Vízválasztó előtt az erdélyi magyarság

Múlt hétvégén volt a Turóczi nemzetség találkozója, melyen jelen volt dr. Jeszenszky Géza történész, Norvégia magyar nagykövete is. Az Antall-kormány volt külügyminiszterének, későbbi washingtoni nagykövetének jelenléte nem véletlen: a Jeszenszkyk távoli rokonságban állnak a Turócziakkal, ugyanis mindkét család őse egy 13. századi, Mágya nevű nemes volt, aki a Szklabinya várához közel levő Jeszenen élt. A nagykövet a találkozón röviden vázolta azokat az érzéseket, melyeket Erdély kivált belőle, majd elutazása előtt interjút is adott.

– Nagykövet úr, az elmúlt pár évben az erdélyi magyar politizálást is a pluralizmus jellemzi. Meglátása szerint ez hasznára vagy kárára van az anyaország határain kívül rekedtek számára?– A szabad vita a demokrácia, a szabadság lényege. A pluralizmus nem azt jelenti, hogy sok párt legyen, hanem azt, hogy ütközzenek a vélemények, és a legjobb kerekedjen felül. Egy ország politikájában ez valóban a többpártrendszerben jelenítődik meg. Kisebbségben élők politikájában is szükség van a pluralizmusra, de meggyőződésem – ezt történészként és politikusként is állíthatom –, hogy az egység elengedhetetlen, ha a kisebbség meg akarja védeni jogait, ha a jövőjét biztosítani akarja. Vannak pozitív példák is, így például Dél-Tirol, ahol megvalósult a nemzeti autonómia számunkra rendkívül kívánatos modellje. Vannak kevésbé ismert példák, így a hatvanezer német által lakott autonóm terület Belgiumban, de nekik is egy pártjuk van. Nem ismerem a dél-tiroli rendszer belső felépítését, de tény, hogy egyetlen párt vívta ki az autonómiát, persze, az anyaország támogatásával. Én is azt vallom, hogy az anyaország támogassa a határon kívül élő nemzettársait, tisztelje az autonómiájukat.

– Ez mit jelent az ön értelmezésében?– Azt, hogy ne avatkozzon bele az ügyeikbe, de amiben a népnek bizalma van, azzal szorosan együtt kell működni. Erdély esetében az utóbbi pár évben van egy olyan nézet – ezt elsősorban a délvidéki magyaroknak az 1990-es évek elején feltűnt akkori vezetője, Ágoston András képviseli, és nézeteit többen osztják –, hogy véget kell vetni a határokon kívül élő magyarok esetében is az egypártrendszernek. Ezt én mindig vitattam. 1990-ben éppen az volt a fájdalmam, hogy a felvidéki, szlovákiai magyaroknak volt három pártjuk, amelyek nem mentek semmire sem, felaprózták magukat. Amikor olyan törvény született, hogy még pártszövetségben sem tudtak volna bejutni a szlovákiai parlamentbe, akkor kénytelen-kelletlen egyesültek, és megszületett a Magyar Koalíció Pártja. Amíg ez egységes maradt, addig az ottani magyarság is jelentős eredményeket ért el, mi több, az arányát meghaladó támogatottságot élvezett, mivel a szlovákok is látták, hogy egy régió érdekeit képviselik. Így az ágostoni „tételre” a válaszom az, hogy a határon túli magyar közösségek esetében egy párton belül van szükség pluralizmusra. Sajnálatosnak tartom, hogy az RMDSZ-ben az elmúlt tíz évben erősödtek a belső ellentétek, ezt jó lett volna megelőzni. A közösség egyébként ösztönösen érzi, hogy nem célszerű felaprózódni…

Székelyföld megkerülhetetlen egység

– Ezek tükrében tehát ön úgy látja, hogy ha nem is a következő ciklusban, de belátható időn belül veszélybe kerülhet a magyarság parlamenti képviselete, amennyiben nem valósul meg az összefogás?– Ez sajnos már tíz éve fenyegető veszély. Elég, ha csak a demográfiai adatokat nézzük, ugyanis van egy lassú fogyás. Ez még akkor is aggasztó, ha a román nemzetiségűek körében még magasabbak e tekintetben a mutatók. Viszont körülbelül hárommillió román él külföldön, akik a gazdasági helyzet javulása esetén hazatérhetnek, főleg, hogy a céljaikat is elérték. A helyzet ennek tükrében aggasztóbb, főleg, hogy az Erdélyből elment magyarok nem fognak hazatérni… A következtetés, hogy egyre inkább közeledünk ahhoz a bizonyos küszöbhöz, ami után az erdélyi magyarság érdemi képviselet nélkül maradhat, mivel azzal, hogy minden kisebbségnek ott van egy díszembere Bukarestben, semmire sem fogunk menni, a jogaink megvédéséhez nagyon erős képviseletre van szükség. A legoptimálisabb, ha a magyar képviselet lenne minden esetben a mérleg nyelve.

