Fesztivál az ellenőrzőpont mellett

Idén rendezik meg először a Palesztin Nemzeti Hatóság és Izrael területén a Qalandiya International-t. A fesztivál során bemutatkozik a kortárs palesztin kultúra és művészet, lesznek előadások, performanszok, beszélgetések és idegenvezetések több palesztin városban is.

2012. november 1-je és 15-e között zajlik Izraelben és a Palesztin Nemzeti Hatóság területén  a Qalandiya International elnevezésű rendezvény. A tervek szerint kétévente megrendezésre kerülő fesztivál célja, hogy megismertesse mind a nemzetközi, mind a hazai közvéleménnyel a kortárs palesztin kultúra és művészet alkotásait.

A fesztivál egyszerre több helyszínen zajlik, így lesznek programok többek között Ramallahban, Qalandián, Názáretben, Gázában, Birzajtban és Jeruzsálemben. A palesztin szervezők a kortárs palesztin művészet bemutatása mellett idegenvezetéseket is tartanak szerte az országban. A túrákon résztvevők megismerhetik a történelmi Palesztina gyöngyszemeit, az oszmán kor építészeti remekműveit, illetve a török idők előtt épült műemlékeket.  Az idegenvezetések másik fő szervezője a Riwaq alapítvány.

A kortárs művészeti fesztivál szervezői azt remélik, hogy rendezvényükkel utat tudnak nyitni a kortárs palesztin kultúrának az országon kívülre is és ki tudnak alakítani egy valódi palesztin „brandet” a nemzetközi művészeti szcénában. A szervezőknek a biennálé elnevezésével is ez volt a céljuk. A Jeruzsálem és Ramallah között található Qalandiáról ugyanis mindenkinek a Palesztin Nemzeti Hatóságot elválasztó fal és az itt található átkelő jut eszébe. Ez az az átkelő, amely sok palesztinnak az egyetlen kapcsolatot jelenti a külvilággal, hiszen csak ezen áthaladva tudnak külön engedéllyel kilépni Izrael felé, illetve ezen keresztül juthatnak el a Tel-Aviv-i Ben Gurion Repülőtérre is, de Qalandia az első állomása azoknak a külföldi látogatóknak is, akik Jeruzsálemből érkezve meg akarják ismerni a palesztin területeket.

A rendezők be szeretnék mutatni, hogy Qalandia nem csak ezt jelenti, ugyanis az alig ezerfős település mellett található egy a még jordán megszállás alatt alapított menekülttábor, ahol jelenleg tizenegyezer menekült él, akik Hebronból, Jeruzsálemből, Haifából, Ramléből és Liffából érkezett palesztinok leszármazottai, valamint a közelben épült fel a már nem használt Jeruzsálem Repülőtér is. A légi kikötő egy szimbólum a palesztinok számára, hiszen ez az egyetlen olyan repülőtér, ami még a brit mandátum idején épült és amely építészetileg is magán viseli ennek az időszaknak a jegyeit. 1967-ig ez volt a kapu a világ felé a nyugati parti palesztinok számára és több híresség is érkezett erre a repülőtérre, így például Omar Sarif a híres egyiptomi színész vagy éppen Katharine Hepburn amerikai színésznő. A hatnapos háború után a repülőteret az izraeli hadsereg használta, majd 1969-től belföldi járatok indultak innen. A Jeruzsálem Repülőtér a mai napig a politikai viták tárgya, bár 2001-ben az izraeli hadsereg lezárta a területet, azonban a két fél közötti területi egyezkedések során mind Izrael, mind a Palesztin Nemzeti Hatóság ragaszkodik ahhoz, hogy a jövőben nemzetközi járatok indulhassanak a már tíz éve nem működő Jeruzsálem Repülőtérről.

Qalandia tehát a paradoxonok otthona: 1967-ig ez volt a reptéren keresztül a kapcsolat a külvilággal, napjainkban pedig ez a név az elszigeteltség, a körülzártság és másoktól való függés jelképe. A Qalandiya International idén először megpróbálja megismertetni a külvilággal Palesztina paradoxonait, a megszállás negatív hatását és a virágzó kortárs kultúrát, a pusztuló jeruzsálemi repülőteret és a civilek által élettel telivé varázsolt műemlékeket. A szervezők pedig remélik, hogy a rendezvény megvalósításához szükséges települések közötti összefogás a jövőben is megmarad és együtt még hatásosabban sikerül megőrizni Palesztina kulturális és épített örökségét és támogatni a fejlődő kortárs művészeti szcénát.

Végh Roland

Friss hírek