Chile és a reformok: nehéz ott, ahol nincs kétharmad

Már a cím is sejteti, hogy a dél-amerikai országban az aktuálpolitika kissé más úton halad, mint kis hazánkban. Míg itthon a kétharmados parlamenti többség lényeges könnyítés a törvények elfogadása során, addig Chilében az elnöknek nincs ilyen háttere a törvényhozásban. Sebastián Pińera két fronton újítana: egyrészt átszabná a politikai rendszer alapját, másrészt új adózási szabályokat fogadtatna el. A két kezdeményezés közül az előbbi a hangsúlyosabb, az adózási törvény a vállalatok adóterheit növelné meg. Közös bennük azonban, hogy mindkettő elfogadásához nagyobb parlamenti támogatottságra van szükség akkor, amikor az elnök alatt a saját szövetségesei is vágják a fát.

Utat a miniszterelnöknek!?

A politikai rendszer újraszabása alapjaiban mozgatná meg a chilei politikai életet, hiszen az eddig megszokott prezidenciális rendszerről állna át az ország egy, a magyarhoz is hasonló olyan rendszerre, ahol az elnök szerepe lényegesen csökken, és a főszerepet a miniszterelnök intézménye veszi át. Mint azt hazánkban is megszokhattuk, ugyan a köztársasági elnök a legfőbb közjogi méltóság, és sok területen megkerülhetetlen (tábornokok, rektorok kinevezése, elnöki kegyelemben részesítés, az elnök a hadsereg főparancsnoka), minden más esetben azonban a miniszterelnök irányítja az ország életét a kormányon és a minisztereken keresztül – így gyakorlatilag a legnagyobb hatalommal rendelkező személy az adott országban.

Ez az Európában elterjedt kormányzati rendszer azonban az amerikai kontinensen kissé idegenül hat, aminek történelmi okai is vannak. Függetlenedése után szinte mindegyik latin-amerikai ország (kezdve Mexikótól egészen Chiléig) az akkori, példának tekintett amerikai modellt vette át, azaz az Egyesült Államokban meghonosodott elnöki rendszert. Ennek az a lényege, hogy nincs miniszterelnök, hanem az elnök hatalma a meghatározó, az elnök nevezi meg kormányát. Ez azt is jelenti, hogy nem különül el szigorúan a törvényhozói és végrehajtói hatalmi ág.

A prezidenciális rendszernek vannak előnyei és hátrányai is. Előnyeként szokták említeni az egyszerűséget és a stabilitást, amit pusztán az okoz, hogy az elnök nem kerül konfrontációba még egy miniszterelnökkel is. A politikai viták zömmel a képviselőházban dőlnek el, ahol az elnök által kinevezett kormány igyekszik végrehajtani a választások idején megígért programot – a törvényeket pedig vagy aláírja, vagy vétót emel ellenük.

Hátránya pedig egyes chilei politikusok szerint a demokrácia részleges hiánya. Maga az egész politikai modell természetesen a demokrácia játékszabályaira épül – sőt Latin-Amerikában a demokrácia mintaállamaként emlegetik Chilét -, a kifogásoknak főleg akkor van különös alapja, ha egy elnököt elsöprő többséggel választanak meg, ezért programját szinte minden akadály nélkül keresztül tudja vinni a képviselőházon és szenátuson, és nincs vele szemben egy meghatározó hatalom, mint amit egy miniszterelnök jelentene.

Erre az álláspontra helyezkedett Ignácio Walker is, a chilei kereszténydemokraták (Partido Demócrata Cristiano – PDC) vezetője is. „Azt ajánljuk az országnak, hogy mozduljon el egy új politikai rezsim felé, amely nagyobb befolyást biztosít a pártoknak. Ez demokratizálja a közhatalmat és decentralizálja az országot” – mondta. Véleményének második fele arra enged következtetni, hogy a fővárossal, Santiago de Chilével szemben nagyobb szerepet szánna az ország harmadik legnagyobb városának, Valparaísónak, ahol a Nemzeti Kongresszus (Congreso Nacional) székel.

Az új rendszer nem csak amiatt új, hogy bevezetné a miniszterelnök intézményét, hanem a törvényhozás összlétszámát is megemelné, amelyet jelenleg 120 képviselőházi tag és 38 szenátor alkot. Két olyan módosításról van tehát szó, amely elég alapvetőnek minősül, ezért ilyen esetben szükséges lehet egy előzetes társadalmi párbeszéd a témában. Mivel a törvénytervezetet a magyar parlamenthez hasonló erőltetett menetben, ráadásul telefonon egyeztették le a múlt hét kedd esti órákban, ezért a párbeszéd kényszerűen a hétre halasztódott. Mivel a reform nagyobb teret engedne a pártoknak és a politikai rendszer is demokratizáltabb lenne, ezért a magyar példával ellentétben a chilei szocialisták (Partido Socialista, PS) nem ellenzik az itteni kezdeményezést, ugyanakkor a pártban többen enyhe meglepődöttségüket fejezték ki a törvény ilyetén előkészítése kapcsán.

Nagy fába vágták a fejszéjüket

Az adott körülmények között szinte borítékolható, hogy Pińerának nem lesz könnyű dolga. Ráadásul az elnök népszerűtlenebb, mint valaha, csupán a választók 23 százaléka támogatja. Ennek ellenére nem arról ismeretes, hogy ne élt volna már túl ennél rázósabb helyzeteket is. Szó szerint rázós volt számára a 2010-es chilei földrengés, amely óriási károkat okozott az országban. Nem volt egyszerű kiegyezni a következő évben az utcákat megszálló diákokkal sem, akiknek követelései az oktatási rendszer radikális reformjára kényszerítették az elnököt.

Az idei év sem múlik el esemény nélkül Chilében, hiszen az év elején egyszerre két természeti csapással is szembe kellett néznie Pińerának, most pedig saját lázongó szövetségeseit kellene újra egy táborba gyűjtenie – az ellenzék megnyerése mellett természetesen.

További azonosság, hogy hazánkhoz hasonlóan Chilében is jobboldali erő van hatalmon. Az elnököt leginkább támogató Nemzeti Megújulás (Renovación Nacional, RN) és a Független Demokrata Unió (Unión Demócrata Independiente, UDI) helyett azonban például a politikai rendszer újraszabását az RN és a már előbb említett kereszténydemokrata PDC sürgeti, míg az UDI érdekes módon ellenzi.

Rés a pajzson

Ellenvetéseik zöme abból indul ki, hogy nem tartják elég komolynak Pińera szándékait a reformokat illetően. Az UDI vezetője, Juan Antonio Coloma szerint a tervezet céljai nem többek egy egyszerű „szándéknyilatkozatnál”. Ezt a véleményt osztja a párt egyik szenátora, Hernan Larraín is, de kicsit más szemszögből: szerinte a végrehajtó hatalom manapság úgy hoz döntéseket, hogy nem is konzultál a koalíciós partnerekkel, és csak miután határoztak valamiről, azután hagynak némi teret a partnereknek álláspontjuk kifejtésére. Larraín szavai ugyan sértődöttséget sugallnak, azonban megerősítik azt a pártbeli vélekedést, amely szerint az túlzott elnöki hatalom aláásása igenis kívánatos.

Mint a fentebb leírtak is jól szemléltetik, az elnöknek nincs könnyű dolga. A hab a tortán azonban nem az UDI ellenállása – hanem az, hogy annak ellenére, hogy magát a politikai reformot támogatja az RN, Pińerát magát azonban már nem. Így fordulhat elő az, hogy az RN vezére, Carlos Larraín az, aki a kereszténydemokratákkal közösen terjesztette elő a vitatott törvénytervezeteket, és az, aki Colomával közösen leginkább ellenzi az elnök tevékenységét (és a politikai paletta másik oldaláról, a szocialistákról még nem is beszéltünk).

Szükség van az összefogásra

Ez a kissé áldatlan állapot előlegezte meg azt, hogy Pińera a chilei elnökök nyári rezidenciájaként szolgáló Cerro Castillóba összehívta a Politikai Bizottság tagjait, azaz a minisztereket és a pártok vezetőit. Érdekesség, hogy a találkozó helyszínén egyeztek meg két nappal korábban arról az említett törvénytervezetről, amely végső soron a koalíciós válságot okozta. A politikusok közös nyilatkozata szerint ugyan előállt egy olyan helyzet, amelyet igazán egyik erő sem akart, ennek ellenére azonban mindannyian törekednek a kompromisszumos megoldásra.

Mint a La Moneda (a mindenkori chilei kormány székhelye) szóvivője, Andrew Chadwick elmondta, a vitát mindenekelőtt maguk között, „házon belül” szeretnék rendezni. A vezetők ennek során újra tisztázzák egymás között álláspontjukat a mindennapi politika számos területét illetően, így kezdve az oktatástól, az egészségügytől, a közbiztonságon át egészen a gazdasági növekedés és foglalkoztatottság témaköréig bezárólag. Miután ez megvan, utána kívánnak reményeik szerint együttesen fellépni és nyitni az ellenzék irányába, hogy meggyőzhessék őket is a reformok helyességéről. Chadwick azt azonban határozottan cáfolta, hogy a jelenlegi elnöki rendszert komolyan megváltoztatnák vagy ezentúl mellőznék az elnököt: „nincs napirenden”, nyilatkozta.

A jobboldal nyitna a fiatalság felé

A reformba nem csak az esetleges miniszterelnöki pozíció létrehozása tartozik bele, hanem a választási szabályok újraírása is. Az újítás az ország mintegy négy és félmillió lakosát érinti közvetlenül. A lényege abban áll, hogy az idősebb korosztály számára lehetővé tennék azt, hogy mintegy meghatalmazás útján őket a fiatalok képviseljék a választásokon. Ez természetesen a választási névjegyzék újraírásával is jár, amely a chilei fiatalok szerepének növelését hozza magával – és az elnöknek ez is a célja.

Pińera nyilatkozata szerint azokat a fiatalokat akarják megszólítani, akik idáig távol álltak a politikai élettől, nem hallatták hangjukat. Az elképzelések szerint így szavazataikkal hozzájárulhatnak a chilei demokrácia továbbfejlesztéséhez. Ez azonban természetesen nem rekeszti ki (ha már demokráciáról beszélünk: nem is rekesztheti ki) az időseket a választópolgárok közül, hiszen ez a szavazási forma szigorúan önkéntes alapon lenne bevezetve.

További fontos hozadéka a törvénynek, hogy megadná a szavazati jogot a határon túli állampolgároknak is, azzal a megkötéssel, hogy a külföldön élő chileieknek az anyaországban kell majd leadniuk voksukat.

Az új törvények legközelebbi alkalmazására még az idei évben sor kerülhet. Miután a hivatalos közlönyben (Diario Oficial) kihirdették a jogszabályt, először még májusban, a határontúliak élhetnek majd újonnan szerzett szavazati jogukkal. Az egész országra vonatkozóan pedig októberben, a helyi választásokon nyílik majd lehetőség az új szavazati rendszer „kipróbálására”.