Pragmatisták, középre!

Október 9-én parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban. A kampányidőszak vége felé közeledve a paletta mindkét oldaláról egyre több politikus csatlakozik a kormányon lévő jobbközép Polgári Platformhoz (Platforma Obywatelska, PO), valamint a párt EU-szinten neves politikusai is aktivizálódni látszanak a voksolás előtt. A sokszínű csoportosulás legfőbb összetartó ereje az, hogy minden áron meg akarják akadályozni az ellenzéki Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) és Jarosław Kaczynski hatalomra kerülését.

Meghatározó párt a semmiből

A rendszerváltást követően a lengyel politikai élet rendkívül dinamikusan változó színtérré alakult, mivel a kerekasztal-tárgyalások során az egyetlen összetartó tényező az ellenzéken belül a határozott antikommunizmus volt. Ennek megfelelően a ’90-es évek elejétől szinte követhetetlen tempóban zajlódtak az ideológiai különbségekből és személyes ambíciókból fakadó szakadások és pártalapítások, melynek keretében 2001-ben a Szolidaritás Választási Akcióból kilépő Andrzej Olechowski és Maciej Płazynsk, valamint a Szabadság Uniót faképnél hagyó Donald Tusk megalapította a gyorsan népszerűsödő Polgári Platformot.

A három tenornak becézett vezető irányítása alatt, alig néhány hónappal megalakulása után a 2001-es parlamenti választásokkal a PO máris a legnagyobb ellenzéki párttá vált. Még ebben a parlamenti időszakban Tusk maradt az egyedüli vezető, miután alapító társai otthagyták a frakciót. A következő választások során aztán ismét a második legtöbb szavazatott gyűjtötte a párt, ezúttal a szintén jobboldali Jog és Igazságosság mögött. Ekkor még a két jobboldali párt nagykoalíciója is kézenfekvő megoldásnak tűnt, de ezt rövidesen lehetetlenné tette, hogy a PiS minden kulcsminisztériumot saját irányítás alatt akart tudni, ráadásul Jarosław Kaczynski és Donald Tusk vezetői ambíciói is nehezen fértek volna meg egymás mellett. Ezzel kezdetét vette Lengyelországban a „kétpártrendszernek” vagy „lengyel-lengyel háborúnak” nevezett időszak. A 2007-es előrehozott választásokon végül eljött a Polgári Platform ideje, miután meggyőző győzelmet aratott a szavazatok közel 42 százalékát megszerezve.

Elmosódott ideológia: előny vagy hátrány?

A párt legfontosabb személyiségei, mint maga a miniszterelnök, vagy éppen a Nagy-Britanniából „importált” technokrata pénzügyminiszter, mind rugalmas, ideológiához nem igazán kötődő, pragmatista politikusok hírében állnak. Így lehetséges például, hogy egy jobboldalról induló párt országa legfontosabb szövetségeseiként az ősi ellenségeket, Németországot és Oroszországot tartja számon, egész egyszerűen azért, mert ez gazdaságilag a legkifizetődőbb megközelítés. Ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt években (és főleg az elmúlt hónapokban a választások közeledtével) a politikai paletta minden irányából csatlakoznak korábbi vezető és meghatározó politikusok a párthoz. A korábbi szocialista kormány egykori külügyminisztere, Dariusz Rosati ugyanúgy jelen volt a legutóbbi PO-gyűlésen, mint a PiS tavalyi elnöki kampányának vezetője, Joanna Kluzik-Rostowska. De maga a jelenlegi külügyminiszter, Radisław Sikorski is az ellenzéki párttal ápolt sokáig jó kapcsolatot. Ahogy egyikük az ülés után megfogalmazta: „Azért vagyok itt, mert bármit megtennék, hogy a PiS ne jusson hatalomra”.

Úgy néz ki tehát, magán Kaczynskin kívül gyakorlatilag bárki beférne a Polgári Platform ernyője alá, mely egyrészről azt mutatja, hogy a párton belül folyamatosak a véleménycserék és minden megközelítés képviselteti magát, másrészt viszont felveti a kérdést, hogy lehet-e így hatékonyan kormányozni egy országot. Az elmúlt négy év alapján lehet. Legalábbis Európa legtöbb vezető politikusa úgy gondolja, megfelelő partnereket talált a párbeszédhez. Jól mutatja ezt Jerzy Buzeknek, az Európai Parlament elnökének tekintélye és a PO egyéb EU-s politikusait övező tisztelet, melyet jórészt technokrata megközelítésüknek köszönhetnek. Az ellenzék ugyanakkor ezt a politikát meghunyászkodásnak, a vezető hatalmak kiszolgálásának tekinti, mely nem védi megfelelően a nemzeti érdekeket és semmibe veszi az ország történelmét.

Jelenleg az figyelhető meg, hogy a magát jobbközép, liberális-konzervatív pártként meghatározó politikai tömörülés a baloldal felé is igyekszik egyre jobban nyitni, fokozatosan érkeznek a szétzilált baloldal korábbi vezető politikusai. Komoly befolyásuk azonban egyelőre nincsen, hiszen az európai válsághelyzetben inkább a szociális kiadások lefaragásáról és az eredeti programnak megfelelő privatizációról beszélnek.

A legutóbbi választások idején éppen ez a sokszínűség és ideológiától megszabadított politizálás volt az, ami rengeteg fiatal szavazót vonzott a párt számára, jelenleg azonban úgy néz ki, hogy ez az idén visszafelé is elsülhet. A közvélemény-kutatások szerint mára éppen a fiatalok körében vette át a vezetést a Jog és Igazságosság, sokan ugyanis arc nélkülinek, nehezen megfoghatónak tartják a PO tevékenységet. Ezzel szemben az ellenzék sokkal inkább hangsúlyozza saját különbözőségét és megosztó elképzelések, nyilatkozatok árán is igyekszik egy jól körülhatárolható képet alkotni magáról, mellyel így könnyebben azonosulhatnak a szavazók.

A Gdanski Egyetemen egyetemen hallgatott történelmet, szakdolgozatát Józef Piłsudksi tevékenységéből írta. A Szolidaritás gdanski diákbizottságának társalapítója volt, tanulókört szervezett és segédkezett a szamizdat kiadványok terjesztésében, később pedig szerkesztésében is. Hét éven keresztül fizikai munkából élt.

Előbb a Liberális Demokrata Kongresszus, majd a részben abból megalakuló Szabadság Unió tagja. Innen személyes ambíciói miatt távozott, miután nem tudott kellő támogatást szerezni a pártelnöki pozícióhoz. A Polgári Platform társalapítója 2001-ben, 2003 óta pártelnök. Előbb a Szenátus, majd a Szejm egyik házelnök-helyettesi pozícióját is betöltötte.

2005-ben az azóta tragikus körülmények között elhunyt Lech Kaczynskivel szemben szoros, kétfordulós küzdelemben alulmaradt a köztársasági elnöki tisztségért folytatott versenyben. 2007-ben aztán éppen riválisa volt kénytelen kinevezni a Lengyel Köztársaság 15. miniszterelnökének. A tavalyi elnökválasztáson végül nem indult, döntése értelmében inkább ismét a kormányalakításért száll harcba.

Hogyan kampányol idén a PO? Lapozzon és megtudja!

Az idei kampány

Jól indította választási kampányát a nagyobbik kormánypárt az éppen általuk jelentősen megrövidített kampányidőszak elején. A miniszterelnök vitára invitálta kihívóit, valamint azok miniszter-jelöltjeit, okosan rájátszva ezzel a PiS két fontos gyengeségére. Egyrészt a párt központosított jellegéből és Kaczynski egyértelmű vezető szerepéből kifolyólag kevés a meghatározó, karakteres és ismert politikus a pártban, míg a PO miniszterei majdnem mind ismert politikusok és elismert szakemberek. Másrészt pedig az ellenzéki pártvezér gyenge vitapartner hírében áll (sokak szerint a tévés vitának köszönhetően bukta el a tavalyi elnökválasztást is), ráadásul könnyen kijön a sodrából és gyakran indulatból, meggondolatlanul beszél, mely a Polgári Platformhoz sodorhatja a bizonytalan, mérsékeltebb szavazókat. Tusk ezzel szemben a mindig nyugodt, megfontolt politikus benyomását kelti az emberekben, akit nehéz feldühíteni. Kaczynski és pártja kihátrált tehát a vitából, mely PO-szempontból jó felütése volt a versengésnek. A különbség azonban azóta egyre olvad és a fölényes győzelem kezdeti kilátása szoros küzdelemmé vált.

A kormányoldal kampányprogramjának sarkalatos pontja emlékeztetni az embereket arra, hogy az EU-s beruházások mekkora szerepet játszottak az elmúlt évek fejlődésében, valamint, hogy Lengyelország éppen soros elnökként küzd egy újabb, közel 300 milliárd eurós szelet kihasításáért a 2014-2020-as költségvetés jelenlegi alkudozásai folyamán. Az euroszkeptikusnak tartott PiS hatalomra kerülése pedig valószínűleg rontaná az elnökség-megítélését és az ország európai presztízsét. Az Európai Unió fontosságát hangsúlyozva és az elérhető támogatások jelentőségére emlékezve választották a „Lengyelország építés alatt” szlogent is.

