A szélsőjobb után szalad a francia kormánypárt?

Hivatalosan „Vita a laikusságról. Hogy jobban éljünk egymás mellett”  címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a francia kormánypárt, de a találkozó igazi apropóját az iszlám franciaországi szerepe adta. A végül mindössze három órán át tartó tanácskozásra közel két hónapon át készült az egész ország. Számos független értelmiségi, civil szervezet és vallási vezető bírálta a jobbközép kormánypártot, hogy a szélsőjobboldal után rohan, a Nicolas Sarkozy által kezdeményezett téma ráadásul a jobbközép gyűjtőpárton belüli ideológiai törésvonalakat is felerősítette.

Nicolas Sarkozy még egy februári tévéinterjúban vetette fel „az iszlámmal és muzulmán nyilvánvalóan fennálló problémát”. „Muzulmán honfitársainknak úgy kell élniük és gyakorolniuk a vallásukat, mint honfitársaink bármely más vallását. Francia iszlám igen, Franciaországban gyakorolt iszlám nem!” – tette hozzá. Elemzők szerint a kérdés napirendre emelésével a nemrégiben megfiatalított és egyre erősebb szélsőjobboldali Front Nationalhoz pártolt szavazók visszahódítását remélte a hónapok óta népszerűségi mélyponton állomásozó államfő. Az iszlám vallásgyakorlás franciaországi megnyilvánulásai valóban az új frontista elnök, Marine Le Pen kedvenc témái közé tartoznak. (Egyik nagy botrányt kavaró beszédében például a német megszálló csapatokhoz hasonlította a közösségi helyek hiányában Párizs utcáin imádkozó muzulmánokat.)

Az államfő néhány nappal később párton belüli iszlám-vitanapot kezdeményezett, amelynek megszervezésével az UMP ambíciózus elnökét, Jean-François Copét bízta meg, akinek régóta szorgalmazta, hogy vegyék újra elő a nemzeti identitás és a republikánus paktum kérdését. A rosszul csengő iszlám témakör időközben a laicizmus kérdésévé szelídült, de így is kiváltotta több Sarkozy-közeli muzulmán értelmiségi és politikus rosszallását, és a Francia Katolikus Püspöki Kar is jelezte: nem kíván egy párt eszközéül szolgálni, illetve azonmód figyelmeztetett az „erősödő populizmus veszélyeire”. A kormánypárt centrista szárnya felől is számos kritika érkezett, főleg aztuán, hogy a csúfos vereséggel végződő kantoni választások két fordulója között a pártvezetés nem szólított fel a szélsőjobboldallal szemben a szocialisták támogatására azokban a körzetekben, ahol nem maradt állva jobbközép jelölt. A párt több prominense, köztük a környezetvédelmi miniszter is kerek perec kijelentette: balra fog szavazni.

Sajtóinformációk szerint a háttérben több UMP-s politikus, sőt maga Fillon miniszterelnök is rendszeresen bírálta a pártvezetés jobbra tolódó, „a frontisták után futó” politikáját. A régóta húzódó ideológiai vita odáig fajult, hogy Copé egyenes adásban rótta fel a kormányfőnek, hogy „nem csapatjátékos”. Fillon ugyan személyesen nem vágott vissza a nyilvánosság előtt, de egyik pártbeli bizalmasa, Etienne Pinte által üzent: Copénak le kellene mondania az UMP vezetéséről, ha nem ért egyet a miniszterelnökkel, mégpedig „minél előbb, annál jobb”. „Az ötödik köztársaság történetében soha nem fordult elő, hogy a kormánypárt vezetője ilyen erőszakos és brutális támadást intézzen a kormányfő ellen!” – tette hozzá. A sors iróniája, hogy a néhány nappal a pengeváltás után megjelent közvélemény-kutatások alapján a jobboldali szavazók inkább Fillon-t, mint Sarkozy-t vagy Copé-t támogatnák a 2012-es elnökválasztáson.

A viharos előzményekhez képest maga a vita szinte teljes csendben zajlott. Távolmaradásával tüntetett Fillon és a kormány többi „renitens” tagja, mint ahogy a Franciaországban jelen lévő egyházak is csak másodvonalbeli képviselőket küldtek, őket is csak „megfigyelői” státuszban. Az este eredménye egy előre megfogalmazott 26 pontból álló csomag, amelyet érdemi vita nélkül fogadtak el a párt tagjai. Az elképzelés – amely a pártvezetők szerint a problémákat csak felvetni képes szélsőjobb kérdéseire ad választ – középtávon egy laikus kódex elfogadását javasolja (erre majd csak a 2012-ben vélhetően baloldali többséggel megkezdődő új parlamenti ciklusban lesz lehetőség), de addig is azonnali és konkrét intézkedéseket szorgalmaz.

Az UMP javaslatainak (franciául itt olvasható) túlnyomó része  már létező koncepciók alapján a vallási megnyilvánulásokat korlátozná hivatalokban, iskolákban és közfeladatott ellátók esetében magánterületen is. Külön szabályozná a vallási vezetők külföldi állammal való viszonyát, valamint átláthatóvá és központosítottá tenné a külföldről érkező adományok gyűjtését. Erősítené a laikus alapokon álló, tájékoztató jellegű vallásismeret- és vallásszociológia-oktatást az iskolákban és a közfeladatot ellátók körében, valamint a vallási vezetők számára külön állampolgári ismeretekkel, retorikával, laikussággal és francia történelemmel kapcsolatos részképzést nyújtana az állami egyetemeken. Emellett részletesebben szabályoznák az áldozati rítusokat, szigorítnák és mindig bejelentéshez kötnék a közterületen történő vallásgyakorlást.

A vita helyszínéül szolgáló párizsi hotelben nem volt jelen muzulmán képviselő, de a többi vallás tagjai körében nem aratott sikert az alig három órás vita, és az ott megismert 26 pontos elképzelés. Az este egyetlen illusztris vallási vezetője Gilles Bernheim francia főrabbi volt, aki leszögezte, hogy ő csak mint hallgató lehet jelen, mivel a vita „az iszlámra vonatkozik”, majd arra  figyelmeztetett, hogy „a laikusság koncepciója nem lehet a vallástalanok vallása”. Álláspontjához csatlakozott a katolikusok képviselője is, ő a laikusság „radikalizálódásáról” beszélt. Elemzők véleménye szerint a legtöbbet valójában maga kormánypárt veszítette a vitával, aki egyre látványosabban szorul a közép felé tájékozódó baloldal és a megerősödő szélsőjobb közé, és a dolgok jelenlegi állás szerint minden esélye megvan rá, hogy a szocialisták 2002-es tragédijához hasonlóan jövő tavasszal ezúttal a jobbközép maradjon ki az elnökválasztások második fordulójából.