Mi lesz Belgiummal II. Albert lemondása után?

Bejelentette lemondását II. Albert belga király: az uralkodó rossz egészségügyi állapotára hivatkozva adja át a trónt fiának, az 53 éves Fülöp hercegnek. A július 21-én hivatalba lépő államfő előtt álló legnagyobb kihívás a szeparatizmus, amely már apja húszéves uralkodását is megnehezítette.

II. Albert Belgium hatodik királya, aki elődeivel szemben jócskán megtapasztalta a belga föderalizmus minden kínját. Az ország jövője ma is Európa egyik legbizonytalanabb pontja: számos politikus szerint nem létezhet belga egység; egyesek pedig Belgium állami létét is megkérdőjelezik. Ennek fényében kijelenthető, hogy az uralkodóváltás a szövetségi keretek fenntartása szempontjából kulcsfontosságú kérdés; a szeparatizmussal küzdő többi európai állam pedig érdeklődve figyeli, hogy hogyan lesz képes Fülöp herceg kezelni a flamand mozgalom megerősödését.

Bár a monarchiák kapcsán sokan szimbolikus szerepet tulajdonítanak a mindenkori uralkodónak, Belgium ékes példája annak, hogy a király a törékeny államszerkezetet és a nemzetiségek közötti ellentéteket orvosolni próbálja. II. Albert egyértelműen Európa azon monarchái közé tartozik, akik tényleges politikai szerepkörrel rendelkeznek. Többen úgy vélik, hogy a belga király II. Erzsébet királynőhöz képest sokkal több jogkört gyakorol, hiszen a brit koronával szemben Belgiumban gyakoribb a törvények szentesítésének visszautasítása, illetve a kormány kinevezése sem „egyszerű” többségi választási rendszer alapján működik. A belga állam pártrendszere rendkívül töredezett, a nyelvi-politikai megosztottságból fakadóan az uralkodó a kormányalakítás kulcsszereplője azáltal, hogy mediatív módon próbálja egymáshoz közelíteni az érdekeket.

Belgiumban a monarchia intézményének másik jelentősége, hogy az uralkodó nem a flamandok, vagy vallonok királya, hanem egy személyben testesíti meg a belga identitást. II. Albert 1994. február 17-én írta alá a belga alkotmányt, amely az országot „szövetségekből és régiókból álló” szövetségi állammá tette: az uralkodó a föderális elemek erősítésével próbálta csökkenteni az egyre komolyabb flamand-vallon ellentétet. Ez rendkívül fontos, hiszen Flandriában hagyományosan magas a regionális identitáshoz való kötődés, ami sokkal erősebb, mint a vallon öntudat. Ennek megfelelően véleménykülönbség mutatkozik az uralkodó megítélésében is, hiszen a vallonok elkötelezettebbek a király iránt: szerintük a monarcha az ország egységének kulcsa. Ezzel szemben a flamand régió a lehető legszélesebb hatáskörökkel rendelkezne – az uralkodó minimális beleszólása mellett. II. Albert uralkodása ennek fényében igazi sikertörténet, hiszen a király eredményesen töltötte be békéltető szerepét a nyelvi és gazdasági különbségek összeegyeztethetetlensége mellett is.

A már alkotmányban rögzített föderális állam egyik első, talán máig legsúlyosabb válságának megoldása is II. Albert nevéhez fűződik. 2007-ben került sor az úgynevezett kilenc hónapos krízisre, amely során a nyelvi és politikai feszültségek kormány nélküli állapothoz vezettek, mivel a szemben álló vallon és flamand felek képtelenek voltak megegyezni többek között Halle-Vilvordee tartomány kérdésében. A flamand fél érdeke az volt, hogy a terület szakadjon el a brüsszeli résztől (BHV), hiszen az ott élő, franciául beszélő lakosság nem volt hajlandó hollandul kommunikálni. Fordulópontot jelentett, hogy a vallon képviselők kivonulása ellenére a flamandok megszavazták BHV tartomány felosztását, így egyedül Brüsszel maradt kétajkú terület. Albert király fellépése enyhített a helyzeten, hiszen az uralkodó elérte, hogy a nyelvileg rendkívül megosztott pártok beleegyezésével ideiglenes kormány kerüljön az ország élére. A BHV-konfliktus jelentősége, hogy rávilágított a nyelvi és kulturális törésvonalak fontosságára, illetve megerősítette a király szerepét a politikai együttműködés során.

Mindezek alapján a belga uralkodóváltás számos meglepetést hordozhat magában. A flamand szeparatista törekvések erejét már a 2012-es önkormányzati választások is bizonyították, amit tovább fokoz, hogy az érintett hat millió flamand az ország lakosságának több mint felét teszi ki. Az Új Flamand Szövetség (N-VA) Fülöp trónra lépése kapcsán már jelezte, hogy kész megragadni a lehetőséget, hogy a monarchiát a 21. századi keretekhez igazítsa. Bart de Wever, a szövetség vezetője elmondta, hogy bár nem szorgalmazza a monarchikus államberendezkedés eltörlését, az uralkodó jogköreinek szűkítése egyértelműen a céljai közt szerepel. 

A többi politikai párt ezzel szemben nem vár nagy változást II. Albert lemondása után. Elio Di Rupo miniszterelnök szerint érzelmes lesz a búcsú a jelenlegi királytól, azonban fia trónra lépése nem jelent majd nagy fordulatot, hiszen az uralkodó személye sérthetetlen, jogkörei világosak; ezek pedig nem fognak változni a közeljövőben.