Moszkva nagy befolyással bírhat mindkét Szudánban

Dél-Szudán függetlenedése egy példátlan esemény több szempontból is, és kérdés, hogy a szeparatizmust általában ellenző Oroszország hogyan fog viszonyulni az új entitáshoz. Vajon Moszkva melyik félhez fog közelebb állni, főleg gazdasági értelemben? A fiatal afrikai állam a kontinens kistigrisévé válik, vagy megmarad problémás térségnek? Miért nem ellenezték az elszakadást a nagyhatalmak? A Hegyi-Karabahhal vont párhuzam talán erre is rávilágít.

Dél-Szudán július 9-én kiáltotta ki függetlenségét a félévvel ezelőtti referendum eredményeként, ami az első olyan alkalom az újkori történelemben, amikor egy ország egy keresztény és egy iszlám országgá vált szét, amit természetesen hatalmas nemzetközi érdeklődés övez. Az új entitás elismerését illetően nincs sok kétség, hiszen maga Khartúm is elismerte a déli országrész elszakadását, és a nemzetközi közösség is teljes mellszélességgel áll ki Afrika legfiatalabb állama mellett.

Muhammed Husszein Zarug, Szudán oroszországi nagykövete elmondta, hogy a két Szudánnak még sok problémás kérdésre kell választ találnia, mint például a határok kijelölése, az olajkincs elosztása a határ-menti régiókban, a vízellátás megszervezése a Nílus-medencéből, és a külső adósságállomány rendezése, de a Szudáni Köztársaság lesz az első állam, amelyik elismeri az új országot, és hozzátette, hogy Észak mindenben segítséget fog nyújtani Délnek, ha szükséges lesz. Kifejtette, hogy nagy hasznukra lesz Oroszország tapasztalata a FÁK létrehozásával, különösen annak jogi aspektusai.

Július 7-én az orosz külügyminisztérium képviselője, Alekszandr Lukasevics úgy nyilatkozott, hogy Moszkva kész diplomáciai kapcsolatokat létesíteni az új afrikai állammal, és erről hamarosan megindulnak a tárgyalások is, amelyek a megfelelő dokumentumok aláírásával végződhetnek majd. Mégis úgy néz ki, hogy a Dél-Szudán által tervezett 21 követségből egy sem található majd az ország létrejöttét tulajdonképpen közvetve segítő Oroszországban.

Versenyfutás az orosz tőkéért

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy már a függetlenségről szóló referendum után megindult a tegnap óta két országnak számító Szudán versenyfutása a nemzetközi tőkéért, és így az oroszért is. Észak-Szudán látszólag próbálja meglovagolni a Délt támogató nemzetközi hullámokat. Zarug nagykövet megjegyezte, hogy a Dél-Szudánra vonatkozó szankciók visszavonása az USA általi egyoldalú döntés volt. Szerinte ez a lépés, Szudán megsegítésével kapcsolatban, a nyugati államok kötelezettségvállalásának megszegése volt. Véleménye szerint az új állam támogatásának érdekében az egész országra vonatkozóan kell megszüntetni a szankciókat, hiszen a két országrész szoros szálakkal kapcsolódik egymáshoz és gyakorlatilag egy gazdasági struktúrát alkot. Az Egyesült Államok még 1997-ben vezetett be szankciókat Khartúm ellen azzal a váddal, hogy nemzetközi terroristáknak nyújt menedéket, majd 2010 novemberében Barack Obama egy évvel meghosszabbította ezek hatályát. Dél-Szudánra nem alkalmazták a szankciókat.

Szudán központi kormánya tehát hamar megkezdte a tapogatózást, és Omar al-Bashir Mihail Margelov orosz elnöki különmegbízottal való megbeszélése után kijelentette, hogy az afrikai állam felajánlotta orosz cégeknek a lehetőséget, hogy részt vegyenek az északi részek infrastrukturális fejlesztési projektjeiben, és így erősítsék a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat. Egy sor gazdasági kérdést tárgyaltak meg, amelyben Oroszországnak lényeges szerepe lehet, így például a Port-Szudántól a nyugat-darfúri El-Genejn városáig húzódó vasútvonal és hőerőművek építésében, továbbá a darfúri olaj kitermelésében. Egyértelmű, hogy a most már Nemzetközi Büntetőbíróság által körözött al-Bashir ott kopogtat pénzügyi segítségért gazdaságuk átépítéséhez a szétválás utáni időszakra, ahol tud.

Dél-Szudán sem tétlenkedett. Májusban a déli országrész kormányának delegációja tett látogatást Ojaj Deng Adzsak befektetésügyi miniszter vezetésével Moszkvában, ahol al-Bashir korábbi mebeszéléséhez hasonlóan közös gazdasági projektekről tárgyaltak. Adzsak szerint Oroszország érdekelt az ottani befektetési lehetőségekben. A déli kormány orosz cégek megjelenésére számít az olaj- és elektromos energia-kitermelésében, a közlekedési hálózat és mezőgazdaság fejlesztésében. Orosz vállalkozások egy sor közös projektekről szóló szerződést kötöttek még 2005-08 között, de az etnikai háború, a megosztottság és az ENSZ szankciók hűvösre tették ezeket a terveket. Az orosz fél azonban megjegyezte, hogy Észak-Szudánnal is fejleszteni fogja kapcsolatait.

