EU–Kína kapcsolatok: mit tanulhatunk egymástól?

Az Európai Unió és Kína a 2012-es évet az EU-Kína Interkulturális Párbeszéd Évének nyilvánította. Ennek keretében november 6-án, Budapesten a Magyarországon működő európai kulturális szervezetek hálózata (EUNIC) és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete konferenciát rendezett, amelynek kiemelt témái az EU-Kína kapcsolatok elmélyítésének és kibővítésének perspektívái, illetve a kínai fejlődést meghatározó eszmei, gazdasági és társadalmi háttér megismertetése voltak.

A 2011-es EU-Kína Ifjúsági Évet követő rendezvénysorozatot hivatalosan 2012. február 1-jén nyitották meg Brüsszelben. A számos projektet és rendezvényt magába foglaló EU-Kína Interkulturális Párbeszéd Év alatt a szervezők az Európai Unió tagállamai és a Kínai Népköztársaság közötti kulturális kapcsolatok megerősítését tűzték ki célul. A programsorozatban Magyarország is aktívan részt vesz. November 6-án az EUNIC és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezett konferenciát az együttműködési projekt keretében.

A négy szekcióra bontott rendezvény a Kína fejlődését befolyásoló eszmékkel, az új gazdasági-kulturális-társadalmi hajtóerőkkel, az európai és közép-európai szintű bilaterális kapcsolatokkal, valamint a kulturális kapcsolatokkal foglalkozott. A program megnyitóján beszédet mondott Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője és Simon Ingram-Hill, a EUNIC magyarországi klaszterének vezetője, a magyarországi British Council igazgatója.

Szoros-törékeny kétoldalú kapcsolatok

Az EU-Kína kapcsolatok rendkívül sokoldalúak. A felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek a gazdasági, kereskedelmi és politikai kapcsolatokra – emelte ki Szűcs. Utóbbi kapcsán elmondható, hogy a diplomáciai kapcsolatok 1975-ös felvétele óta elképesztő mértékben megszaporodtak a kétoldalú megállapodások és szerződések, amelyek nemcsak szorosra fűzték az európai-kínai kapcsolatokat, de kiváló alapot adtak a további, a jelenlegihez hasonló együttműködésekhez is. Ugyanakkor éppen politikai téren minősülnek a legtörékenyebbnek a kapcsolatok, ahogy azt az 1989-es Tienanmen téri eseményeket követően láthattuk. Kína emellett különösen érzékeny a tajvani-kérdést és az emberi jogi kritikákat illetően is, valamint a Dalai lámát fogadó országok is az elhidegülést kockáztatják.

Ez ellenben csekély befolyással bír a kereskedelmi kapcsolatokra. Ahogy az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője is rávilágított, Kína az EU második számú kereskedelmi partnere, míg Kína számára az EU országai jelentik az elsődleges célállomást. Noha, jelenleg még az EU nem ismeri el Kína piacgazdasági státuszát, a múlt héten megkezdődött XVIII. Pártkongresszuson hangsúlyozott, a további demokratizálódás felé mutató lépések ezt lehetővé tehetik a jövőben.

Az Unió és Kína kapcsolatainak a stratégiai partnerség felé való elmozdulását felvázolva Szűcs megemlítette az elmúlt évek legfontosabb projektjeit, melyek között szerepel a 2010-től évente megrendezett ún. tematikus év rendezvénysorozat is, amelynek legújabb programja idén az interkulturális párbeszédre helyezte a hangsúlyt. Ugyanakkor további cél az együttműködés bővítése más területeken is, akár a kultúrán keresztül is, mivel utóbbi meghatározó erővel bírhat a többi kapcsolatra is. Éppen ezért szerepel a 2012-es év célkitűzései között egymás kultúrájának, kulturális termékeinek megismerése, amely jó kezdet lehet a többi együttműködési terület bővítéséhez is – mondta az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

A szakértők mellett egyre többen, a legkülönbözőbb területekről kezdenek el érdeklődni a kulturális partnerség iránt – kezdte beszédét Ingram-Hill, hozzátéve, hogy a politikai-kulturális dialógus nem áll távol egymástól. Az EUNIC e tekintetben is támogatja az Unió egységes fellépését. Bár az EU tagállamai különálló államok, fontos az egységesség látszata – magyarázta a magyarországi British Council igazgatója. (Különösen igaz ez a kereskedelmi kapcsolatokra, ahol több európai ország is gyengíti egymás lehetőségeit, az összefogás helyett.)

Kína a világ középpontjában

Az érdeklődés középpontjában kétségkívül a modern Kína áll, amelynek megértéséhez azonban nagy szükség van a kínai történelem, hagyományok és eszmék jobb megismerésére is. A párizsi Collčge de France kínai szellemtörténeti tanszékének vezetője, Anne Cseng (Anne Cheng) ezekhez az eszmékhez, gondolatokhoz nyújtott alapokat előadásában. A történész Cseng az egyetemesség kínai eszméjét vázolta fel, amely többek között segít a problematikus természetű emberi jogi problémák megértésében is. Az ismert kínai civilizációs elképzelés – amely központi, vezető szerepet szánt a Kínai Császárságnak a világban és alattvalóként tekintett a legtöbb országra – a mai napig visszaköszön az ország elnevezésében: Csungkuo (Zhongguo), azaz Középső Birodalom.

A modern Kína azonban már nem definiálja magát a világ középpontjaként, de még él benne a fent vázolt történelmi tudat – ismertette Cseng, aki példaként említette a kínai politikai retorikát, valamint azokat a klasszikus kínai műveket, amelyek alátámasztásul szolgálnak e tudat továbbéléséhez. Előadásában kiemelte, hogy a Han-dinasztiától (i.e. 206/202–i.sz. 220) számított kétezer éven keresztül Kína dominanciája jellemezte a kelet-ázsiai térséget (és újra az jellemezheti/jellemzi). Regionális nagyhatalomként pedig jelentős kulturális és politikai befolyást gyakorolt a szomszédos ázsiai országokra is. Sőt, néhány szomszédos nép alkupozícióba került vagy épp maga döntött a kínai felsőbbrendűség elfogadása mellett és lépett a sinizálódás, asszimilálódás útjára. A diplomáciai utak, a kínai kultúra és eszmék exportálásának igazi sikerét épp ez a folyamat jelentette.

Azonban a 19. század vége és a 20. század első fele leginkább a kudarcok időszaka volt Kínában, amelyet követően újra kellett definiálnia helyét a világban és a nagypolitika színpadán – folytatta történelmi áttekintését Cseng. A nyitást és a gazdasági felemelkedést követően Kína visszaszerezte régi önbizalmát, amellyel párhuzamosan újra elterjedőben vannak a régi eszmék is, amelyek egyben kitűnő táptalajt biztosítanak a nacionalizmusnak is. A közelmúlt japánellenes tüntetéseiben és lépéseiben is tetten érhető ez a megnövekedett önbizalom – mutatott rá a francia sinológus.

Mit tud Európa Kínának tanítani?

Kína szerepéről beszélt Fabienne Clérot, a párizsi Nemzetközi és Stratégiai Kapcsolatok Intézetének kutatója is. Kína berendezkedése sajátos karakterisztikájú, saját utat járt be, amely nem hasonlítható össze az európai politikai rendszerek alakulásával, mivel az annak megértését szolgáló fogalmak is más értelmezést nyernek Kínában. A Nyugat és Kína közötti hasonlóságok és különbségek ugyanakkor tökéletes alapot teremtenek a párbeszédre és a tapasztalatcserére. Clérot a pekingi Csinghua (Tsinghua) Egyetem professzorának, David A. Bell Mit tud Kína Európának tanítani? című írását idézte a téma kapcsán. A cikkben Bell érdekes párhozamot von a központosított, mintára készült kínai metropoliszok és Európa – sajátos jellegeit megőrző – országai között: mindkettő rivalizál.

Kína gazdasági dinamizmusának egyik oka éppen ez a versengés a városok között, amelyek az 1970-es években kezdtek el építeni. Mindközül a legelső Sencsen (Shenzhen) városa volt, amelyet azóta több különleges gazdasági terület kiépítése is követett. Az ezen városok közötti verseny elengedhetetlenné vált a jövedelem különbségek visszaszorításában: 2012-ben Csengtu (Chengdu) lehet az első kínai metropolisz, amely eltörli a városi és vidéki lakosok közötti jogi különbséget, lehetővé téve a vidéki migráns tömegeknek, hogy a városba költözve részesülhessenek a helyi oktatási és egészségügyi szolgáltatásokból. Végső soron azonban ez a „szelíd modell” nem biztos, hogy máshol is alkalmazható. Elég csupán a mezőgazdasági különbségeket mérlegelni. Továbbá a végső döntést minden esetben a központi kormányzat hozza – hangsúlyozta Clérot.

A centralizáció-decentralizáció kérdésköre – ahogy arra a francia kutató is rávilágított – közös kihívást jelent az Európai Uniónak és Kínának egyaránt. Az európai vezetőknek tudomásul kellene venniük, hogy a központi hatóságok hatóköre nem csak a „vesztesek” megbüntetése, ahogy Európa tette Görögország esetében, hanem a „nyertesek” jutalmazása is, ami jó példát állít a többi unió tag elé – foglalja össze cikkében Bell.

Clérot végül két területet emelt ki, amelyek iránt érdeklődés mutatkozik kínai részről: az egyik a modernitást és a tradíciókat ötvöző építészet, a másik az oktatási rendszer. Előbbi kiemelt szerepet kap a jobb környezetet és a fenntartható fejlődést támogató új politikai célok között, utóbbi téren pedig Franciaország sikeresen exportálhatja oktatási rendszere egy részét az ázsiai országba, ahol az igen nagy presztízsnek örvend. A kínai gyermekeken általában véve nagyobb a nyomás, mint európai társaikon és az oktatási anyag felépítése nem támogatja a fantázia, az egyedi ötletek fejlődését, illetve a játékra is kevés idő marad. Noha az oktatási rendszer összességében igen hatékonynak számít és az ázsiai fiatalok tudását egyre többen ismerik el, a fenti hiányosságok azonban egy nem várt, ismeretlen probléma fellépésekor már megmutatkoznak, mivel ezek kezelése nagyobb nehézséget jelent a kínaiak számára.

A béke megteremtésében, valamint a kríziskezelésben is hasznos tapasztalatokkal tudják az európaiak támogatni Kínát. Ezeknek a tapasztalatoknak az elismerését jelzi az EU Nobel-békedíja is. Itt megjegyezhető, hogy fájópontja a kínai vezetésnek, hogy a Kínai Népköztársaság tudományos területen még nem kapott Nobel-díjat – mondta Clérot. Szintén érzékenypontja a kínai politikának, amely nagyban befolyásolja az egymástól való tanulást is, hogy „a történelem során Kínának sok leckét kellett megtanulnia az európaiaktól. Nem akar többet megtanulni, modelleket és inspirációkat keres” – szögezte le Cseng. Ezt a gondolatot erősítik Hu Csin-tao leköszönő kínai elnök – a XVIII. Pártkongresszuson elhangzó – szavai is, amelyek a kínai karakterisztikát és sajátosságokat hangsúlyozzák: „Soha sem fogjuk lemásolni a nyugati politikai rendszert”.

Ezzel azonban szembeállítható, hogy „a kínaiak többsége ugyanarra vágyik, mint a nyugatiak” – jegyezte meg Clérot. Bár a pekingi vezetés nem egyszer kritizálta a nyugati demokráciákat, mivel azokat sok esetben nem tartja hatékonynak, maga is kénytelen a demokratizálódás felé lépéseket tenni. Szung professzor ennek kapcsán kijelentette: Kína előbb-utóbb demokrácia lesz, demokrácia kínai jellegzetességekkel. Ebben pedig szintén támogatást nyújthat az EU a demokratikus tradíciókkal nem rendelkező keleti országnak, miután Európa már korábban is sikeresen tudta exportálni a demokratikus eszméket.

Egyenlőtlenségek, kínai félelmek, Kína-félelmek

A kínai gazdasági növekedés önmagában nem elegendő, a politikai rendszer reformjára és egy jól működő szociális rendszerre van szükség – mondta a kutató. Clérot négy kulcsterületet határozott meg ezen a kihívást jelentő együttműködési területen: a szociális ügyekét, a modernizációét, a jobb és biztonságosabb „parlamentét”, valamint a politikai és kormányzati átmenetét. Ezekben Európa kiemelt partnere lehet Kínának.

A szociális egyenlőtlenségek leginkább azt az 56 Kínában élő etnikai csoportot érintik, akik eltérő kultúrát képviselnek és más nyelvet is beszélnek, mint az abszolút többségben élő han kínaiak. Azonban az egyenlőtlenségek a han kínaiakat is érintik, ami komoly fenyegetést jelenthet a pekingi felső vezetés legitimációjára, miután Kína a látványos sikerek ellenében is viszonylag szegény, fejlődő országnak tekinthető. A lakosság 13,4%-a, 128 millió ember él a Világbank által meghatározott szegénységi küszöb alatt (Magyarországon ez az arány 13,9%, az Egyesült Államokban 15,1%). Az egyenlőtlenség mellett Clérot Kína legnagyobb problémái között említette a korrupciót, a népesedési problémákat, valamint a megfelelő nyugdíj és egyéb szociális ellátórendszerek hiányosságait. Bár utóbbi rendszere egyre gyorsabban bővül, amire az elöregedő társadalomnak óriási szüksége lesz.

Reflektálva Cseng előadására a párizsi kutató megemlítette a Kína-félelmet, amelyet többek között a kínai fegyverkezés és hadseregfejlesztés is táplál. A Kína-fenyegetést erősítik Kína területi követelései a szomszédos országok rovására, amelyek következtében gyakran válik feszültté a viszony olyan országokkal, mint Japán, a Fülöp-szigetek, valamint Vietnam, amelyek az Egyesült Államok szövetségesei is egyben. Kína dominanciájától félve a legtöbb délkelet-ázsiai ország örömmel venné, ha az USA még nagyobb jelenléttel képviseltetné magát a térségben, amitől valószínűleg az Egyesült Államok sem zárkózik el, miután egyértelműen vetélytársat lát az őt Belső-Ázsiából és Délkelet-Ázsiából kiszorítani igyekvő kelet-ázsiai óriásban. Ugyanakkor kölcsönös hatással is vannak egymásra nemcsak gazdasági hatalomként, de más területeken is: Kína többek között szemmel láthatóan jól implementálta az amerikai jogrendszer egyes részeit – ismertette Clérot.

Ez a típusú Kína-félelem Európát kevésbé jellemzi. Az EU-Kína kapcsolatok tekintetében ugyanakkor Clérot hangsúlyozta, hogy a felek nemcsak partnerek, hanem egyszersmind versenytársak is egyben. Továbbá a kereskedelmi kapcsolatokat emlegetve nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a külkereskedelmi mérleget jelentős hiány jellemzi az európai oldalon, arról nem is beszélve, hogy az európai termékek exportja magában rejti a márkahamisítás veszélyét, félelmét.

A gazdasági fejlődés kulcsa

A Nottinghami Egyetem professzora, Lina Szung (Lina Song) a kínai gazdasági fejlődés korlátairól és Kína gazdasági stratégiájáról tartott előadást, amelyben kiemelte, számos tényezőtől függ a növekedés, amelyek elsősorban magukhoz a kínai emberekhez köthetők. Ezen szociopolitikai faktorok közé tartozik az általános boldogság mértéke, az alapvető igények kielégíthetősége, az önérzet és a választási lehetőség.

A kelet-ázsiai hatalomhoz hasonló fejlődő országok egyik legnagyobb dilemmája a növekedés és a jövedelemelosztás között húzódó ellentét, probléma. Láthattuk, hogy ahogy Kína az 1980-as évektől kezdődően fokozatosan elmozdult a piacgazdaság felé hogyan jelentkeztek sorra a legkülönbözőbb társadalmi, politikai és gazdasági problémák is a fejlődés ellenében (korrupció, környezetszennyezés, belső migráció, növekvő kormánykiadások, szociálisrendszer igénye, rendszerváltoztatás igénye). Ezekre a problémákra a párt folyamatosan keresi a legmegfelelőbb megoldásokat.

Rendszerváltó középosztály?

Szung kiemelte a növekvő középosztályt és annak politikai szerepét az országban. A jelenlegi 300 milliós réteg létszáma egyes szakértők szerint 2020-ra elérheti a 600 milliót. Az egyre nagyobb politikai részvételt követelő, lassan vagyonosodó réteg megnyerése így a párt szempontjából létfontosságú lehet. Jelenleg a középosztály a párt és a felső vezetés szövetségesének számít az ország lakosságának nagyobb részét kitevő szegényebb osztályokkal szemben, így ameddig részükről nem erősödik meg a demokratizálódás felgyorsulásának, a rendszerváltoztatásnak az igénye, politikai téren nem számíthatunk jelentős fordulatra. Ha mégis sor kerülne egy viszonylag gyorsan lezajló rendszerváltásra – a szakértők egy része szerint – Kína azt követően is stabil maradna. Az angliai egyetem professzora ellenben kételyeinek adott hangot e téren.

A stabilitás kérdéséhez Salát Gergely, az ELTE oktatója hozzáfűzte, hogy bár több ezer tüntetésre kerül sor mindenévben Kínában, ezek többsége nem a rendszer és Peking ellen, hanem a helyi, korrupt hivatalnokok ellen irányul. Követeléseik között pedig nem a demokrácia, hanem a jobb életkörülmények szerepelnek.

A kínai „soft power”

Joseph Nye 1990-ben született „soft power” (puha erő) – a konferencián is többször elhangzó – fogalmát Salát Gergely az ELTE Kínai Tanszékének adjunktusa ismertette és járta körbe a kínai politika kapcsán. A „hard power” (kemény erő) elsősorban katonai és gazdasági erejével szemben a puha erő a politikai eszméket, a kultúrát, a márkákat, az oktatást, a sportokat és a tudomány, valamint a technika vívmányait foglalja magába, amelyek révén meghatározhatjuk mások preferenciáit – magyarázta a sinológus.

Az igen összetett elemekből álló puha erő alkalmazására nagy hangsúlyt fektet a kínai vezetés, mivel az segít elfogadtatni a kétesebb politikai döntéseket és összhangba hozható a kemény erő céljaival is. A puha erő alkalmazása mellett szól, hogy ennek segítségével befolyást gyakorolhat más országok vezetőire és fogyasztóira, illetve megkönnyítheti érdekérvényesítését is. Ezek hasznosságát felismerve a kínai vezetők már évszázadok óta alkalmazták a puha erőt, azonban igazi jelentőségre csak a fogalom elterjedését követően az 1990-es években tett szert. Alkalmazása nemcsak a nemzetközi partnerek és a térség országai felé irányul, hanem a belső stabilitás megőrzését is szolgálja.

A kínai puha erő forrásait a gazdasági fejlődés, a hagyományos kultúra, a nyelv, a modern kultúra és sport, valamint a pekingi konszenzus adják. Utóbbi különösen népszerű az afrikai és dél-amerikai országok körében, amelyek mintát és modellt látnak a kínai fejlődésben. Szintén ezen országok részesülnek a legmagasabb összegű ún. „puha kölcsönökből” és segélyekből is. A puha erő külpolitikai alkalmazása kapcsán megemlítendő, hogy – a Kína-fenyegetés érzésének csökkentését szolgálva – Kína a „harmonikus világ” és a „békés fejlődés” eszméit hirdeti – tette hozzá a Kína-szakértő.

A kínai puha erő elsődleges célpontjai a hagyományos érdekszférának tekinthető délkelet-ázsiai régió; a nyersanyagban és energiában gazdag afrikai kontinens, amely Peking politikai támogatására is nyitott; valamint Latin-Amerika egyes országai, amelyek szintén nagy mennyiségű nyersanyaggal és energiával tudják jutalmazni a jól működő kínai puha erőt. Európa tekintetében a kínai puha erő korlátozottnak minősül, mivel ott főleg a helyi, illetve amerikai puha erő tud sikeres lenni. Emellett a kínai puha erő korlátai között találjuk azon belső problémákat, amelyek miatt Európa és Amerika gyakran kritikával illeti a kínai vezetést: korrupció, emberi jogok megsértése, egypárt rendszer, szegénység, szólásszabadság korlátozása. Továbbá nem felejthetjük el azt sem, hogy a puha erő az olyan konfliktusokat, mint egy területi vita, nem tudja megoldani.