Wikileaks: széteshet Dél-Szudán?

Dél-Szudán kívülről egységesnek tűnik, de könnyen lehet, hogy ez csak látszat. Az országban az amerikai diplomácia szerint egyértelműen elkülöníthető három nagyobb frakció, melyek mentén az országban meglévő törésvonalakat is meg lehet figyelni. A politikai és etnikai viták a jövő nagy problémái lehetnek az ifjú államban. Az USA által támogatott Salva Kiir elnök politikája egyelőre megfelelően kordában tartja az indulatokat, de kérdés, hogy vajon ez meddig tartható.

Eltitkolt törésvonalak

A 2005-ben aláírt, az évtizedes polgárháborút lezáró Átfogó Békemegállapodás óta nyilvánvaló, hogy a dél-szudáni kormányt az ottani katonai erők fogják irányítani. A legerősebb milícia, a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) gyakorlatilag az összes miniszteri pozíciót a bűvkörébe kerítette, ráadásul a párt katonai szárnya (az SPLA) gerillabandából hirtelen hivatalos hadsereggé avanzsálódott. Így a külső szemlélő számára úgy tűnt, tökéletes egység uralkodik a fiatal afrikai országban, hogy céljai és egysége kikezdhetetlen.

Voltak ugyan arra utaló jelek, és természetesen sejthető is volt, hogy azért kisebb harcok vannak az SPLM-en belül. Azonban az augusztus végén nyilvánosságra hozott amerikai táviratok mind azt bizonyítják, hogy a vártnál jóval súlyosabb konfliktusok vannak Dél-Szudánban, amik akár végzetes következményekkel is járhatnak.

Az ellentétek igen egyszerűen körülhatárolhatók. Az egyik törésvonal a 2005 júliusában balesetben elhunyt John Garang, a polgárháború első számú vezetőjének személye: az ő politikai elképzelései (és autoriter kormányzási módja) a mai napig megosztja az ország vezetését. A másik komoly feszültség etnikai eredetű: a rengeteg népcsoport közül kiemelkedik két nagyobb, a dinkák és a nuerek, de ezek is további, kisebb altörzsekre tagolódnak, így könnyen megismétlődhetnek a múltban lezajlott etnikai eredetű gyilkosságok. A harmadik nagy konfliktus pedig az SPLM/A és a többi katonai csoport közötti ellentét. A hivatalos hadseregbe betagozódni nem hajlandó gerillák továbbra is komoly fejtörést okoznak Salva Kiir elnök rendszerének.

Ugyanakkor a vallásból adódó egység (míg az északi Szudán szinte teljes egészében muszlim, Dél-Szudán animista és keresztény), valamint a közös szándék, hogy külön utakon járjanak, mint az északi nagy testvér, egyelőre megfelelő kohéziónak bizonyult. Azonban idén nyáron véget ért a harc, Dél-Szudán hivatalosan is önálló lett, így az eddigi összefogó erő nagyrészt megszűnt. Meg is kezdődött a frakciósodás.

A Garang-frakció

Sokak szerint az országban a legerősebb a Garang szellemiségét őrzők csoportja. Általánosságban elmondható, hogy hosszú távon arra törekednek, hogy a jövőben ismét egységes legyen a két Szudán (maga Garang is csak rossz kompromisszumként fogadta el a szétválást), de úgy, hogy az SPLM megfelelő módon képviselhesse a déliek érdekeit a közös kormányzatban. Etnikailag szinte az összes dinka őket támogatja, valamint a két Szudán határán élő, Nílus-menti sillukok is.

Támogatóik igen befolyásos emberek: John Garang özvegye, Rebecca Garang elnöki tanácsadó, a királyi felmenőkkel is rendelkező Pagan Amum Okech pedig az SPLM főtitkára. Nhial Deng Nhial jelenlegi külügyminiszter is a Garang-frakciót erősíti – többen úgy vélik, ő a csoport igazi vezetője, már csak azért is, mert az SPLM egyik legbefolyásosabb embere. Egyes hírek szerint egyébként Garang annak idején őt, nem pedig Salva Kiirt akarta utódjának, nem véletlen, hogy a béketárgyalások egyik vezetője is Nhial volt. A Garang-frakciót erősíti még a kormányügyi miniszter, Deng Alor Kuol, illetve az SPLM északi csoportjának főtitkára, az egyébként arab Yassir Said Arman.

A Kiir-frakció

A második legerősebb frakció az elnök, Salva Kiir körül csoportosul. Őket elsősorban Garang korábbi vezetési stílusa tántorította el az emblematikus vezető mellől. Kiir és Garang már régóta szembenálltak az SPLM-en belül, de Kiir támogatottsága meg sem közelítette ellenfeléét. Garang halála után azonban Kiir ügyes taktikával egyre több befolyásos embert maga mellé állított. Támogatói elsősorban azok, akik konfliktusban állnak a Garang-csoport támogatóival, így például az északnyugati dinkák, számos nuer törzs, valamint több kisebb etnikum.

