni nukleáris program. A nyugati hatalmak Irán atomprogramjának titkos katonai felhasználására gyanakodnak. Ezeket a vádakat Irán tagadja, sőt, többször is megvádolt bizonyos nyugati országokat atomprogramjuk szabotálásával.

A teheráni Arman napilap Asghar Zareanra, az Iráni Atomenergia Szervezet helyettes nukleáris biztonsági főnökre hivatkozva tudósított az akcióról, amelyre értesüléseik szerint két hete került sor. „Kárt próbáltak tenni a nehézvíz szállítására kijelölt tartályainkban. A szabotázst azonban felfedeztük és elhárítottuk, mielőtt a tartályokat feltöltöttük volna Arakban,” nyilatkozta Zarean.

A nehézvíz az egyik legfontosabb komponense a nukleáris reaktorok építésének és karbantartásának. Irán egyetlen ismert nehézvíz reaktora a közép-iráni Arak városában épül. Bár még nincs teljesen kész, az araki reaktor már működőképes. A reaktor idén júniusban jelentős átalakításokon ment át, drasztikusan csökkentették a potenciális plutónium termelését, egyértelmű gesztusként az Iránnal tárgyaló hatok felé (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína).

A hatokkal való átmeneti szerződés szerint – egyes szankciók mérsékléséért cserébe – az iráni hatóságok leállították több fő alkatrész üzembe helyezését Araknál. Időközben Irán és a hatok folytatják a tárgyalásokat. Bár a tárgyalások utolsó fordulója pozitív visszhangot keltett, a feleknek még mindig meg kell birkózniuk néhány kényes ponttal a november 24-i határidőig, ha el akarják érni egy átfogó szerződés létrejöttét.

2010-ben Irán urándúsító létesítményeit súlyos támadás érte a Stuxnet vírus által. Legtöbben az USA-ra és Izraelre gyanakodtak a támadásért, de felelősséget egyik megvádolt kormány sem vállalt. Idén márciusban már egyszer beszámoltak az iráni hatóságok egy akkor meghiúsított szabotázsról az araki reaktor ellen.

Vágner Krisztián

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »