Generációs ellentétek a republikánus külpolitika terén

Megosztottság mutatkozik a republikánusok vezetői között a visszafogottabb külpolitikát követelő hangok megítélése kapcsán.

A republikánus párton belül erősödőben vannak azok a hangok, melyek megkérdőjelezik a párt évtizedek óta követett külpolitikai irányvonalát – írja a New York Times. A jobboldali tábor korábban egységesnek tűnt az USA aktív külföldi szerepvállalásait illetően, főleg a szeptember 11-i terrortámadásokat követően. A republikánusok legújabb generációjához tartozó politikusok, mint például a kentucky-i Rand Paul szenátor, azonban egyet nem értésüknek adnak hangot, és késznek mutatkoznak a hadi kiadások lefaragására, mely az agresszív külpolitikai magatartást lehetővé tette.

A neokonzervatív politizálás híveinek táborát az ilyen vélemények puszta elhangzása is aggodalommal tölti el. Azzal érvelnek, hogy a mai világ egyre kiszámíthatalanabbá válik, s ilyen körülmények között a visszafogott külpolitika – mely az USA szerepének csökkenéséhez vezetne – nem volna szerencsés.

A véleménykülönbségek csütörtökön a nyilvánosság számára is egyértelművé és világossá váltak, amikor a republikánusok egyik gyűlésén a 2016-os elnökválasztás potenciális republikánus jelöltjeként számon tartott Marco Rubio az izolacionista (elszigetelődés párti) politikához való visszatéréstől való félelmeiről beszélt. Bár hozzátette, hogy az USA nem nyerhet meg minden háborút, ugyanakkor mégsem tehetik meg azt, hogy kivonulnak a világból.

A republikánus párton belül vannak olyan vezetők is, akik szerint nem kell tartani a Paul szenátor és társai által hangoztatott véleményektől. Úgy vélik, hogy pont ők lesznek azok, akik az állandó háborúskodásból nem kérő amerikai fiatalságot a republikánus párt mellé állíthatják a következő választásokon.

Rand Paul egyébként önmagát a „realista” jelzővel írja le, s nem tartja szerencsésnek, ha a közvélemény elszigetelődés pártiként, vagy neokonzervatívként tartaná számon. Az elmúlt hónapban egy beszédében kifejtette: nem ellenzi annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok külföldön beavatkozhasson, de a mainál (és a korábbi évekénél) egy jóval kiegyensúlyozottabb külpolitikai megközelítés volna a megfelelő.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »