Tengerjogi Egyezmény: küszöbön az újabb kudarc?

Ismét előtérbe került az ENSZ Tengerjogi Egyezményének ratifikálása, miután idén májusban Hillary Clinton az egyezmény ratifikálását sürgette a külkapcsolatokért felelős szenátusi bizottság előtt. A szavazatokért folyó harc elkezdődött, a főleg republikánusokból álló ellenzők egy tömböt alkotva ismét meggátolhatják a kétharmados többséget.

Már nem kevesebb, mint 34 szenátor helyezkedett szembe az úgynevezett UNCLOS III egyezmény ratifikálásával. Az ellenszavazók száma folyamatosan nő, hétfőn Jim DeMint, Dél-Karolina kormányzója, a törvény ratifikációjának legnagyobb ellenzője bejelentette, hogy további négy republikánus szenátorral bővült a listája. A listán szereplők Mike Johanns (Nebraska), Kelly Ayotte (New Hampshire), Rob Portman (Ohio), Johnny Isakson (Georgia) kormányzók. „34 szenátor a Tengerjogi Törvénnyel szemben már elegendő lesz, hogy ebben az évben is elkerüljük a ratifikációját”- állt abban a nyilatkozatban, amit weboldalán tett közzé a napokban. 

A szerződésről való szavazáson 67 szenátor szavazatára lenne szükség, hogy az Egyesült Államok jogrendszerének részét képezze. Azonban óvatosan kell bánni DeMint szenátor kijelentéseivel, Kelly Ayotte például nyilatkozatban tagadta, hogy megígérte volna, hogy a ratifikáció ellen szavaz. Szerinte a szavazás előtti felmérések mindössze pillanatképek, amelyek arra szolgálnak, hogy felmérjék hol tart a politikájuk jelen pillanatban. 

A törvény támogatói szerint a nemzetközi közösség felépített egy tengerjogra vonatkozó normarendszert, amit az országnak már eleve külön szavazásként kellene elfogadnia. Úgy érvelnek, hogy a konvenció lehetőséget biztosítana az Egyesült Államoknak, hogy ezen keresztül védje meg a tengerpartjait és a kontinentális talapzaton történő munkálatokat. A ratifikáció nélkül az energetikai cégek nem fognak rendelkezni a megfelelő biztosítékkal, amely ezen a területen történő befektetéshez szükséges lenne. Egyszerűbben fogalmazva, ez jelentené a jogi stabilitást, ami szükséges egy invesztáláshoz.

Az ENSZ Tengerjogi Egyezménye

Az Egyesült Államok is résztvevője volt az ENSZ Tengerjogi konferenciájának (1973-82), amely során elkészítették az 1958-as szerződéseket felváltó egységes tengerjoggal foglalkozó tengerjogi konvenciót. Az UNCLOS III (United Nations Convention on the Law of the Sea) néven ismertté vált egyezményt azonban az ország a mai napig nem ratifikálta. A konvenció egy módosító időszak után 1994-ben lépett érvénybe, az Egyesült Államok azonban a nemzetközi szokásjog részének tekintette az abban foglaltakat, így nem ezen indoklás mentén nem iktatta be a hazai törvényhozásba. A Szerződés az országok jogait és kötelezettségeit foglalja össze a világ óceánjainak használatára vonatkozóan. 

Pró és kontra

Említést kel tenni azokról a körülményekről, amelyek miatt megosztott az amerikai közvélemény a Tengerjogi Egyezmény elfogadását illetően. A támogatók szerint több oka is van, hogy az egyezmény előnyös az ország számára. Egyrészről a környezet védelme elsődleges kötelessége a mostani generációnak, mint ahogy a természeti kincsek védelme törvénybe is van iktatva, ezen logika mentén pedig elsődleges kötelessége az Egyesült Államok törvényhozásának a konvenció ratifikálása. Másik indok az amerikai hadsereghez köthető. Az országnak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy könnyen eljusson tengeren és tenger fölött a világon bárhova. A támogatók szerint a szerződéshez csatlakozva erős pozíciót szerezne az ország az ehhez a területekhez kapcsolódó szabályok kialakításában, míg a szokásjog területén ez nem mondható el. Az egyezmény ezeken kívül egy vitatestület felállításán keresztül békés megoldást kínál a viták megoldására. Habár a támogatók szerint ez előnyös lenne, az ellenzők éppen ezt emelik ki, mint az ország szuverenitását csorbító intézményt. 

Az utolsó szempont az amerikai vállalatok érdekeit veszi figyelembe. Minden ország kizárólagos jogokkal rendelkezik a közvetlen partjain történő ásványi kincsek és nyersanyagok kibányászása terén. Az UNCLOS tematikusan felosztja ezeket a területeket és az Egyesült Államok zónája az összes országénál nagyobb lenne. 

Az ellenzők azt kifogásolják, hogy az összes eddigi nemzeti jogosultságot fel kéne adni, az irányítás kikerülne az Egyesült Államok kezéből. Erre példa a vitarendező testület felállítása, de ide sorolható a navigációs jogok szabályozása, vagy éppen a források feletti ellenőrzés megszűnése. A másik indok pedig, hogy az Egyesült Államom már így is rendelkezik az összes kiváltsággal, habár ez a hozzáállás rendkívül unilateralista hozzáállást képvisel, realitása megkérdőjelezhetetlen. 

A kérdés idén májusban került újra napirendre, amikor szenátorok egy része a szerződés ratifikálását kérte a Kongresszustól. Az indokot egy iráni kijelentés adta, miszerint a perzsa ország lezárná a Horuzmi-szorost. A lezárás ellen való fellépésnek nemzetközi jogi alapokon kell nyugodnia, így a képviselők szerint szükséges lenne az egyezmény ratifikálása. Valószínűleg a novemberi választásokig elhúzódik a szavazás, de az eredmény kétséges. Korábbi elnökök is próbáltak már nyomást gyakorolni a törvényhozásra a kérdésben, eddig minden esetben sikertelenül.