Kiir jelenleg egyértelműen Dél-Szudán legerősebb embere. Ezt ügyes politikájával érte el: ráérzett, hogy a Garang-féle egységtörekvést a lakosság többsége elutasítja, így megveszekedett elszakadáspárti retorikát alkalmazott. Emellett jól játszotta ki a nemzetiségi kártyát is: sok támogatóját annak köszönheti, hogy fel mert lépni a bori dinkák ellen, akik Garang alatt nagy hatalomra tettek szert.

Egyik legfontosabb támogatója Paulino Matip tábornok, az SPLA, azaz a dél-szudáni hadsereg parancsnokhelyettese. Matip korábban az egyik rivális gerillabandában, a Dél-szudáni Védelmi Erőkben (SSDF) magas pozíciót töltött be, így segítségével Kiir sok SSDF-katonát tudott maga mellé állítani, ráadásul a katonai vezető nuer származása miatt ezen etnikai csoportban is nőtt Kiir támogatottsága. Kiir frakciójának másik meghatározó tagja a dinka Awut Deng Acuilt, aki jelenleg a munka- és közszolgálatügyi miniszter asszony, és az egyik legbefolyásosabb nő az SPLM-ben.

A Machar-frakció

A harmadik, és egyben legellentmondásosabb frakció az alelnök, Riek Machar köré szerveződött csoport. Machar maga is furcsa személyiség: nuer származású, több dél-szudáni szervezet és mozgalom alapítója, de mivel pályafutása során többször kilépett, majd visszatért az SPLM-be, sokak szemében hiteltelenné vált. Ezt csak erősíti, hogy 1997-ben, a második polgárháború idején aláírt egy békét az északi Szudánnal, amivel akkor jelentősen meggyengítette a déli erőket, sőt, pénzeket fogadott el Khartúmtól, amiből hadat viselt az SPLA-val is.

Nem titok, hogy Machar szívesen vezetné az országot, de pozíciói igen gyengék, amin az is rontott, hogy Matip inkább Kiirhez csatlakozott, amivel sok nuert veszített. Kiir és Machar viszonya sem egyértelmű, mert ugyan Machar az Átfogó Békemegállapodás óta alelnök, és nem esett áldozatul egyik kormányátalakításnak sem, komoly hatalommal nem rendelkezik.

Támogatója John Luk Jok igazságminiszter, az SPLA korábbi londoni képviselője, valamint a két Szudán közös bizottságának, a Nemzeti Kőolajbizottságnak az aljegyzője. A csoportba sorolhatjuk a silluk Lam Akolt is, aki 2005 és 2007 között az északi Szudán külügyminisztere volt, valamint a 2010-es általános választásokon indult az elnöki posztért, így az északi SPLM-ben tisztelik, de délen csekély befolyása van. Akolt egyébként igen erős északi kapcsolatai miatt az amerikaiak köpönyegforgatónak, ravasznak tartják, valamint egy olyan eszköznek, mellyel, ha ügyesen élnek az északiak, Dél-Szudán ellen fordíthatnak.

Mi várható ezek után?

Az amerikaiak szerint egy katonai puccs kizárt, hiszen az SPLA anyagi helyzete, ha nem is problémamentes, de kielégítő, a korábbi ellátási és fizetési gondokat mára megoldották. 2006-ban és 2008-ban úgy vélték, választásokon sem fogják tudni legyőzni Kiirt; ez mára ténnyé vált. Az elnök kompromisszumos-konszenzusos politikája amúgy sem ad okot különösebb elégedetlenségre, így 2011-ig egyértelmű volt, hogy a függetlenedés összefogja az országot.

Azonban a jövő még kérdéses: Kiir vajon támogatni fogja-e, hogy a két Szudán ismét egyesüljön, vagy marad-e a szeparatista elképzelés híve. Az egység azért is fontos, mert az északi Szudán déli területein az SPLM erős, országos viszonylatban is a második legnagyobb párt – de jócskán le van maradva az Omar Bashir-féle kormányzó Nemzetki Kongresszus Pártja (NCP) mögött –, és arra törekednek, hogy csatlakozhassanak Dél-Szudánhoz. Azonban ezt Khartúm nem engedi, aminek köszönhetően nem rég ismét konfliktus robbant ki, Dél-Szudán pedig hivatalosan nem támogatja őket (más kérdés, hogy az északiak folyamatosan ezzel vádolják Dél-Szudánt).

Bizonytalan, mit tud Kiir kezdeni a korrupcióval, ami egyre nyilvánvalóbban jelen van. Az is kérdés, hogy fogja tudni lehűteni azokat, akik az elmúlt időszakban fontos szerepet töltöttek be, de fokozatosan margóra szorultak pozíciójuk elvételével (Nhial Deng Nhial) vagy súlytalan tisztjüknek köszönhetően (Riek Machar).