Kínában nem jut szóhoz az ellenzék

Az észak-afrikai arab forradalmak átterjedésétől tartó pekingi kormány változatlanul mindent megtesz annak érdekében, hogy a kínai ellenzékiség kialakulását még csírájában elfojtsa. Az interneten megjelent, a párttól független képviselőjelöltek azonnali törvényen kívül helyezése pontosan beleillik abba a továbbra is elnyomó tendenciába, amelyet leginkább a világhírű művész Aj Vej-vej (Ai Weiwei) és a tavaly októberben Nobel-békedíjat kapott Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) letartóztatása fémjelez.

Az arab államokban zajló „jázmin forradalmak” kitörése óta Kínában is számtalan kormányellenes, a Kínai Kommunista Párt (KKP) monopol hatalmának megdöntésére buzdító felhívás látott napvilágot. Az elmúlt hetek fejleményeinek fényében jól látszik a tendencia: Peking továbbra is a kínai nép politikai tartalmú kezdeményezéseinek teljes elnyomására törekszik.

Az Economist múlt heti írása szerint a különböző tüntetések és munkáslázadások mellett a pekingi kormány kénytelen immáron egy újabb fronton megküzdeni a társadalom kritikus hangjaival. Az utóbbi időkben a párt berkein belüli korrupciós botrányok és hatalmi visszaélések miatt egyébként is rendkívül elégedetlen népre az arab forradalmak érezhetően ösztönzőleg hatottak, mivel a megyei és települési szinten már évek óta működő „szabad” választások kapcsán nemrég felbukkant az interneten több száz lelkes – független, a párt által nem jóváhagyott – képviselőjelölt, akik a május hetedike óta tartó helyi választásokon való induláshoz próbálnak támogatást szerezni. Egy, a pekingi székhelyű Global Times újságban megjelent  – minden bizonnyal a párt álláspontját kommunikáló – kommentár arra figyelmeztetett, hogy a „független jelöltek lerombolhatják a kínai társadalom alapvető működési szabályait”, illetve felszólította őket, hogy „térjenek vissza a mikroblogok világából a valóságba”.

A vezetés június elején törvénytelennek minősítette az internetes kezdeményezők képviselőjelölti státusát, mivel azok nem tettek eleget a meghatározott választási procedúra szabályainak. A folyamat több fázisból áll: a jelöltséghez vezető út első eleme a regisztráció, amire a felelős kormányhatóság pozitív elbírálás esetén visszaigazolással válaszol, majd ajánlás szükséges egy politikai párttól, civil szervezettől, illetve tíz vagy több szavazótól egy adott választókerületben. A procedúra kínai sajátossága, hogy a pekingi kormány nyilvánvalóan manipulálja a jelöltállítás összes lépését, így az elvileg demokratikus választásra bocsátott listára gyakorlatilag senki sem kerülhet fel a párt jóváhagyása nélkül.

A pekingi kormánynak nem először gyűlik meg a baja az interneten egyre aktívabb újságírókkal, bloggerekkel és értelmiségiekkel, akik rendre hangot adnak a kommunista rezsimmel kapcsolatos kritikáiknak. Az Economist múlt heti cikke például a kínai liberális vonal egyik aktivistájának internetes tevékenységét vázolja: Mao Ju-si (Mao Yushi) újságíró nemrégiben rendkívül határozottan és nyíltan ítélte el az ország „nagy kormányosának” is nevezett Mao Ce-tung (Mao Zedong) egykori pártfőtitkárt. Az eset furcsasága, hogy a Kínában egyébként újfent megerősödőben lévő – a jelenlegi pártelitnél jóval ortodoxabb és minden tekintetben „kommunistább” nézeteket valló – maoisták heves ellenállása mellett is volt olyan kínai hírportál, amely az ügy kirobbanása után hajlandó volt lehozni a Mao Ju-sival készített interjúját. A Mao Ce-tungot kritizáló írást és az újságíróval készített beszélgetést később törölte a párt az internetről.

