Kelemen Hunor: új alkotmány kell az országnak

Kelemen Hunor szerint Románia hibázott, amikor 1992-ben olyan alkotmányt fogadott el, amely megtiltotta a későbbi generációknak, hogy a jövőjükről gondolkozzanak, ezért az országnak új alkotmányra van szüksége.

Erről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje a választási kampányát lezáró sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön Kolozsváron. Arra utalt, hogy a román alkotmány kimondja: megváltoztathatatlan az alaptörvény első cikkelye, mely szuverén és független egységes nemzetállamként határozza meg az országot.

Kelemen Hunor úgy véli, a 2016-ban megválasztandó román parlamentnek lenne az a feladata, hogy elfogadja Románia új alaptörvényét. Hozzátette, az új alkotmánynak meg kellene őriznie a kétkamarás parlamentet, de be kellene vezetnie a regionalizmust, és Romániát többnemzetiségű államként kellene meghatároznia.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »