Pártpénzekkel bűvészkedik a bolgár kormánypárt

Bulgáriában ősszel helyhatósági- és köztársasági elnöki választásokat tartanak, a politikai szervezetek javában készülnek a megmérettetésre. Cikkünkben a bolgár pártfinanszírozást és annak anomáliáit mutatjuk be. A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kormány nagy előnyre tett szert parlamenti vetélytársai előtt azzal, hogy megváltoztatta a politikai adományokról szóló törvényt és informális szövetséget kötött az országgyűlés független honatyáival. Vajon idén is túllépik a törvény szerint megengedett költekezési határt a pártok?

A bolgár Választási Kódex minden párt számára megszabja a választási költekezés felső határát, valamint azt is, hogy mennyi pénzt fogadhatnak el magánszemélyektől adományként, ugyanakkor csak kevesen vannak azok, akik be is tartják ezt a törvényt. Egy bolgár párt maximum 2 millió levát költhet az államfői megmérettetésre és további 8 milliót a helyhatósági választásokra (szerk. 1 leva ~ 136 forint), csak összehasonlításképpen a 2009-es országgyűlési választásoknál átlagosan 10,2 milliót költöttek a pártok.

Első tekintetre a kevésbé beavatottak feltehetik a kérdést, hogy hol itt a törvénytelenség? Szakértők szerint azonban merőben különbözik a Számvevőszék adata és a tényleges költekezés mértéke. Pártinformációk szerint a 2009-es választásokat 55 százalékban államilag előirányzott párttámogatásból finanszírozták a résztvevők – a Számvevőszék adatait figyelembe véve ez 5,6 millió leva lenne. A 2010-ben kiadott párttámogatási adatok szerint azonban a GERB 17,8 millió, a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) 6,6 millió, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) 6,1 millió, az Ataka 4,1 millió és a Kék Koalíció 2,5 millió leva állami támogatáshoz jutott. Ezeket az adatokat összesítve az olvasó jogosan megkérdezheti, hogy a választási kiadásoknak miért csak az 55 százalékát fedezték állami támogatásból, valamint, hogy a maradékot milyen forrásokból sikerült előteremteni?

A kormánypárt azon törekvése, hogy elhitesse a szavazókkal, hogy ténylegesen 10 millió a költekezési plafon komolyan csorbát szenvedett, ugyanis az első negyedév után a GERB pártkasszájába közel 5,5 millió leva folyt be – várhatóan az év végére ez a szám eléri a 22 milliót. Az előző évhez viszonyított jelentős bevétel-növekedést a kormánypárt a parlamenti erőegyensúly változásával magyarázta, ugyanis szinte az összes ellenzéki frakcióból „független” képviselők váltak ki (volt ellenzéki honatyák: 3-Ataka, 2-DPSz, 1-Kék Koalíció és 5-RZSz).

Az ellenzék közösen támadta mind a kormánypártot a pártpénzek elosztásánál tanúsított magatartásáért (csak a GERB jött ki nyereségesen az újraelosztásból), mind pedig a”pártpénzzel táncoló” képviselőket. Azzal érdemelték ki ezt a gúnynevet a független honatyák, hogy átíratták parlamenti fejkvótájukat a kormánypárt részére.

A pártfinanszírozásról szóló törvény sok egyéb hiányossággal is bír, az egyik legnagyobb ilyen anomália például, hogy vannak parlamenten kívüli pártok, melyek több állami támogatásban részesülnek, mint a parlamenti frakcióval rendelkező Rend, Törvényesség és Igazságosság (RZSz). Bulgáriában a világ többi demokratikus államberendezkedéssel rendelkező országához képest sokkal magasabb a természetes személyeknek engedélyezett pártadományozás felső határa. Egy év alatt maximum 10 ezer leva pénzadományt (ebből ezer kézpénzben, a többit pedig banki átutalással) adhat egy magánszemély politikai szervezetnek. Ugyanakkor megdöbbentő, hogy ez a mutató néhány évvel ezelőtt még az ötszöröse volt.

A 2009-es választások során a pártok bevallásai szerint a választási költségek 28 százalékát fedezték magánszemélyek adományaiból. Ezekből az adatokból kiindulva az idei választáson csupán egy pártnak nem lesznek gondjai a kampány finanszírozását illetően – a kormányzó GERB-nek. A kormánypárt, ha betartja a törvényben meghatározott plafonértékeket, csak az állami párttámogatásokból fedezhetné a költségeit. A többi pártnak azonban hitelekhez vagy adománygyűjtő módszerekhez kellene folyamodnia. Nagy lépést tett a GERB a „2 az 1-ben” választások megnyeréséhez, azonban továbbra is komoly kételyek merülnek fel magával a választással és az azt megelőző kampánynak a törvényes lebonyolításával kapcsolatban.

Milanov Viktor

Friss hírek