Érdekes szempont még a katonai együttműködés, vagy legalábbis a haditechnikai eszközök kereskedelme. A BBC 2010. szeptember negyedikei információi szerint a Szudáni Felszabadítási Népi Hadsereg 10 Mi-117 szállító helikoptert vásárolt Oroszországtól, amit az orosz fél nem erősített meg. A feltételezések szerinti tranzakció létrejötte esetén ezek alkotnák Dél fő légi flottáját, amit kizárólag békés célokra használnak majd. Pár nappal később Dél-Szudán tagadta ezt az üzletet. A Felszabadítási Hadsereg képviselője, Kuol Dejm Kuol altábornagy azt mondta a RIA hírügynökségnek, hogy „ez az információ nem megbízható, a Nemzeti Kongresszus sajtója (az északi kormányzópárt) terjesztette el”. Kifejtette, hogy Délnek a békeszerződés értelmében joga van modernizálni hadseregét, de erre nincsenek forrásai, és örömmel fogadnak segítséget más államoktól. Megerősítette, hogy nincsenek modern tankjaik vagy harci helikoptereik, de élelmiszerszállításra az esőzések folyamán szükségük lenne szállító helikopterekre. 

Dél-Szudán ≠ Hegyi-Karabah?

Már a referendum előtt megindultak a találgatások, hogy Dél-Szudán esete precedenst teremthet-e a többi, általában szakadár államoknak tekintett területek kérdésében. Hegyi-Karabah egyike az ilyeneknek, és a függetlenség támogatói azt hangsúlyozzák, hogy az afrikai állam körülményei teljes mértékben vonatkoztathatóak a kaukázusi vitatott területre, míg az ellenzői a két eset közötti különbségeket emelik ki.

Örmény szakértők szerint ezek a területek történelmileg úgy tartoztak más államokhoz, hogy abba nem volt beleszólási joguk, és az elnyomók próbálták magukhoz láncolni őket, nem vették figyelembe a nemzeti és kulturális hagyományaikat, és egyet nem értés esetén fegyveres úton próbálták megoldani a kérdést. Dél-Szudánhoz hasonlóan Hegyi-Karabahban is volt referendum, amin a függetlenség pártiak elsöprő győzelmet arattak. Összegezve tehát véleményük szerint, a két helyzet azonos és így a nemzetközi közösségnek el kellene ismernie Hegyi-Karabahot önálló államként.

Azerbajdzsánban pont az ellenkező módon látják a dolgot. Ottani szakértők kifejtették, hogy amíg Szudán érintett régiójában a referendum a teljes lakosság részvételével zajlott, Hegyi-Karabahban az azeriek nem vettek részt a hasonló referendumon, ami így illegitim. Továbbá az afrikai államban a központi kormány hozzájárult a népszavazáshoz, és előre kijelentette, hogy elismeri, bármilyen is lesz a kimenetele. Baku ilyenbe nem ment bele. Még egy hatalmas különbség, hogy a kaukázusi szakadár terület esetében a nemzetközi közösség nem ismeri el a függetlenségre való törekvéseket.

Egyértelmű tehát, hogy mindkét oldal a saját szemszögéből elemzi az eseményeket, de egyes blogok szerint az ilyen kérdésben amúgy sem a jog és igazságosság a döntő tényező. Ezzel kapcsolatban fel is tették a kérdést, hogy miért támogatta a dél-szudáni szeparatizmust a világközösség? Egyesek szerint azért, mert az USA érdekszférájának számít, és a fiatal ország a hatalmas olajlelőhelyeivel nagyon gyorsan Afrika egyik legnagyobb olajexportőrévé léphet elő. Szudán hét milliárd barreles olajtartalékkal rendelkezik, amiből napi 450 ezret termelnek ki. Az orosz elemzők véleménye szerint a radikális iszlamizmust elítélő Washingtonnak tökéletes helyzet adódott, azzal, hogy a keresztény déli ország rész el akart, és el is szakadt Khartúmtól, amit az érdekeknek megfelelően legitimáltak, miközben Dél-Oszétia, Abházia és Hegyi-Karabah elszakadása ellen információs háborút vívnak.

Mit lép Moszkva?

Dél-Szudánnak valószínűleg nem lesz problémája külföldi támogatások megszerzésében és tőkeimportban, érdekes viszont, hogy a létrejöttét támogató nagyhatalmak közül melyik szerez majd nagyobb gazdasági befolyást. Az USA-nak valószínűleg nem nagyon van ellenfele a régióban, habár Kína is aktívan érdeklődik a térség iránt (15 év alatt hozzávetőlegesen 15 milliárd dollárt fektetett be). Kína egyébként szintén szeparatizmus-ellenes, csak úgy, mint Oroszország.

Moszkvának tehát sietnie kellene, ha jó szerződéseket akar kötni az új állammal, főleg az olajkitermelésben, bár úgy tűnik, hogy a két Szudán magától is kopogtat az oroszok ajtaján. Lehetséges, hogy a jelenlegi gazdasági érdekek felülírják Moszkva szeparatizmus-ellenességét, mint Dél-Oszétia és Abházia esetében, amikor Grúziával szemben kellett fellépni. Már csak ki kell várni, hogyan stabilizálódik a helyzet a függetlenség kikiáltása után. Margelov elmondta találkozójuk után, hogy al-Bashir optimista és kijelentette, hogy a két Szudán jószomszédi viszonnyal fog rendelkezni, ami egy nyugodt térség kialakulását engedi sejtetni. Az orosz különmegbízott ugyanakkor hozzátette, hogy ha folytatódik a vérontás (Dél-Szudánban a hadsereg harcba keveredett a felkelőkkel), és nem találnak kompromisszumot a vitatott kérdésekben, akkor csak egy újabb problémás állam jött létre Afrikában, ami a befektető kedv lenullázásával végződhet.