Európa válsága Latin-Amerikának is fájhat

Egy, a latin-amerikai gazdasággal foglalkozó előrejelzés szerint elég borús helyzetet vázol fel a jelenlegi pénzügyi helyzetet illetően. Rámutat ezen kívül arra is, hogy a nemzetközi szervezeteket és magát az egész nemzetközi közösséget egy újabb globális pénzügyi krízis fenyegeti. Mennyiben hihetünk ennek az újabb pesszimista jóslatnak? És különösen, mennyi alapja van egy ilyen feltételezésnek a latin-amerikai régióra vonatkoztatva, mely Európánál sikeresebben vészelte át a 2008-ban kezdődött válságot?

Baljós árnyak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és független elemzők közös véleménye szerint a latin-amerikai térségben az utóbbi egy évben az esetleges gazdasági konjunktúra helyett visszatérhet a recesszió a maga rögös kiútjaival.

A félelem alapja az, hogy az európai pénzügyi válság, amely az egyre tarthatatlanabb adósság felgyülemlése és kezelhetetlensége miatt alakult ki, fokozatosan továbbgyűrűzik Ázsiára és a világkereskedelem egészére is – így károsan hathat ki a latin-amerikai nemzetgazdaságok által megtermelt főbb javak kereskedelmére is. Ez az opció természetesen veszélyezteti a régió éppen felívelőben lévő gazdaságait és a kisebbektől a nagyobbakig érthető aggodalmat gerjeszt a jövőt illetően. Már tapasztalható bizonyos inflációs hatás, amelyre az utóbbi néhány héten figyeltek fel a gazdasági szakértők.

„A veszélyek jelenleg abban állnak, hogy kis figyelmet szentelünk a latin-amerikai exporttermékek alacsony globális keresletének, és hogy a nemzetközi cserekereskedelem talaján lavírozunk” – fejtette ki véleményét Augusto de la Torre, a Világbank latin-amerikai térséggel foglalkozó vezetője a BBC Mundonak.

Van helye a reménynek

Az IMF egyik, a héten közzétett információja alapján Latin-Amerika gazdasági fejlődése kis mértékben, de csökkent – idén körülbelül 4,5 százalékon áll a mutató, míg az elkövetkezendő évre további négy százalékos növekedést prognosztizálnak. Ezek a számok még mindig kisebb értéket jelentenek a tavalyi évben mért mintegy hat százalékos gazdasági növekedésnél, és 0,1 százalékkal maradnak el attól a várakozástól, amit a Valutaalap június folyamán előzetesen várt a világgazdaság egészére vonatkozó jelentésében.

Az előrejelzések a magától értetődő Európa és a már említett Latin-Amerika mellett az amerikai kontinens többi részére is vonatkoznak, így természetesen a világgazdaság jelenlegi motorjának számító Egyesült Államokra is. Ugyanakkor azzal a reménnyel is viseltetnek a helyzet iránt, hogy a nemzetközi pénzügyi porondon a latin-amerikai országok likviditása és a főbb termékek árai egy ösztönzést adnak majd a térség országainak az esetleges vészhelyzetből való menekülésre. Különösen a világ számos pontján és országában számottevő jelentőségű kínai gazdaság nyújthat segítő kezet ebben a kereskedelmi kapcsolatok intenzitása révén – ami viszont nem lesz annyira erőteljes, mint a korábbi években.

Az elemzők számára ez a modell azzal számol, hogy a latin-amerikai országok gazdasági fejlődésének visszaesése és a kisebb belföldi kereslet segíteni tud abban, hogy enyhítsék az inflációs feszültségeket és ezzel együtt a pénzügyi gondjaik egy részén is javítani tudjanak.

De talán van ok a pesszimizmusra is

A teljesség igénye nélkül, de la Torre felhívta a figyelmet arra, hogy „van még egyéb előrejelzés” is a latin-amerikai gazdaság jövőjének felvázolására: „tegyük fel, hogy az európai adósságkezelésből fakadó gazdasági problémákat nem sikerül orvosolni, és a krízis további visszaesést idéz elő, erőteljesebb reakciókat vált ki a nemzetközi pénzügyi piacon a nemzetközi szervezetek irányába, olyan erőseket, aminek még a kínai gazdaság növekedése sem tud majd ellenállni”.