– A beszélgetés során több alkalommal szó esett az autonómiáról. Miként látja, sikerül-e valamilyen típusú önrendelkezést kivívnunk?– Az autonómiának nagyon sok formája van, de a román többség szemében ez a kifejezés olyan, mint a bikának a vörös posztó, valódi mumus. Ez abból fakad, hogy nem tudják, mit jelent az autonómia fogalma, legtöbben a területi elszakadás rémét látják benne. Jól tudjuk, hogy Székelyföldet több száz kilométer választja el a magyarság központi tömbjétől, tehát egy maximális autonómiával rendelkező terület sem tudna elszakadni Romániától. Így egy józanul gondolkodó román számára a szeparatista, irredenta veszély nem létezik. A korábban említett demokrácia másik alapja, a pluralizmus mellett, a helyi önrendelkezés. Ez azt feltételezi, hogy minden városban, megyében vagy körzetben a helyi politikusok akarata érvényesül, a minket érintő döntéseket mi hozzuk meg. Még Franciaország is – amely pár éve még a központosított állam modellje volt – a decentralizáció útjára lépett, így meggyőződésem, hogy az autonómia nemcsak magyar, hanem román érdek is. A román államfő szavait, miszerint Székelyföldön is olyan autonómia lesz, mint Caracalban, jó lenne, ha szó szerint értelmeznék, és az elkövetkezendő időszakban minden egyes régiónak vagy körzetnek – az elnevezés lényegtelen – meglenne a lehetősége az önrendelkezésre. Ésszerű persze, hogy az etnikailag és történelmileg is tömböt alkotó Székelyföld megkerülhetetlen egység. De nem kizárólag székely autonómiáról, hanem megyei vagy kisebb egységekben gondolkodva akár városi vagy falusi önrendelkezésről beszélünk, u­gyanis egy modern, demokratikus berendezkedésű országnak alapvető formája az autonómia.

Az Unió átka a bürokrácia

– Ön olyan országban teljesít diplomáciai szolgálatot, amely nem tagja az Európai Uniónak. Miként látja Norvégia magyarországi nagyköveteként az unió jövőjét?– Az Európai Unió olyan, ha nem lenne, akkor ki kellene találni. A két világháború tanulsága, hogy a létező nemzeti ellentéteket félre kell tenni, és a közös érdekeket, gazdaságpolitikai célokat kell szem előtt tartani. Pláne most, amikor a világban feljönnek azok az országok, amelyek egykor már nagyhatalmak voltak: Kína, India vagy Brazília. Ebben a többpólusúvá váló miliőben fontos az unió, hiszen csak így tudjuk megőrizni európai értékeinket, kultúránkat és vallásunkat, főleg az egyre fenyegető, terjeszkedő iszlám feltörekvéssel szemben. Az egység a diverzifikációban is jelentkezhet: Európában nincs közös nyelv, és ez így jó, ameddig tiszteletben van tartva a nemzetiség, az autonómia. Az Európai Unió sok helyes elvet képvisel, viszont ezek a gyakorlatban nem mindig jelennek meg, egyrészt, mert nem kötelező, másrészt pedig vannak olyan divatok, amiket nem tartok szerencsésnek.

– Gondolom, ezek egyike a hatalmas bürokrácia.– Így van. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagjaként még 1988-ban jártam Brüsszelben, és már akkor megijesztett az a hatalmas épülettömb, amely mellé újabbak épültek, és amelyek az unió apparátusának adnak helyet. Egyszerűsíteni kellene az ügyintézést, ezt jelzi az is, hogy csökkent a lelkesedés az iránt, amit az Európai Unió jelent. Különösen fontos, hogy ne következzen be még látszat formájában sem, hogy egy vagy két ország rá tudja kényszeríteni akaratát a kisebbekre. Egyenrangúvá kell tenni a különböző tagállamok polgárait, az életszínvonal kiegyensúlyozása nagyon fontos. Ki kell alakulnia egy egységes támogatási rendszernek, a volt kommunista blokk országainak is akkora támogatást kell kapniuk, mint amit mondjuk a franciák. Erre ígéret létezik a következő költségvetési ciklusban, viszont össze kell fognunk, a kohéziós alapokat egyenrangúan kell kihasználnunk. Ugyanakkor úgy vélem, a keresztény értékrendet is meg kell jeleníteni az unió mindennapjaiban, nem szabad teret biztosítani az ettől eltérő törekvéseknek.