Mindezek mellett a Polgári Platform az állami szerepvállalás további visszaszorítását hirdeti az gazdaságban, valamint a megugró államadósság jelentős csökkentését ígéri. A továbbra is sok bosszúságot okozó lassú és nehézkes állami adminisztrációt pedig hatékonyabbá tennék, miközben az öregedő társadalom nyugdíjainak fizetésére az ország jelentős palagáz-készleteiből remélt bevételből tennének félre. Egy esetleges bankadó bevezetése is felmerült, melyből egy alapot tartanának fönt a bankok megsegítésére egy újabb komoly pénzügyi válság esetén.

Azonban ahogy az lenni szokott, a kampány legkevésbé a hangzatos programokról szól. A PiS igyekszik megszólítani a fejlődésből kimaradt rétegeket, mint például a jelentős létszámú vidéki lakosságot, akik csalódtak a jelenlegi kormányban. Ugyanígy sikerült magukhoz csábítani a fiatalok jelentős részét is, akiknek a körében magas a munkanélküliség, ráadásul gyakran csak határozott idejű szerződéseket kapnak a munkáltatóktól, ami pedig lehetetlenné teszi a hitelek felvételét. Ebbe a felfogásba illik a kampány szlogenje is, mely szerint „Lengyelország többet érdemel”.

A PO ezzel szemben arra mutat rá, hogy bár van még tennivaló és nem volt hibátlan az elmúlt négy év, de továbbra is ők jelentik az egyetlen alternatívát a szélsőségesebb, nacionalista ellenlábashoz képest. Így aztán Donald Tusk országjáró útja során azt a taktikát választotta, hogy valós lehetőségként és közelgő veszélyként tünteti fel a PiS előretörését. Ezzel a jelentős (felmérések szerint a szavazópolgárok közel 30 százalékára tehető) tömeget képviselő bizonytalan szavazókat igyekszik mobilizálni, akik közül valóban sokan tartanak egy esetleges hatalomváltás következményeitől. A kérdés az, hogy ez elegendő lesz-e az eddig az összes párt közül a leggyengébb kampányeredményt felmutató Platformnak a hatalmon maradáshoz. Annál is inkább, hiszen már a tavalyi elnökválasztáson is meglepően jól szerepelt Kaczynski, akinek az előzetes várakozásokkal ellentétben sikerült kiharcolnia a második fordulót. A siker egyik kulcsa, hogy az utóbbi időben a korábbi durva, sokszor nacionalista retorikát a nagyobb közszereplések alkalmával igyekszik mellőzni, vagy legalábbis finomítani a pártelnök.

Nyugati hátszél

Az európai tárgyalópartnerek és befektetők mindenesetre igen egyértelművé tették, hogy a pragmatizmus mellett teszik le a voksukat, a Tusk-kormányban ugyanis megbízható és kiszámítható szövetségest találtak. Jól példázza ezt, hogy miután Bronisław Komorowski megnyerte a tavalyi elnökválasztást, a The Independent  a vállalkozó-barát irányvonal győzelmeként értékelte azt. Ez az esemény egyébként a PO szempontjából is mérföldkő volt, hiszen zsinórban a negyedik megmérettetésen is riválisai fölé kerekedett, ráadásul ezzel megszűnt a társbérlet, amikor is a kormány és az elnök gyakran keveredett konfliktusba, utóbbi pedig előszeretettel élt vétójogával a reformintézkedések elfogadását lehetetlenné téve. A nagy lehetőség azonban nagy veszélyt is rejtett magában, amint azt a Fakt tabloid napilap címlapja is jól kifejezte az elnökválasztás másnapján: „Polgári Platform, most teljes hatalmatok van, mutassátok meg mit tudtok! Van rá egy évetek!” Az elvárások tehát megnövekedtek, ami az idei választásokon könnyen vissza is üthet.

Az európai támogatást az is jól jelzi, hogy Janusz Lewandowski európai költségvetési biztos számára José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke személyesen engedélyezte, hogy részt vegyen pártja választási kampányában. A legutóbbi pártülésen pedig Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke (aki a PO színeiben szerezte mandátumát) is tiszteletét tette, a választókat emlékeztetve arra, hogy a következő uniós költségvetés nagy nyertese is Lengyelország lehet. Európa vezető politikusai közül pedig Angela Merkel és Nicolas Sarkozy meglehetősen gyakran látják vendégül a lengyel kormány-, vagy éppen államfőt.

A két párt köré épülő lengyel politikai élet egyik központi szereplője tehát a Polgári Platform, mely népszerűségének csúcsát érte el az elmúlt négy évben. A gyenge kampány és a sokak szemében nem kellően karakteres politikai arculat ugyanakkor igen kiélezetté tette az idei parlamenti választások előtti versenyt. Az üzleti körök és Európa vezetői minden hiányosság ellenére a jelenleg is kormányon lévő pártot favorizálják, ám egyelőre kérdéses, hogy a Jog és Igazságossággal és Kaczynskivel való fenyegetés elég lesz-e a bizonytalan szavazók mobilizálásához.