Ebben a modellben, amely kétséget kizáróan negatív, a nemzetközi pénzügyi csatornák válsága erős lesz és az egész világ átélheti majd a Lehmann Brothers 2008-as bedőlésének keserű tapasztalatait. Az amerikai bank csődje és összeomlása okozta három éve szeptemberben a máig tartó pénzügyi válságot. Ugyanez a krízis értelemszerűen a latin-amerikai gazdaságok számára egy erős lefékeződésre következtet az előző évek 5-6 százalékos növekedésével éles ellentétben.

A nemzetközi kereskedelem hirtelen visszaesésének veszélye emlékeztet az IMF eheti közleményére, amely szerint módosulhat Latin-Amerika gazdasági irányvonala, és negatívan érintheti az exportra „specializálódott” gazdaságokat.

A milliós kérdés

Az export azért is foglal el központi szerepet a modellben, mert a latin-amerikai államok gazdasága hagyományosan pár termék előállítására szakosodott, egészen a gyarmati idők végén elnyert függetlenségük óta. Noha azóta ez a monokultúra már nem jellemző, illetve koránt sem olyan mértékben, mint korábban, de ezek ellenére napjainkig vannak olyan meghatározó termékek, amelyek nagy részét alkotják egy-egy nemzetgazdaság exportjának. Ilyen termékek és országok például a chilei és perui réz, az argentin szója vagy a kolumbiai ásványi nyersanyagok.

A monokultúrás gazdaság, azaz az exportra szánt termékek palettájának rendkívüli szűkössége azért hordoz magában veszélyeket, mert sokkal nagyobb mértékben van általuk kitéve az adott ország gazdasága a világpiaci viszonyos szeszélyeinek, az esetleges áringadozásoknak. Ilyen alapon könnyen belátható, hogy milyen káros hatással lehet például Chilére az, ha fő exporttermékének, a réznek az ára hirtelen csökkenni kezdene, s a gazdaság nem jutna kellő bevételhez – amit ugyan adókkal lehet kompenzálni, de ennek következtében viszont az életszínvonal csökkenése várható.

Az utóbbi években az említett főbb exporttermékek árának alakulása volt a latin-amerikai gazdaságok növekedésének a motorja, egy olyan régióban, amely az IMF szerint körülbelül 40 éve ezeket a termékeket állítja elő. Dél-Amerikában ezeknek a kiemelt exportcikkeknek tíz százalékos volt a teljes exportrészesedése, amely hat százalékkal több, mint 1970-ben. Az is igaz viszont, hogy ezt az egységesnek tűnő képet a különböző országokban máshogyan tapasztalják, hiszen a körülmények és a termékek is mások és mások.

Argentína a talán legveszélyeztetettebb e szempontból, ahol a gazdaság a szójatermelés esetleges hanyatlását alaposan megszenvedné. Ez azért is lehetne így, mivel az ország pénzügyi deficitje körülbelül 2 milliárd 780 millió dollár (nagyjából 598 milliárd 775 millió magyar forint) táján mozog már így is.

Kolumbia exportjában az olaj, a szén és a nikkel foglal el számottevő, mintegy 70 százalékos részesedést. Szeptemberben az infláció 3,73 százalékos volt az országban.

„A hosszú futamidejű megoldások nagyon kedveltek. Az közös, hogy komoly termelési visszaesést fog okozni legfőbb exporttermékeink árának zuhanása” – mondta Carlos Ramos, az InterBolsa mikroökonómusa.

De csak hogy lássuk azt, hogy az egységesnek tűnő felszín alatt mennyire különböző a latin-amerikai térség, arra világos példát szolgáltat Mexikó és a közép-amerikai országok csoportja, amelyek dél-amerikai társaikkal ellentétben nincsenek annyira ráutalva a világpiacra, főbb exporttermékük nem képvisel olyan jelentős hányadot a teljes kivitelben, mint a délieké. Esetükben ez a részesedés nagyjából 25 százalék körül mozog.

