Irak: újjászületett ország, megújult zászló

A 2003-ban indult háborút követően a megválasztott iraki vezetéseknek dönteniük kellett arról, miként változtatják meg a Szaddam Huszein idején hozott törvényeket, hogyan építik fel az új országot és változatnak-e a korábbi szimbólumokon. Ez utóbbiak közül az iraki zászló újragondolása váltotta ki a legnagyobb vitákat a közel-keleti államban.

Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy az elmúlt nyolc évben megszámlálhatatlan javaslat született arról, hogyan néz ki az ideális lobogó (például az amerikai javaslat 2004-ben, amelyet azonban villámgyorsan el is vetettek az izraeli zászlóra (is) emlékeztető színek miatt). Az első változtatást ugyanebben az évben fogadta el az iraki vezetés – amelynek a felhatalmazása még csak az amerikai megszálló erőktől eredt, hiszen az első választásokat egy évvel később tartottak –, ezt módosították 2008-ban, amely változat a mai napig az ország hivatalos zászlaja, bár a tervek szerint még nem végleges.

A vita tárgyát legfőképpen az képezi, hogy hogyan jelenítsék meg az országban élő kisebbségeket, hogyan ötvözzék a régi hagyományos zászló színeit a mostani elképzelésekkel és miként jelezzék, hogy iszlám országról van szó. A célokat illetően a 2008-ban elfogadott lobogó a kisebbségeket háttérbe szorítja, és szimbolikája egyértelmű: az iszlám színével (zöld) írt felirat (Allah Akhbar, azaz Allah a legnagyobb) a vallásra, a három csík (piros-fehér-fekete) pedig a pán-arab mozgalomra utal, hasonló figyelhető meg Jemen, Egyiptom és Szíria zászlaján is. 

Jeszenszky Nóra

Friss hírek