Az MSZP (új) nemzetpolitikájáról

Meglehetősen nagy sajtóvisszhangot gerjesztett a Magyar Szocialista Párt (MSZP) múlt szerdai kihelyezett elnökségi ülése, amelyre Kolozsváron került sor. Az esemény után tartott konferencián a tömörülés elnöke, Mesterházy Attila bocsánatot kért pártja korábbi hibáiért, és bemutatta azokat a nemzetpolitikai elveket, amelyeket mentén szerveznék további tevékenységüket. A politikus gesztusával az MSZP megpróbál kitörni abból a kommunikációs ketrecből, amelybe az elmúlt években részben önhibájából került. Ez talán sikerrel is járhat, ám egy újszerű nemzetpolitika megfogalmazása tekintetében még igencsak messze járnak a céltól.

A január 16-án megtartott kolozsvári elnökségi ülés, az ezt követő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőinek jelenlétében lezajlott konferencia, valamint az MSZP és az RMDSZ háttérszervezetei által megkötött együttműködési szerződés nyomán beizzottak a billentyűzetek mind Erdélyben, mind pedig Magyarországon. A megszólalók zöme méltatta Mesterházy Attila szocialista pártelnök azon gesztusát, amely révén bocsánatot kért az MSZP korábbi hibáiért, főként a 2004-es decemberi népszavazás előtti sértő negatív kampányért. A politikus úgy fogalmazott, kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőzően rossz politikai választ adtak egy rossz politikai kérdésre,

(e)zzel kárt okoztunk akkor a magyar-magyar kapcsolatoknak, és olyan érzelmeket keltettünk a határon túli magyarságban, amelyek joggal sértették őket. Téves politikai döntés volt, ezért elnézést kérünk mindazoktól, akiket ezzel megsértettünk.

Ugyancsak nagy az egyetértés abban a tekintetben is, hogy az alakulat mostani Canossa-járása mögött nemcsak a szocialistákat fűtő szégyenérzet vagy nemzeti elkötelezettség áll, hanem rövidebb távú, hétköznapibb politikai motivációk is. Az újonnan (fél) szavazati joggal rendelkező külhoni magyar állampolgárok megnyerése felkerülhet minden anyaországi párt teendőinek listájára. Az MSZP múlt heti akcióját egy ilyen szavazatszerző kampány kezdeteként értékelte a sajtó és az elemzők nagy része, a Krónikától a Véleményvezért idéző Transindexen át.

A határon túliak választójogának hatását ugyan nem érdemes túldimenzionálni, hiszen ahogy a Political Capital kutatói által szerkesztett tavaly áprilisi elemzésből is kiderül, a

külhoni voksok (…) minden bizonnyal az összes mandátum legfeljebb 3 százalékára gyakorolhatnak bármilyen hatást.

A tanulmány azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a 2-6 mandátumnyi befolyás egy nagyon szoros végeredmény esetén akár királycsinálóvá is változtathatja a külhoni állampolgárokat. Ez akkor következhetne be, ha az anyaországi és külhoni szavazók pártpreferenciái között jelentős különbségek lennének, és az anyaországi többség akaratát épp az a néhány mandátumnyi eltérés állítaná a fejére. Ezért érthető is, hogy a 2014-es választásokra készülve az anyaországi politikai szereplők egyike sem engedheti meg magának, hogy egyáltalán ne foglalkozzon a határon túli magyarokkal.

Az már más kérdés, hogy vajon mennyire lesz sikeres egy ilyen kísérlet, hiszen köztudottan a Fidesz komoly lépéselőnnyel indul ezen a területen. Az is kérdéses, hogy a Magyar Szocialista Párt „nemzeti” fordulata milyen hatással lesz anyaországi szavazótáborára. Ezekre a problémákra maga Mesterházy Attila is utalt. Elmondása szerint tisztában vannak azzal, hogy megítélésük nem fog egyik napról a másikra megváltozni, és azzal is, hogy mostani lépésük, kockázatot jelent a hazai szavazóbázis tekintetében.

