Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható

Nyílt levél a Szövetségi Képviselők Tanácsának:

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Küldöttek!

Románia kormánya olyan közigazgatási tervet készül elfogadtatni a törvényhozással, amely ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival, és történelmi léptékű kihívást jelent egész közösségünk számára. A székelységnek történelme során mindig saját közigazgatási egységei voltak, amelyet még az 1968-as közigazgatási reform, a térséget az itt élő magyar többségű közösség hátrányára átalakító „megyésítés” sem szüntetett meg. A román kormány mostani régiós terveinek pusztán ürügye az uniós pénzalapok lehívásának állítólagos hatékonnyá tétele, a valódi indíték a székelységet egy olyan közigazgatási egységbe sorolni, ahol kisebbségbe kerülve kiszorul a saját közösségi életét meghatározó döntésekből.

A Székely Nemzeti Tanács nevében kérem önöket, hogy ne fogadjanak el egyetlen olyan megoldást sem, amely hátrányosan érinti nemzeti közösségünket.

A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés 2009. szeptember ötödikei ülésén elfogadott határozatában kimondta:

Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.

Ugyanakkor szeretném önöket emlékeztetni, hogy Maros megyének csak egy része, az egy tömbben élő székely-magyar közösség által lakott Marosszék tartozik Székelyföldhöz. Az RMDSZ fejlesztési régiókra vonatkozó törvénytervezetében javasolt Maros, Kovászna és Hargita megyékből álló régió lakosságának, már a 2002-es népszámlálási adatok szerint is mindössze 57,3 százaléka volt magyar nemzetiségű, és a magyar népesség kor szerinti megoszlását figyelembe véve elmondható, hogy ez folyamatosan csökkenni fog a jövőben.

Románia közigazgatási reformjának a helyi közösségek szolidaritására kell épülnie, lehetőséget teremtve a helyi önkormányzatoknak a szabad társulásokra, és ezeket a helyi közösségek szabad akaratából létrejött társulásokat kell közigazgatási régiókként elismerni, amint azt a Románia alkotmányos és közigazgatási reformját előkészítő, Ioan Stanomir által vezetett bizottság is javasolja. Ennek szellemében haladéktalanul meg kell kezdeni a székely önkormányzatok szabad társulását, hogy ezáltal jöjjön létre Székelyföld, mint önálló közigazgatási régió.

Bármivel is fenyegessen a központi hatalom, ezektől az elvektől eltérni semmilyen kompromisszum kedvéért nem szabad, pillanatig sem feledve Deák Ferenc intelmét: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”

Marosvásárhely 2010. június 24.

Izsák BalázsA Székely Nemzeti Tanács elnöke

Kitekintő / Erdély.ma

Friss hírek