Meghalt Szaúd-Arábia második embere

Szultán bin Abdul-Azíz Ál-Szaúd, Szaúd-Arábia koronahercege és védelmi minisztere október 22-én életét vesztette. A koronaherceg már régóta küszködött egészségügyi problémákkal, több éve vastagbél és hasnyálmirigy rákot diagnosztizáltak nála, ennek megfelelően az elmúlt években viszonylag sok időt töltött külföldön, különböző kezelések és rehabilitációk miatt. Ráadásul a királyi család hivatalos közleménye szerint halálakor sem tartózkodott az országon belül.

Mindez többek között azért borzolta fel a kedélyeket a királyságban, mert a jelenlegi (harmadik szaúdi) állam 1932-es megalapítása óta még sosem fordult elő, hogy a trónörökös a király előtt halt volna meg. Ennek megfelelően tehát az örökösödési kérdések eldöntéséről rendelkező tanács vélhetően még a héten össze is fog ülni, hogy megválasszák az új koronaherceget. A tanács az államalapító Abdul-Azíz ibn Mohamed ibn Szaúd fiaiból és unokáiból áll. Habár a jelenleg hatalmon lévő Abdulláh király eltörölte a szenioritás elvét, az első elemzések mégis azt várják, hogy a születési sorrendben soron következő Nájif herceg kerül majd Szultán helyére.

Nájif 1975 óta látja el a belügyminiszteri posztot, és hagyományosan is a szaúdi királyi család harmadik legbefolyásosabb tagjaként tartják számon (Abdulláh és Szultán mögött). Ráadásul a herceg tagja annak a legbelső királyi körnek is, amely a Szudairi Heteket tömöríti. Ez a csoport Abdul-Azíz Szudairi törzsből származó feleségének hét fiát takarja, akik már évtizedek óta vezető posztokat látnak el a királyságban – a korábbi Fahd király mellett Szultán is ebbe a csoportba tartozott. Nájif kinevezése ugyanakkor mégis meglepetésként érhet egyeseket. Nájif ugyanis idősebb testvéreihez hasonlóan szintén nincs tökéletes egészségügyi állapotban, és pár évvel ezelőtt már felröppentek róla olyan hírek, hogy egészségügyi problémákra hivatkozva letett király ambícióiról. Márpedig ha most kinevezik, mindez akár hamarosan be is következhet – hiszen az elmúlt pár évben maga Abdulláh király is átesett több gerincműtéten, melyek újra és újra indokot adtak az örökösödési viták feléledésére.

Ami mindezen folyamatoknak a politikai következményeit illeti, az Arab Tavasz eseményeit figyelembe véve, Nájif esetleges kinevezése semmiképpen sem jó hír Szaúd-Arábia, a Nyugat és még a számukra legnagyobb regionális kihívást jelentő Irán számára sem. Ha ugyanis egy skálán szeretnénk elhelyezni a királyi család vezető tagjait, akkor a leginkább nyitott és Nyugat-barát politikát követő korábbi Fahd király kerülhetne a skála egyik végére; valahol nagyjából középen lehetne elhelyezni a jelenlegi Abdulláh királyt; Nájif herceget ugyanakkor inkább a másik végpont közelébe, az ultrakonzervatív irányhoz rendkívül közel kellene tenni.

A reformok és a Nyugati világ iránti fokozott gyanakvásának ugyanis már számos alkalommal hangot adott, olykor nyíltan kritizálva hatalmon lévő testvérének lassú lépésekben megvalósuló óvatos reformjait. Belügyminiszterként ugyanakkor ő vezette a 2001. szeptember 11-ei támadásokat követő szaúdi terror elleni háborút. Szigorú bel- és igazságügyi intézkedéseinek eredményeképpen pedig az Arab-félszigeten működő al-Káida vezetőinek többségét vagy elkapták, vagy kiszorították déli irányba, jórészt Jemenbe. Ennek megfelelően azonban a herceg rendkívül ellenségesen tekint az iszlám szélsőségesekre, sőt a síitákra és magára Iránra is. Mindezek ellenére egyes szakértők mégis azt mondják, hogy a keményvonalas vallási konzervatív besorolás mégsem teljesen helytálló, és érdemes inkább úgy tekinteni Nájifra, mint egy olyan konzervatív pragmatista tagjára a családnak, akinek elsődleges prioritása a stabilitás és fizikai biztonság megteremtése az uralkodó család és a szaúdi lakosság számára egyaránt.

Az Arab Világban jelenleg zajló események kapcsán a királyi család egyelőre súlyos dollár milliárdokat szétosztva „vásárolta meg a békét” és a vallási vezetők segítségével viszonylag konfliktus-mentesen átvészelte a márciusi „harag napját”. Szaúd-Arábia tehát a régió országai között még a legstabilabb államok egyike, ennek pedig az olajárak szempontjából rendkívül nagy jelentősége van. A reformokat és szabad választásokat követelő forradalmi hullám azonban kedvezőtlen fordulatot vehet Rijád számára, ha netán szerencsétlen események sorozatát követve, Abdulláh hirtelen halála Nájifot egyenesen a királyi posztig emelné. Az Abdulláh-féle finom reformok esetleges visszavonása ugyanis könnyen megbolygathatja még ezt a rendkívül konzervatív szaúdi társadalmat is, akár komolyabb ellenállást szítva a jelenlegi politikai struktúrával szemben.