Reaganre emlékeznek legszívesebben az amerikaiak

Ronald Reagan az elmúlt negyven év legkiemelkedőbb amerikai elnöke – derült ki a Elnökök Napján közzétett Gallup felmérésből. A „Nagy Kommunikátorra” ma is nap, mint nap hivatkoznak a republikánus  elnökjelöltek, sőt a jelenlegi kampányban már szinte követelmény minél reaganibbnek lenni.

Február harmadik hétfőjén, az Elnökök Napján (Presidents’ Day) vagy George Washington születésnapján az Egyesült Államok elnökeit ünneplik az amerikaiak. A jeles nap alkalmából közzétett Gallup felmérés szerint az elmúlt negyven év elnökei közül Ronald Reaganre emlékeznek az USA polgárai a legszívesebben. Az amerikaiak 69 százaléka gondolja úgy, hogy Reagan kiemelkedő vagy átlag feletti elnökként fogja beírni nevét a történelembe, míg a népszerűségben őt követő Clintonról 60 százalék vélekedik így.

Rajtuk kívül csak az idősebb George Bush teljesítményét értékelik inkább pozitívnak a Nixon adminisztráció kezdetétől számított időszak nyolc elnöke közül. A legrosszabbnak a Watergate-ügy miatt lemondani kényszerült Richard Nixont, valamint a három éve leköszönő ifjabb Busht tartják az amerikaiak. Barack Obamát a megkérdezettek nagyjából ugyanannyian vélik kiemelkedőnek, mint gyatrának. De míg a jelenlegi elnök teljesítményét saját táborának kétharmada gondolja inkább pozitívnak, a republikánusoknak csupán egytizede vélekedik így.

Ronald Reagan viszont nem csupán az elmúlt évtizedek legjobbja, hanem az egy évvel ezelőtt készült Gallup felmérés szerint ő az USA valaha volt legnagyszerűbb elnöke, megelőzve a sorban Lincolnt, Kennedyt és az első elnök George Washingtont is. Ráadásul az 1981 és 1989 között hivatalban lévő republikánus Reagan elnökségét a demokraták 47 százaléka is átlag felettinek ítéli meg, népszerűsége a teljes népességet tekintve az elmúlt három évben további öt százalékkal nőtt és sosem volt ilyen magas az 1985-ben készült első közvélemény-kutatás óta.

A Reagan-kormányzatot azonban nemcsak a nosztalgia szépítette meg, az egykori filmszínész hivatali ideje alatt is népszerű volt, második elnöki ciklusára elsöprő többséggel választották meg, nem elhanyagolható demokrata – a „Reagan Demokraták” – támogatással. Nem véletlen, hogy személye ma nemcsak hivatkozási pont, hanem mérce is a republikánusoknál. Különösen, hogy az USA jelenlegi gazdasági, valamint bel- és külpolitikai helyzete szinte kínálja magát, hogy összevessék a hetvenes évek végét jellemző válsággal. (A nagy előd idén februárban 6-án ünnepelte volna 101. születésnapját. Politikájáról az oldal alján keretes írásunkban olvashat.) Reagan nem véletlenül gyakori szereplője a most zajló előválasztásnak.

A New York Times statisztikát is készített arról, hogy az elnökjelölti viták során ki hányszor említi Reagan nevét. Eszerint Newt Gingrich vitánként 3,2 alkalommal hozza szóba Reagant, de a többiek is előszeretettel emlegetik. Miközben az egyes jelöltek mögött felsorakozó támogatók, politikusok és újságírók arról igyekeznek meggyőzni a választókat, hogy pártfogoltjuk miért a leghitelesebb reagani konzervatív, a többi jelölt pedig miért nem az.

Sarah Palin egyenesen kikelt magából, hogy ugyanaz az establishment, aki annak idején Reagant próbálta kikezdeni, most Gingrichről igyekszik bebizonyítani, hogy ellenezte az egykori elnök politikáját, valamint hiányzik belőle a jellem és a fegyelem, hogy reagani értelemben vett konzervatív lehessen. Ron Paul azzal reklámozták támogatói, hogy a texasi képviselő azon négy honatya között volt, aki annak idején támogatta Reagant a establishmenttel szemben. A hirdetés másik felében összehasonlították Rick Perryvel, aki Al Gore 1988-as elnöki kampányának támogatójaként a reagani eredményeket kívánta leépíteni. A hirdetés csak azt felejtette el közölni, hogy Paul – aki 1976-ban még valóban azon kevesek között volt aki Forddal szemben kiállt a későbbi elnök mellett -, a második Reagan ciklus végén szakított a republikánusokkal.  Ennek apropóján pedig meglehetősen kemény hangú levélben bírálta a párt és a kormány politikáját.

Mitt Romney egy pénteki rendezvényen az abortusszal kapcsolatban húzta elő a Reagan-kártyát. Egy résztvevő megkérdezte tőle, hogy miért higgyék el neki, hogy magzatpárti,  hiszen korábban abortusz-párti volt. A volt massachusettsi kormányzó válaszában Reaganre hivatkozott, aki hozzá hasonlóan szintén átesett ezen az ideológiai transzformáción. Az ismert pro-Romney publicista, Ann Coulter pedig az ecsetelte, hogy pártfogoltja kormányzóként olyan mutatványra volt képes, amire még Reagan sem: úgy tartotta egyensúlyban a költségvetést, hogy közben nem növelte az adókat. Ráadásul a többi establishment jelölttel ellentétben Romney sosem vett részt a washingtoni politikában.

A napokban Rick Santorum is Reagannel védte meg magát, amikor vallási fanatizmusát bizonyítandó, a média egy négy évvel korábban elmondott beszédét szedte elő. A volt pennsylvaniai szenátor 2008-ban keresztény diákoknak arról beszélt, hogy a „Sátán támadja az USA legfontosabb intézményeit” és a mélyben gyökerező amerikai hagyományokat. Santorum akkor spirituális háborúról szónokolt, mégis, amikor erről faggatták, azt mondta, hogy Reagan is sokszor emlegette a Jót és a Rosszat, mert ahogy ő is, felismerte, hogy mindkettő jelen van a világban. Phoenixi előadásában pedig Reagan 1983-ban elmondott híres orlandói beszédét hozta fel, amelyben Santorum szerint a volt elnök nem köntörfalazott, hanem kimondta az igazságot, amikor a Gonosz Birodalmának nevezte a Szovjetuniót. A média pedig őt is támadta a kijelentéséért – vont párhuzamot maga és Reagan között Santorum.

A Reagannel való párhuzam, ahogy fentebb is említettük, a republikánusok számára ma több mint kézenfekvő. A külpolitikai sikertelenség, a gazdasági válság, a magas munkanélküliség és az Obama kormányzat jóléti intézkedései megtoldva az állami befolyás és az adók növekedésével, valamint ösztönzőkkel és mentőcsomagokkal jelentős ellenerőket mozgósított. Gondoljunk csak a Tea Partyra mozgalom létrejöttére és lendületére, amellyel 2010-ben  a republikánusok visszaszerezték a demokratáktól képviselőházi többséget, és majdnem a szenátust is. Az elnökjelöltek kampánya ma nemcsak apolitikai szlogenekben próbál meg hasonlítani a volt elnökre – Ron Paul: „Újítsuk meg Amerikát, most” − hanem a választási programokban is egyértelműen tovább élnek a reaganizmus elemei. Ugyan eltérő módozatokkal és hangsúlyokkal, de mind a négy még versenyben lévő jelöltnél szerepet kap az radikális adó- és kiadáscsökkentés, az alkotmányos – nem tolakodó – szövetségi kormány és ennek nyomán az egyéni szabadság visszaállításának igénye. Az államadósságot és a deficitet illetően az utódok, az egykori elnökkel ellentétben  – eltérő külpolitikai programjaiktól függetlenül –  viszont nem hajlandóak kompromisszumra. Igaz az infláció megközelítően sem olyan magas (3% vs. 12,5%), mint Reagan elnökségének kezdetekor.