Gázban a jövő? – avagy Afrika reménye

A 2013-as év tíz legnagyobb gáz- és olajlelőhely-felfedezése közül hat Afrikához köthető területeken történt. Már több mint ötszáz cég kezdte meg a kitermelő munkákat a térségben, miközben a tavalyi évben kilenc millió hordót termeltek ki napi szinten, melynek nyolcvan százalékát Algéria, Angola és Nigéria adta. A felfedezéseknek köszönhetően új szereplők jelentek meg a térképen. De vajon meghozzák-e számukra a várt fejlődést a lelőhelyek nyújtotta lehetőségek?

Napjainkban mikor már-már látható a gáz- és olajkészletek vége, és mikor szinte a teljes társadalom gáz- és olajfogyasztású termékektől függ, mindig örömmel tölti el a politikusokat és a cégvezetőket egy-egy újabb lelőhely felfedezése. Természetesen nem elhanyagolható, hogy az adott új lelőhely mennyire megközelíthető és kiaknázható. Sok kormány megrészegül a fossziliis energiahordozók adta lehetőségektől, a rengeteg pénzzel kecsegtető üzlettől és felelőtlenül belevágnak a kitermelésbe – azonban, mint az sejthető, a siker nem feltétlenül garantált.

Az afrikai országok nagy részében, mint például Tanzániában, ahol nagy mennyiségű gázmezőt találtak, jelentősen hiányos az infrastruktúra kiépültsége. Míg egy amerikai vagy európai lelőhely esetén lényegében csak a fúróállomást kell kiépíteni, addig Afrikában az utak minősége, de lényegében bármi más sincs olyan szinten, ami megkönnyítené a vállalkozók dolgát.

Változó széljárás

Tíz évvel ezelőtt az afrikai gázexport fő felvásárlója az Amerikai Egyesült Államok volt, ám az elmúlt bő évtized alatt az USA már saját ellátásán felül is exportál, így az afrikai piac megüresedett vezető vevői szerepére két új jelentkező is akadt: India és Kína. Ez tíz évvel ezelőtt egy aligha elképzelhető fordulat volt, és rámutat a piacok gyors változékonyságára – ezt a jelenséget hagyják figyelmen kívül azok a politikusok, akik egyből a kitermelés mellett döntenek. A gyenge infrastrukturális helyzet miatt előbb azon a területen kell javítani a helyzeten, így a földgáz kitermelésének elindulásáig éveknek kell eltelnie. Ez is mutatja, hogy a gázkitermelés hosszú távon megtérülő és hatalmas összegű befektetést kíván meg, még úgy is, hogy világpiaci szinten Afrikában jár a legkevesebb költséggel az efféle vállalkozás.

Intő jelek

Az afrikai országok többségéről sok embernek a korrupció jut eszébe, talán nem is véletlenül. Az olaj ára és a kitermelésre ösztönzők lelkesen szorgalmazzák az új befektetéseket, azonban a piac nagyobb szereplői óvatosan vállalkoznak a fentebb említett magas fokú korrupció, az alacsony fejlettségű infrastruktúra és a szabályozási rendszer színvonaltalansága miatt. Egy olcsóbb megoldással járó, ám környezeti katasztrófát is rejtegethető megoldást a Deepwater Horizon 2010-es felrobbanása és a British Petrolra ezután váró büntetés után egyik vállalkozó cég sem kockáztatna szívesen.

A nyugati vállatok számára emlékezetes lehet az ENI megvesztegetési botránya 2011-ben Nigériában, melynek teljes vizsgálata még napjainkban is tart, és ékes példaként szolgál az afrikai politikusok megvehetőségére. Az amerikai Értékpapír és Cserekereskedelmi Bizottság (SEC) is rendszeresen végez vizsgálatokat a megkérdőjelezhető ügyletek kapcsán, melyek a korábbi példák alapján az adott cég részvénypapírjainak zuhanását idézhetik elő. Az afrikai politikusok makacssága és saját érdekeinek nézése viszont nehezíti a gazdaságilag tiszta üzletek megvalósítását.

Ki nyer ma?

Ez azonban csak a világ nyugati része, ahol Washington a saját maga által elképzelt utat tartja csak elfogadhatónak a többi ország számára is a gazdasági segítségnyújtásért cserében. A másik oldal pedig nem csak földrajzi értelemben helyezkedik ellentétesen: Kína és India készségesen segít az afrikai országoknak a kereskedelmi monopol helyzetért és egyéb külpolitikai gesztusokért, valamint a pénzbeli támogatás és a szakemberek küldése mellett nem vár el belpolitikai reformokat az országoktól. Kína afrikai terjeszkedéséről itt írtunk többet.

Természetesen nem ennyire fekete-fehér a történet, Kína és India hatalmas mértékű befektetéseiből több ország is jócskán profitál. Ha megnézzük napjaink legnagyobb afrikai beruházásait, láthatjuk, hogy két nagy méretű duzzasztógát építése folyik, egy a Kongói Demokratikus Köztársaság, egy pedig Etiópia területén, összesen tizenhét milliárd dollárnyi értékű fejlesztésekben. Az etióp gazdaságot fogja fejleszteni a dzsibuti Port of Doraleh és az etióp főváros Addisz-Abeba között épülő hatszázötven kilométeres vasútvonal is, mely közel 1,2 milliárd dollárba fog kerülni.

Remélhető, hogy a nagy pénzszerzési lehetőségét vízionáló, a korrupcióra hajlamos afrikai kormányok átgondolt döntést hoznak, és környezeti és hummanitárius katasztrófák nélkül megtérül számukra a befektetés.