Csapatkivonás Afganisztánból: nem is olyan egyszerű

Feszített tempóban dolgoznak a csapatok és a felszerelés kivonásán mind Afganisztánban, mind az Egyesült Államokban. Az évek során felhalmozódott rengeteg felszerelés eltüntetése nem egyszerű feladat.

2011 júniusában Obama bejelentette az afganisztáni csapatok kivonásáról szóló elképzeléseit. A katonák kivonása a könnyebb rész, a több mint egy évtizeden keresztül felhalmozott felszereléssel való rendelkezés azonban már nem ilyen egyszerű.

A katonaság ígéretet tett arra, hogy 2014 decemberéig megszüntet, vagy az afgán hatóságoknak átad minden katonai bázist, hazaszállítja vagy megsemmísíti a fegyvereket és egyéb felszereléseket, a több tízezer Humveetól és MRAP-től kezdve, a repülőgépeken és információ-technológiai felszereléseken át az egyéb limlomig (kábelek, generátorok, építőanyagok, stb.). Becslések szerint mindez akár 5.7 milliárd dollárba is kerülhet.

A Pentagon logisztikai tervezőinek szem előtt kell tartaniuk a költségeket, a kivezető utak biztonságosságát és a szállítások sebességét is. Továbbá a még Afganisztánban állomásozó közel 70 000 katona számára szükség esetére továbbra is biztosítani kell a megfelelő felszerelést.

Nehezíti a helyzetet, hogy az eltelt 11 évben az Afganisztánba való beszállítás nem szervezett és előrelátó módon történt, legtöbbször légi úton jutatták el a megfelelő felszerelést különösebb logisztikai meggondolások nélkül.

A különböző csapatok váltakozásával párhuzamosan a felszerelés nem cserélődött, inkább folyamatosan halmozódott. Most összegyűjtik és szétválogatják a különböző értékű felszereléseket, meghatározva, mi az, amit haza kell szállítani, mit lehet átadni az afgánoknak (ha igénylik), és mit kell megsemmisíteni. 

Bagram – a legnagyobb amerikai bázis Észak-Afganisztánban – vált a kiszállítások egyik központjává. Minden nap több ezer felszerelés érkezik a bázisra, hogy egy-egy fehér kb. egy köbméteres dobozba kerüljenek, és hajóval visszaszállítsák őket az USA-ba. Egy ilyen doboz visszaszállítása kb. 1 200 dollárba kerül, tartalmának értéke pedig akár 200 000 dollárra is rúghat.

Az országból három út vezet az USA irányába: szárazföldön déli irányba (Pakisztánon át a karachi kikötőig), légi úton, vagy északra, Ázsia irányába. Tekintve, hogy a pakisztáni útvonal rizikós a két ország viszonya miatt, az ázsiai vonalat pedig gyakran hótorlaszok teszik járhatatlanná, télen inkább az igencsak költséges légi utat választják. A csúcstechnológiát vagy a kényes felszereléseket tartalmazó szállítmányokat amúgy sem szívesen kockáztatják meg más úton kivinni az országból. A legolcsóbb, ám legveszélyesebb út Pakisztánon át vezet, az ország azonban geopolitikai szempontból túl ingatagnak minősül, ezért ehelyett inkább az Üzbegisztánon és Oroszországon át a rigai kikötőig vezető utat választják a szállítások lebonyolítására. Ez kb. háromszor annyiba kerül, mint a pakisztáni útvonal igénybevétele lenne.

A páncélozott járművek kezelése külön egység feladata. Szállítás előtt négyszer aprólékosan ellenőrzik, hogy nem maradt-e bennük lőszer. Ha egy esetleges ellenőrzés során éles lőszerre bukkannak valamelyik kikötőben, az egész létesítményt bezárhatják.

Az iraki kivonuláshoz képest nehezebb és összetettebb a helyzet Afganisztán esetében. Előbbinél a felszerelést Kuwaitba szállították, ahonnan hajóval juttathatták azt vissza az Egyesült Államokba. Afganisztánnak azonban sem tengerpartja, sem USA-szimpatizáns szomszédai sincsenek, csak egy gyenge, sebezhető úthálózata. Ehhez jön még a hegyes terep, a makacs ellenállás és a merev bürokrácia, ami a tervezők számára a kivonulás szervezését és vezetését logisztikai rémálommá teszi.

Közben az óra ketyeg, a katonaságnak kevesebb mint 22 hónapja maradt a maradék felszerelés elszállítására.