Daniel Titelman, a Latin-Amerikai Gazdasági Bizottság (CEPAL) fejlesztési ügyekért felelős egyik vezetője szerint az árak változása a térség „milliós kérdése”, amin nagyon sok minden múlhat a jövőben. Véleménye szerint „csak remélni tudjuk majd a termékek árainak csökkenését a közeli jövőben”, ugyanakkor a kontrasztot ő is kiemelte: „de a közép-amerikai országok esetében, amelyek főleg e termékeket importálják, ezen újdonság csak jó lesz” – tette hozzá végül.

Infláció és szegénység

További kételyekre ad okot az is, hogy egy esetleges külföldi irányból érkező sokkhatás ellen tett intézkedések elegendőnek bizonyulnak-e majd arra, hogy feltartóztassanak egy gazdasági-szociális problémasorozatot. Az opciók között szerepel az is, hogy a latin-amerikai országok adjanak ösztönzést a belső kereslet fejlődésének és kibontakozásának azért, hogy egy esetleges exportot ért kedvezőtlen hatás esetén ne rogyjon össze a gazdaságuk. A régió jó része nem biztos, hogy meg tudja lépni ezeket a lépéseket, hiszen a belföldi piacon jelentkező inflációs nyomást is el kell viselniük.

Ugyanakkor megvan a reális veszélye is annak, ha az árakat vég nélkül leszorítják, és így stimulálják a hazai gazdaságot. Brazíliában az infláció 7,31 százalék volt szeptemberben, amely hat éve a legmagasabb, mutatott rá a tényre a Banco Central (a brazil jegybank). Venezuelában és Argentínában, azon két országban, ahol a legmagasabb az infláció a térségben, restriktív pénzügyi intézkedéseket kellett hozni a gazdaság fejlődése érdekében.

Augusto de la Torre rámutatott arra is, hogy végső esetben az országok hozzányúlhatnak a pénzügyi tartalékaikhoz is. A Világbank közgazdásza javasolja továbbá, hogy senki se bízzon vakon abban, hogy a szociális politika a végsőkig kitart majd egy ilyen gazdasági helyzetben, főleg akkor, amikor 2003 óta immár 70 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt Latin-Amerikában. „Nem gondolom, hogy abszolút védettek vagyunk: ha egy külföldi sokkhatás elhatalmasodik, talán a lengéscsillapítóink nem lesznek elegendőek… de ezek a mikroökonómiai és szociális lengéscsillapítók ma sokkal jobbak, mint az elmúlt évtizedekben.”

Ködös jövőkép, közös jövőkép?

A jelenlegi adósságválság nem Latin-Amerikában robbant ki, nem is a régiót érinti a leginkább, hanem Európát. A hírek is például a görög és olasz adósságokról egekben lévő szintjéről szólnak, itthon természetesen a magyar adósságszolgálatról is bőven eleget lehet hallani. Ennek ellenére a jelenség, a gyenge vagy túlzottan ingatag gazdaságok tetemes adóssága nem korlátozódik egy-egy országra vagy kontinensre. Latin-Amerika pár nemzetgazdasága ugyanolyan sebezhető a mai napig is, mint akármelyik gyengébb európai gazdaság. A kérdés ezért releváns és időszerű, tudniillik, hogy egy jövőbeli esetleges pénzügyi válság miként fogja érinteni a térséget.

A múltban már láthattunk számos példát arra vonatkozóan, hogy az adósság felhalmozása és az egyre teljesíthetetlenebb adósságszolgálat komoly krízishelyzetbe sodort gazdaságokat. Mexikó ugyanúgy megtapasztalta ezt a rögös utat, mint Argentína, amely ország egyébként is hírhedt az adósságválságairól (1990-es évek, 2001-2002). Ennek tudatában különös felelőssége van a gazdasági vezetőknek abban, hogy ezek a vészterhes évek ne ismétlődhessenek meg újra. Ugyanakkor a globális pénzügyi rendszer szeszélyei mellett nem lehet minden kétséget kizáróan kijelenteni, hogy a jövő szebb lesz és jobb. Azért meg kell dolgozni, és igen, olykor komoly áldozatokat is vállalni kell mind Európában, mind Latin-Amerikában.