A fent említett vélekedések mindegyike fontos vetületeit világítja meg az MSZP kolozsvári látogatásának, és ékesen példázza, a kérdés erősen polarizáló természetét. Mindazonáltal sem a szimbolikus gesztus fontosságának hangoztatása, sem pedig a gesztus mögötti motivációk cinikus boncolgatása nem tűnik elég meggyőző értékelésnek. Mi is volt tehát a tétje annak, hogy a párt elnöksége ellátogatott Kolozsvárra és ott bocsánatot kért korábbi hibáiért? Mi lehet a hosszú távú hatása ennek az események és az MSZP újként beharangozott nemzetpolitikai stratégiájának?

A 2004. december 5-i népszavazás óta – amely egyébként kényszerpályára állította nemcsak a csúfos tevékenységet kifejtő MSZP-t, de a hónapokkal korábban a kettős állampolgárság ötletét még nem különösebben támogató Fideszt is – a szocialisták egy olyan kommunikációs ketrecbe kerültek, amelyből azóta sem sikerült kitörniük. A saját nemzetére rendszerességgel „rátörő”, a határon túli magyarokkal egyáltalán nem foglalkozó baloldal képe Magyarországon ma talán a legerősebben beégett politikai mítosz, amelynek építgetéséből mind a jobb-, mind pedig a baloldal tevékenyen kivette a részét. Mesterházy bocsánatkérése, illetve az újonnan elfogadott nemzetpolitikai program első és legfontosabb feladata talán épp ennek a kommunikációs ketrecnek az aláásása.

A magyar szocialisták az utóbbi időben teljesen kiengedték kezük közül a nemzetpolitika tematizálását, meg sem próbálták elmondani a választóknak, hogy az elmúlt negyedszázadban ők is hozzájárultak a határon túli magyar közösségek támogatásához és fejlődéséhez. A párt mostani vezetősége talán ezt a mulasztást is be szeretné pótolni, és ennek a döntésnek hosszú távon is nagy jelentősége lehet a magyar nemzet önmeghatározása szempontjából. Ahogy arra a Mensura Transylvanica erdélyi elemzőblog is rámutat, „az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa egy, a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzet-koncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.”

Könnyű belátni, hogy ilyen nagy horderejű változások akár nem szándékos előidézése is komoly munkát és főként egy hatalmas politikai szikrát igényel. Olyan szikrát, amely megragadja a polgárok figyelmét, és kizökkenti őket a berögzült gondolati sémáikból. Az MSZP múlt heti ügyködése pedig ezen a ponton vall kudarcot. Végigböngészve az elnökség által elfogadott nemzeti programot, semmit nem találunk, ami eredeti lenne, ami a figyelmünket megragadná. A Mensura Transylvanica már említett elemzése arra is kitér, hogy a program semmi újat nem hoz a eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább azok szakpolitikai megvalósításait foglalja össze. Ez ugyan rendben is lenne, ám egy ilyen dokumentum nem jövőbe tekintő politikai program, hanem leltár.

Minden olyan magára valamicskét is adó politikai szervezetnek, amely a jelenlegi kurzus sikerként beharangozott, ám egyre több tekintetben zsákutcás nemzetpolitikai gyakorlatát meg akarja reformálni, egy egészen újszerű és eredeti programmal kell előállnia. Egy olyan projekttel, amely az új helyzetben fellépő kérdésekre akar választ adni. Egy olyan projektre, amely a határokon átívelő nemzetegyesítést az anyaországon belüli nemzetegyesítéssel köti össze. Amely lebontja a külhoni magyarokról alkotott bipoláris mítoszokat, és amely képes a 21. századi körülményekhez igazítani a magyar nemzet és a kisebbségi lét fogalmát. Az MSZP kolozsvári programja ezeknek a követelményeknek egyáltalán nem tesz eleget. A most kidolgozott programot igazán ez a tény teszi politikailag jelentéktelenné, és nem is annyira az a hiteltelenség, amely a párt nemzetpolitikáját övezi.