Multikulturális megmozdulás a megmaradásért

A nyári akadémia ideje alatt Segesváron nemzetközileg elismert művészek tartanak klasszikus zenei és vizuális művészetekkel kapcsolatos mesterkurzusokat, de a meghívottak közreműködésével előadásokra, workshopokra, kiállításokra és koncertekre is sor kerül. A tanárok között szerepel idén többek között a világhírű Thomas Demenga és Rachel Harnisch (zene), illetve Roxana Trestioreanu (vizuális művészetek) is.

A Segesvári Nyári Akadémia idén Pitac pentru cultură – Egy petákkal a kultúráért-névvel multikulturális projektet indítványozott a kihalás ellen küzdő Maros megyei Sárpatakért. A település tíz kilométerre fekszik Segesvártól, a kiépítetlen utak miatt igencsak nehézkes a megközelítése. A falunak nincsen sem iskolája, sem üzlete és mindössze tizennyolc ember lakja, de három ép templommal rendelkezik: annakidején ortodox, katolikus és református felekezetűek éltek itt. A falubeli Marika néni elmondása szerint kétszáz tehenet, gazdag gyümölcsösöket és zöldséges kerteket tudhatott magáénak a hely, hétvégenként az utcákat is felseperték, ma jóformán azonban nem is lehet felismerni az utakat.

A PITAC-projekt (Pilgrimage, Integration, Tradition, Art, Culture, azaz Zarándoklat, Integráció, Tradíció, Művészet, Kultúra) keretében augusztus 7-én az akadémia résztvevői – tanárok és diákok egyaránt – elzarándokoltak Sárpatakra. Az útvonalat fára festett keresztek, papirosokra nyomtatott szavak (a PITAC mozaikszó elemei), versek jelezték. A faluba érve a zarándoklók meglátogatták a település három templomát, mindhárom helyen versolvasásra és rövid hangversenyekre került sor. A felolvasott szövegekben mutatkozott meg leginkább Erdély háromnyelvűsége: a magyar részt Egyed Emese, a románt Mihai Eminescu, a németet pedig Franz Hodjak költeményei képviselték. A református templomban ?tefan Zorzor Credo című vonós triója hangzott el. A mű felépítésében a szentháromságot jeleníti meg: mindössze három hang felhasználásával három ütemes zenei mondatok szólalnak meg hegedűn, brácsán és csellón. Az ortodox templomban, Adrian Pop, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia rektor Cântece de stea (Csillagénekek) című ciklusának három dala hangzott el. A felvezető beszédében a zeneszerző, aki maga is részt vett a kiránduláson, röviden ismertette a darabot és méltatta az akadémia kezdeményezését, hiszen, Lucian Blagát idézve, az örökkévalóság a faluban kezdődik. A katolikus templomban az akadémia megvalósítója, Alexandru Gavrilovici játszott el egy szóló hegedűre komponált darabot George Enescu Impresii din copilărie című szvitjéből. A koncertek után a csapatnak még alkalma nyílt körülnézni a faluban, elbeszélgetni a lakókkal, majd visszasétálni a szomszédos, de igencsak távol eső Vulkán faluba, ahol közös étkezéssel zárult a nap. A zarándoklat nemcsak az akadémia részéről bizonyult sikeresnek. A falu kiöregedett, maroknyi lakosai is meghatottan és meglepetten fogadták a különféle országokból érkezett látogatókat: vendégszeretetük, nyugalmuk és kitartásuk mindannyiunk számára példaértékű lehet. A PITAC mozaikszó (Pilgrimage, Integration, Tradition, Art, Culture, magyarul zarándoklat, integráció, tradíció, művészet, kultúra), de románul a legkisebb pénzérmét, a petákot is jelenti, azaz egy nagyobb mennyiség legkisebb részét, egy nagy egész kezdetét és kiindulópontját. A PITAC-zarándoklat célja, hogy láthatóvá tegye a meglévőt, ezáltal újat teremtsen, gondolatokat és párbeszédeket indítson el.

erdely.ma

Friss hírek