Az arab forradalmi láz kínai társadalomra gyakorolt hatásaitól tartó pártvezetés ellentmondást nem tűrő magatartással járt el a világszerte ismert művész, Aj Vej-vej esetében is. A politikai aktivistát április elején tartóztatták le, majd 11 hétig fogságban tartották, ez idő alatt semmilyen információ nem érkezett felőle. A Hszinhua (Xinhua) kínai hírügynökség tegnapi jelentése szerint a művészt óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de kizárólag azért, mert Aj Vej-vej hajlandó volt bevallani bűneit, és megfizetni adóhátralékait. A Wall Street Journal szakértője szerint a kiengedésre korántsem a pekingi kormányra gyakorolt nemzetközi nyomás miatt került sor, az sokkal inkább a párton belüli politikai harcok és összetűzések következménye volt.

Az utóbbi időben a pártvezetés ellenzéki hangokkal szemben mutatott elnyomó magatartása láthatóan szigorodott, amiben több tényező is közrejátszott. A jázmin forradalmak kitörése szinte az összes érintett országban az internethasználathoz – leginkább a Facebookhoz és a Twitterhez – volt köthető, ami miatt Peking is érzékenyebben reagál a kínai polgárok világhálón kifejtett tevékenységére – különösképp, hogy az említett  független jelöltek is a Twitterhez hasonló, Sina Weibo nevű alkalmazást használják. A nemzetközi fejlemények mellett természetesen a belpolitikai faktorok is hatással lehetnek a párt magatartására. Kína július elsején ünnepli a KKP megalakulásának 90. évfordulóját, amely alkalomra a pekingi vezetés szempontjából mindenképpen kívánatos lenne a nyugalom, a stabilitás, illetve a nemzeti egység fenntartása – vagy legalább annak látszata.

Ráadásul a főleg liberális értelmiségiekből és újságírókból álló jelöltek felbukkanása csak fokozza az ország különböző részein szinte egy időben megfigyelhető kormányellenes társadalmi aktivitást, amire értelemszerűen egyre keményebben kell reagálnia a pekingi kormánynak. A párt 90. születésnapjára való felkészülés mellett lassan elérkezik Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnök mandátumának lejárta is, a pártfőtitkári stafétát 2012-ben, az elnöki tisztet egy évvel később, valószínűleg Hszi Csin-ping (Xi Jinping) jelenlegi alelnök fogja átvenni tőle. A diktatúrák életében az egyik legveszélyesebb időszaknak tekinthető a párton belüli helyezkedések révén egyébként is bizonytalan hatalomátadás pillanata, ami miatt a 2012-es évhez közeledve Peking előreláthatólag továbbra is határozottan elnyomó és tiltó magatartással fog fellépni bármilyen ellenzéki tevékenységgel szemben.

A helyzet nem ismeretlen a pekingi rezsim számára: a KKP az 1989-es rendszerváltási hullám idején is ellentmondást nem tűrő módon, katonai erővel söpörte el a demokráciáért az utcára vonuló tömegeket. Habár az arab forradalmak hatása Kínában – köszönhetően elsősorban az ország összehasonlíthatatlanul jobb gazdasági helyzetének – egyelőre nem vezetett a Tienanmen-téri eseményekhez hasonló megmozdulásokhoz, és ezáltal a karhatalmi megtorlás mértéke és módja is „szelídebb”, a nemzetközi sajtó és külföldi politikusok 1989-hez hasonlóan most is a politikai reformok megindítását várják a kelet-ázsiai ország vezetésétől – mely ugyanakkor a fentiek fényében semmi jelét nem mutatja annak, hogy hajlandó lenne teret engedni a hatalmát kritizáló tömörüléseknek. Kérdés persze, hogy a KKP meddig lesz képes elhallgattatni a láthatóan politikai jogokra vágyó középosztályt és értelmiséget.