2014-ben még a régi szabályok szerint fizetik a gazdákat

Már most bizonyosnak tűnik, hogy 2014-ben még a régi szabályok szerint igényelhetik majd az uniós agrártermelők a közvetlen jövedelemtámogatásokat, mert a következő hétéves időszak elejére nem áll fel az új rendszer – figyelmeztettek hétfőn brüsszeli források.

Új büdzsével, de jelentős részt még a régi szabályokkal kezdi meg az Európai Unió a következő, 2014-től induló többéves pénzügyi keret végrehajtását az agrártermelők jövedelmének 75 százalékát kitevő közvetlen kifizetések terén – jelezték előre hétfőn nevük elhallgatását kérő brüsszeli források.

A Bizottság értesülések szerint azzal számol, hogy az asztalon levő, a következő hétéves időszakra vonatkozó jogalkotási javaslatokkal párhuzamosan egy, kizárólag a 2014-es évre vonatkozó átmeneti jogi keretre is tervezetet kell kidolgoznia tavasszal, amiről külön kell döntenie a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek. A szokatlan lépést az indokolja, hogy a többéves keretköltségvetés elfogadásának késlekedése miatt az EU már bizonyosan kifut az időből, és az új támogatási rendszer nem tud felállni az év végéig.

Ezért muszáj lesz átmenetileg a régi szabályokat érvényben hagyni, alapvetően a közvetlen jövedelemtámogatásoknál, ahol az új rendszerre való áttérés rengeteg adminisztrációs teendővel és változással jár majd, amire 2014-ig egyszerűen már nincs idő.

„A direkt támogatásokról szóló reform fő elemeit csak 2015-től lehet majd végrehajtani” – közölte hétfőn egy nevének elhallgatását kérő illetékes. Az Európai Parlament mezőgazdasági ügyi bizottsága szerdán szavaz a 2014 utáni közös agrárpolitika szabályairól készült négy jelentésről, köztük a közvetlen kifizetésekről is. A következő hétéves keretköltségvetés elfogadásáig ugyanakkor nem fejeződhet be a jogalkotói munka, hiszen az agrárkiadásokról és a politika több más fontos paraméteréről is a többéves pénzügyi kerettel együtt kell dönteni, erre legkorábban február 7-én van esély.

A csúszás miatt mindenesetre az EU-nak le kell mondania arról, hogy a direkt támogatások reformjának olyan fontos elemeit, mint a direkt támogatások kizöldítése, vagy a hektáralapú támogatások egyes tagállamokon és egyes régiókon belüli fokozatos közelítését, már a következő hétéves keretköltségvetés első évében, azaz 2014-ben alkalmazza.

Ez egyúttal azt is jelenti majd, hogy a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott országok még egy év haladékot kapnak majd az egységes területalapú támogatási rendszerről (SAPS) az EU mindenki számára egységessé váló támogatási rendszerére való átállásra.

Az Európai Bizottság 2011 októberi javaslata nominálértéken a 2013-as szinten fagyasztotta volna be a 2014 és 2020 közötti közös agrárkiadásokat, ami reálértékben 2013 és 2020 között 8 milliárd eurós csökkentést jelent (58 milliárd euróról 50 milliárd euróra csökkenne a büdzsében az összeg).

Az Európai Tanács elnökének a novemberi EU-csúcson bemutatott eddigi utolsó javaslata ugyanakkor további 17 milliárd eurót (-4,5%) lefaragott volna a Bizottság javaslatából, és több, mint 39 milliárd euróval kevesebb pénzt biztosítana a KAP-nak (-9,75%) a 2007 és 2013-as időszakhoz képest. A direkt támogatásokat és a piaci intézkedéseket magába foglaló első pillér Herman Van Rompuy utolsó javaslatában 8,9 százalékkal csökkenne a status quo-hoz képest, ami összegszerűen közel 27 milliárd euró.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »