Radikalizálódik a kampány Kongóban

A több évtizede a demokráciáért harcoló ellenzéki kongói politikus, a veterán Étienne Tshisekedi meglepő húzással kikiáltotta magát az ország elnökévé, a börtönök ostromára szólítva fel híveit. A nyilatkozat komoly megütközést keltett otthon és külföldön egyaránt, sokan az erőszak kiújulásától félnek.

„Mostantól én vagyok Kongó államfője”

Nem elég, hogy a november 28-án esedékes választásokhoz közeledve egyre gyakoribb az utcai erőszak, érdekes kijelentéseket tett a minap Etienne Tshisekedi, az ellenzéki UDPS vezetője. Egy Dél-Afrikában felvett interjúban azt nyilatkozta, hogy Joseph Kabila elnök oldalán „már csak a felesége áll”, így nem legitim államfő többé. „A nép többsége engem támogat, így mostantól én vagyok a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke”, nyilvánította ki. Egy másik interjúban pedig arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a börtönökhöz, ostromolják meg azokat és szabadítsák ki az ellenzékieket. „Negyvennyolc órát adok minden politikai fogvatartott szabadon engedésére” – folytatta –, „utána arra kérem a kongói népet, hogy szabadítsa ki őket, és mint elnök, arra utasítom a börtönőröket, hogy ne álljanak ellen.” A kormányzat válaszul felfüggesztette az interjút közlő televízió műsorszórási engedélyét, ez azonban nem tudta megakadályozni, hogy az ország több részében – így a fővárosban, illetve Kasai és Katanga tartományokban is – zavargások törjenek ki. (Egyes hírek szerint az interjú után Dél-Afrika szépen megkérte a 78 éves politikust, hogy távozzon az országból.)

Tshisekedi szavai komoly hullámokat vertek mind Kongóban, mind külföldön.  A demokratikus kereteken jócskán túlmutató gondolatai nem csak gondosan ápolt külső megítélésén ejthet csorbát, de könnyen erőszakba is taszíthatja az országot a roppant jelentőségű választás előtt. Meg is szólalt az országban tartózkodó Jean Ping, az Afrikai Unió Bizottságának elnöke, figyelmeztetve a feleket, hogy a demokratikus játékszabályokat betartva a vesztes félnek el kell fogadnia az eredményt. Az ENSZ Emberi Jogi Irodája (OHCHR) eközben rámutatott: komoly esély mutatkozik egy esetleges vérfürdőre, ha a biztonsági erők egyértelműen az egyik politikai oldal mellé állnak, mint ahogy azt a jelek szerint teszik. Erre már a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) sem maradt néma, a kongói választási bizottsággal konzultálva kijelentette, hogy a választásokhoz fűződő erőszak felelőseit Hága fogja megbüntetni. Ezt egyébként az ellenzék is üdvözölte.

Lobbi lobbi hátán – sikertelenül

Tshisekedi hívei amúgy maguk sem értékelik túlzottan, hogy vezetőjük az utóbbi hónapokban több időt töltött külföldi körútjain, mint szülőhazájában. Valóban, az UDPS elnökjelöltje bejárta Afrikát, Amerikát és Európát, pénzt és támogatást próbálva szerezni magának Kabilával szemben. Külföldi útjai során találkozott ellenzéki társaival is, azonban hiába próbálta őket rávenni, hogy támogassák őket.

Az ICC eljárása alatt álló volt hadúr, Jean-Pierre Bemba (MLC) a megbeszélésük után visszafogottan csak annyit nyilatkozott, hogy „szükséges egy közös ellenzéki jelölt, akit azonban konszenzusos alapon kell kijelölni” – ha lesz ilyen jelölt, azt személy szerint ő is támogatni tudja, jelezte. Tshisekedi nem járt több sikerrel Vital Kamerhével (UNC) és Kengo wa Dongóval (UFC) sem, egyikük sem értékelte ugyanis Tshisekedi kvázi-ultimátumát. A kiszivárgott információk szerint ugyanis a veterán ellenzéki egy lapon átadta nekik a tervezett politikája fő elemeit, majd azt követelte, hogy csatlakozzanak hozzá. Ennél az érintettek gyakorlatiasabb (jövőbeni pozíciókat is szóba hozó) tárgyalást vártak tőle.

Előzetes ígérgetésekre azonban Tshisekedi nem hajlandó. Cserébe elvárja a feltétlen odaadást: hónapok óta sulykolja, hogy egyedül ő válthatja le Joseph Kabila kongói elnököt, már csak a rangidősség jogán is. Az „ellenzék közös elnökjelöltjének” kikiáltott politikus semmiféle kompromisszumra nem hajlandó, sokak szerint azért is fulladt kudarcba a valóban közös jelölt állítása. Tshisekedi ugyanis a fejébe vette, hogy neki kijár az elnöki poszt az elmúlt harminc év megpróbáltatásai miatt.

Az ellenzék huzavonája akár Kabila újraválasztásához is vezethet, hiszen a kormányzat idén – megváltoztatva az alkotmányt – eltörölte az elnökválasztás második fordulójának kényszerét az abszolút többség el nem érése esetén. Az nyer tehát, aki az első fordulóban a legtöbb voksot kapja, ennyire egyszerű a képlet. Márpedig ellenzéki összefogás nélkül Kabila meg fogja nyerni a választást, figyelmeztet a háttérből a fenyegető hang. Főleg, hogy az elnök választási koalíciójához csatlakozott Antoine Gizenga, a 2006-os választások harmadik helyezettje.

Az idő is szorít, sokak szerint már késő is lenne egy esetleges ellenzéki összefogásra, a választási lapok ugyanis már nyomtatásban vannak, a beállt változás kommunikációjára sem lenne elég idő, így egy ilyen döntés rengeteg eredménytelen, elvesztett szavazatot eredményezne.

Csúszik a program?

A kampány szerves része lett a választás időpontjának kérdése is. Az ellenzék többször kinyilvánította, hogy mivel Joseph Kabila mandátuma az alkotmány szerint december 6-án lejár, ha el is halasztják a választásokat, Mikulás másnapján egységkormánynak kell felállnia.

Kabila is tisztában van mindezzel, ezért is kardoskodik – a hozzá hű választási bizottsággal karöltve – amellett, hogy képesek lebonyolítani időben a választásokat. Ez azonban több akadályba is ütközhet, figyelmeztet a választási megfigyeléssel foglalkozó Carter Center. Már ott elcsúsztak a dolgok, hogy a választói regisztráció a tervezettnél másfél hónappal később ért véget. A jelöltek listáját sem sikerült időben elkészíteni, mivel az 500 parlamenti mandátumra jelentkező 18 ezer jelölt nagy része az utolsó nap adta le pályázatát. A Kínából rendelt 120 ezer urna sem érkezett még meg, ahogyan a Dél-Afrikában nyomtatott választási lapok is még csak úton vannak – ezeket aztán majd el kell juttatni minden választási körzetbe, ami egy Nyugat-Európa nagyságú, ám utakkal nem sűrűn borított országban nem kis kihívás.

Óriási a teher tehát a kormányzat vállán: a polgárháború lezárása után ez ugyan már a második választás, ezt azonban a 2006-ossal ellentétben – amikor a szervezést és az anyagi hátteret is a nemzetközi közösség és az ENSZ biztosította – maguknak kell megoldaniuk.