Orosz olaj a tűzre

Az orosz kormányzat már a kezdetektől fogva kétkedéssel fogadta az iráni atomprogram szankcionálása érdekében bevezetni kívánt mindennemű akció ötletét, ám az Európai Unió legutóbbi döntése alapján most a legnagyobb haszonélvezője lehet.

A nyersolaj megnövekedett világpiaci ára miatt kialakult nemzetközi helyzetből az orosz olajipar eddig is nagymértékben profitált, már jóval az iráni olajembargó hírének napvilágra kerülése előtt. Abban az esetben, ha az Európai Unió és Teherán vice versa beváltja ígéreteit, Oroszország, mint „nevető” harmadik fél készen áll, hogy kielégítse a szankciók miatt megnövekedett olajkeresletet, persze a mostani ár többszöröséért. Irán Olaszországgal, Spanyolországgal, Franciaországgal, Hollandiával, Görögországgal és Portugáliával szemben ígért olajrestrikciós politikát a közeljövőben, amelyet tovább nyomatékosítottak a francia és brit export felfüggesztésével – adta hírül az Al Dzsazíra.

Az orosz olajtársaságoknak jól jött az iráni atomprogram miatt kirobbant nemzetközi hisztéria, amely 5-15 dollárral emelte az olaj hordónkénti árát, napi 35-105 millió dollár közötti pluszbevételt jelentve. Az ezekből származó adók nem várt többletforrásokat jelentenek az orosz büdzsének, amelyek egy időbe estek Vlagyimir Putyin 170 milliárd dolláros elnökválasztási ígéreteivel és kampányával.

Oroszország egyike a világ legnagyobb nyersolaj-feldolgozó országainak, napi kitermelése közel 10 millió hordó körül mozog, ebből 7 millió többnyire európai és ázsiai országok exportpiacaira kerül. Az orosz olaj minősége vetekszik az irániéval, így már komolyabban felmerült valós alternatívaként is. 

Oroszország tradicionálisan is stratégiai előnyben van: területén több kőolaj- és gázvezeték található, illetve erre fut tranzitútvonalak egy jelentős része is, így ebben a tekintetben lényegesen nagyobb ráhatása van a geopolitikai folyamatok alakulására. Ezen felül olyan új, a csendes-óceáni térségbe vezető kőolajvezetékek kiépítésével próbálnak még nagyobb stratégiai előnyre szert tenni, mint például a transz-szibériai kőolajvezeték. Ezzekkel a lépésekkel sor kerülhetne olyan, tradicionálisan is az USA szövetségeseinek számító országok Oroszország általi kiszolgálására, mint Japán, vagy Dél-Korea, amelyek az iráni helyzet elmérgesedésével szintén megpróbálhatnak alternatív források után nézni. A 2011-es adatok alapján előbbi 14%-ban, utóbbi 10%-ban részesedett az iráni olajexportból. Kérdés, hogy a vázolt alternativa mennyiben juttatja Oroszországot még meghatározóbb helyzetbe és milyen válaszlépésekre készteti a Európai Uniót és az Egyesült Államokat?

Mindezek mellett Oroszország egy másik területen, a földgázpiacon is kvázi monopolhelyzetet teremtett, az európai gázellátás lényeges részét a Gazprom biztosítja és ennek közel 80 százaléka Ukrajnán át, egy irányból érkezik a térségbe. Az Európai Unió és az Egyesült Államok részéről láthatóak bizonyos megfontolások alternatív útvonalak (Nabucco) és új lelőhelyek kiépítéséről például Azerbajdzsánban és Grúziában, amelyekkel reményeik szerint e tekintetben kiküszöbölhető lehet az orosz függőségi viszony, azonban komoly előrelépés ezen a téren egyelőre nem történt.