80 millióval kevesebb szegényt ígér az EU 2020-ig

A szociális szempontok figyelembe vételére kérte a tagállamokat a költségvetések tervezésekor a szociális ügyekért felelős EU-biztos. Andor László a Szegénységben élők 10. európai találkozóján beszélt erről, ahol Balog Zoltán államtitkár bejelentette: Magyarország vállalja, hogy 450 ezer embert emel ki a szegénységből 2020-ig.

A szociális ügyekért, foglalkoztatásért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos szerint az uniós tagállamoknak nagyobb szerepet kellene adniuk a szolidaritásnak és a szociális szempontoknak a nemzeti költségvetések, különösen a hiánycsökkentés mértékének meghatározásakor. Andor László a Szegénységben élők 10. európai találkozóján felidézte: az európai tagországok elfogadták, hogy 2020-ra 20 millióval csökkentik a szegénységben élők számát, akik jelenleg kb. 80 millióan vannak ma az EU-ban.

A tagországoknak április végéig kellett a Brüsszelnek benyújtott Nemzeti Reform Programokban megtenniük a vállalásaikat arra, hogy mennyivel tudnak hozzájárulni a 20 milliós célhoz. Andor László a BruxInfo kérdésére úgy fogalmazott: „még egy-két tagállam nem küldte meg a programját, ettől függetlenül közel vagyunk a 20 milliós számhoz. Ugyanez érvényes a foglalkoztatási szint emelését célzó nemzeti vállalásokra is ” – tette hozzá. (Az EU a 75%-os foglalkoztatási szint elérését tűzte ki célul 2020-ra, és a tagállami célkitűzéseket ugyanebben a Nemzeti Reform Programban kellett megtenniük a tagországoknak).

Az uniós biztos újságírói kérdésre elmondta, hogy a tagállamok hozzáállása vegyes képet mutat: vannak, akik szigorúan elkötelezték magukat a szegénység csökkentése mellett, vannak viszont, amelyek nem. Külön kiemelte, hogy hat EU-ország a pénzpiacok nyomása alatt van, „náluk nehéz elérni, hogy a szociális szempontok prioritást élvezzenek” – fejtette ki Andor.

Magyarország a 20 milliós európai célhoz 450 ezerrel tud hozzájárulni, tehát a kormány azt vállalta, hogy 2020-ra 450 ezer magyar állampolgárt emel ki a szegénységből – jelentette be az ülés után a társadalmi befogadásért felelős államtitkár. (A kormány számításai szerint ma nagyjából 3 millió ember él szegénységben Magyarországon).

Balog Zoltán azt mondta, ehhez egy komplett intézkedési hálót kell kiépítenie Magyarországnak. A BruxInfo kérdésére elmondta, hogy az ambíciózus cél eléréséhez összesen 32 intézkedést határozott meg a kormány, ezek közül is kiemelte az új típusú segélyezést és a lakhatási támogatási rendszer reformját.

Az államtitkár hozzátette, az intézkedéseknek két elven kell alapulniuk: a foglalkoztatáson és a gazdasági növekedésen. Előbbivel kapcsolatban azt mondta, az állam feladata, hogy jobban szervezze a munkalehetőségeket, erre szerinte már most is vannak lehetőségek. A gazdasági növekedés beindításához pedig szükséges a kedvező adópolitika és az uniós források hatékonyabb felhasználása – mondta Balog.

Ennek legfőbb uniós eszköze az Európai Szociális Alap. A pénzügyi eszköz létezése óta folyamatosan egyre kisebb keretet határoznak meg az Alapnak a többéves pénzügyi keretekben. A 2014-2020 közötti perspektíva javaslatát júniusban mutatja be az Európai Bizottság, a szociális ügyi EU-biztos pedig már többször, és a rendezvény után is hangoztatta, hogy emelni kell a keret összegét.

Andor László azt mondta, optimista az elmúlt hetek tárgyalásai alapján, jóllehet a döntést majd az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak kell meghoznia. „Az igény egyértelmű, a megközelítésünk hasonló, a Bizottság pedig ambíciózus” – összegzett az EU-biztos.

Andor László bejelentette azt is, hogy 2012-ben külön jogalkotási javaslatot tesz a gyermekszegénység csökkentésére.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek