A szén valódi ára

Igen hosszú az út, mire a föld mélyén fekvő szénben tárolt energia elektromos áram formájában a konnektorokba jut. Ezt az utat vizsgálja az Annals of The New York Academy of Science-ben megjelent tanulmány, amely a szén teljes életciklusára vetítve határozza meg azokat a költségeket, amelyek nem jelennek meg a villanyszámlán.

A Harvard Egyetem kutatója, Paul R. Epstein vezette munkacsoport által „Teljes költségelszámolás a szén életciklusára” címmel nemrégiben publikált tanulmány célja a szénből megtermelt elektromos áram összes externáliájának -azaz pénzben nem megjelenő piaci hatásának- felmérése és így a szénből nyert energia valódi költségének meghatározása. Ezeknek a hatásoknak az ismerete azért kiemelkedő fontosságú, mert addig, ameddig a piaci szereplők számára nem jelennek közvetlenül meg azok a költségek, melyeket például a szénbányászattal járó tájrombolás, az okozott éghajlatváltozás és a kibocsátott anyagok egészségkárosító hatásai okoznak, több szenet fognak kitermelni és elégetni, mint amennyi társadalmilag optimális lenne.

A szén rejtett költségeit tehát a kitermelők (illetve áramfogyasztók) helyett például azok fizetik meg, akik az érintett földterületen laknak vagy üdülnek, akik kárt szenvednek a nagy esőzésektől, illetve akiknek az adójából tartják fenn az egészségügyi rendszert. Ezek az adatok szükségesek ahhoz is, hogy azok akiknek feladata a megfelelő szabályzások kialakítása, kellően informáltak legyenek és így minél hatásosabb és megalapozottabb döntéseket hozhassanak. A szénből előállított áram összes költségét akkor lehet felmérni, ha azt -úgy nevezett életciklus vizsgálat során- a „bölcsőtől a koporsóig” végigkövetve, meghatározzák és értékelik annak összes hatását. A szerzők ezért megvizsgálták a bányászattól az áramelosztásig minden állomását a szén életútjának, azonosították annak gazdasági, egészségügyi és környezeti hatásait. A hatásokhoz ezután, ahol lehetett fajlagos (kWh-ra vetített) költségeket rendeltek. Ezek, és a jelenleg is kifizetett ráfordítások adják a szénnel termelt áram teljes árát.

Szénbányászat

A szénkitermelés rejtett költségeinek nagy részét jelentik a bányákban dolgozókat, illetve a közelben lakókat érő káros egészségügyi hatások. Az akár halálos kimenetelű balesetek, a tüdőrák, szívbetegségek, cukorbetegség, vesebetegségek, valamint koraszülések fokozott veszélye, továbbá zajterheléssel járó költségek egy része megjelenik a magasabb munkabérekben, azonban ezek nem fedezik teljes mértékben az okozott kárt. Továbbá nem jelentéktelen mennyiségű kormányzati forrás kötődik le egészségügyi- és egyéb támogatások formájában. Figyelemre méltó megállapítása a szerzőknek, hogy a vizsgált, Appalache hegységben lévő bányaterületeket érintő negatív egészségügyi hatások összköltsége kilencszerese a bányaipar közvetlen (pl. munkabérek, tőkeérték), közvetett (pl. beszállítók jövedelme), valamint a gazdaság fellendítésében megragadható hasznainak.

A bányaipar externáliáihoz tartoznak még a külszíni fejtések fokozott környezeti hatásai, melyek többek között csökkenő ingatlanértékekben és turizmusban, a talajvizek elszennyeződésében, illetve egyéb beruházok ellehetetlenedésében mutatkoznak meg. A szinte minden bánya közelében megtalálható meddőhányók, ahova a kitermelt, de nem hasznosítható anyagok kerülnek, nagy mennyiségben tartalmaznak szennyező és mérgező anyagokat, melyek a talajvízbe mosódva eljuthatnak a környék ivóvízbázisaiba és nagy pusztítást tudnak végrehajtani az adott ökoszisztémákban. A bányászat az éghajlatváltozásra is tesz egy szép nagy lapáttal, ugyanis jelentős mennyiségű szén-dioxid, illetve metán szabadul fel a kitermelés során, mely utóbbi huszonháromszor veszélyesebb globális felmelegedési potenciálját tekintve. Tizenhét százalékkal növekszik a szén életútjának üvegházhatású gáz kibocsátása, ha figyelembe vesszük a külszíni fejtések során letarolt erdőket és tájszerkezeti elváltozásokat.

Szénfeldolgozás és szállítás

A szén kitermelését követően finomítják, azaz a kibányászott nyersanyagot megtisztítják a szennyező összetevőktől. Tisztítása során különböző vegyszerekkel mossák át, a keletkező mellékterméket széniszapnak (vagy szénzagynak) hívják. Az iszap tartalmazza a tisztításra használt, esetenként igen veszélyes vegyszereket, valamint a kibányászott nyersanyagból eltávolított szennyezőket, mint az agyag, kőzetmaradványok és nehézfémek. A széniszap nagy mennyiségben képződik és ártalmatlanítása igen kockázatos vállalkozás. Általában több-kevésbé erre kialakított tárolókba helyezik, ahonnan egyrészt az elfogadhatónál többször találja meg útját a föld alatti vizekbe, másrészt számos alkalommal fordultak elő kiömlések és gáttörések- gondolhatunk itt akár a vörösiszap-katasztrófára.

A nyersanyagok szállításának is szerteágazó hatásai vannak. A sűrűn használt útvonalak mellet drasztikusan megnő a porszennyezés, valamint számos egyéb légszennyező anyag koncentrációja. A kibocsátások mellett a megnőtt fuvarozási igények a baleseti kockázaton keresztül növelik az egészségügyi veszélyeket. Az USA-ban a vasútforgalom hetven százaléka szénszállítási igényeket elégít ki.

Égetés és áram előállítása

A szén erőművekben való eltüzelésével nagy mennyiségű pernye és salak képződik. Ezeknek az anyagoknak számos szennyező összetevőik vannak, ezért külön kell választani őket és megfelelően ártalmatlanítani. Általában -a széniszaphoz hasonlóan- vizes tárolókba kerülnek lerakásra az erőművek közelében. Az energiatermelés légnemű kibocsátásaihoz tartozik a szén-dioxid, metán, nitrogén- és kén oxidok, higany, nehézfémek és több rákkeltő vegyi anyag. Ezek a szennyezők a környező lakosságban növelik a légzőszervi megbetegedések, szívinfarktusok, koraszülések és gyermekhalál kockázatát. Egyúttal hatással vannak az ingatlanárakra, a mezőgazdaság termelékenységére, erdőkre, valamint turizmusra. A kibocsátott gázok áttételesen is hathatnak a környezetre és emberre. Az okozott hatások közül a kén oxidok okozta savas esők többek között a növényvilágot- és ezzel a mezőgazdaságot- károsítják, valamint a mészkő kioldásával ártalmasak az építményekre és talajszerkezetre. A nitrogén oxidokból ózon képződhet az alsó légkörben (belélegezve ez nagyban károsítja az emberek légzőrendszerét), illetve lerakódásuk eutrofizációhoz és mérgező algák elszaporodásához vezet. A szénből történő áramtermelés a döntő többségét okozza az üvegházhatású kibocsátásoknak globális szinten. Biztosra vehetjük, hogy a növekvő esőzések és egyéb extremitások évente a Föld GDP-jének legalább öt százalékát felemésztik.

A tanulmány foglalkozik a szén-dioxid leválasztás és tárolás technológiájával, a manapság „legfelkapottabb” szén-dioxid emisszió csökkentési lehetőséggel. Az eljárás során vegyi eljárással kivonják a füstgázokból az üvegházhatású gázt, majd azt magas nyomáson föld alatti, illetve óceánok alatt lévő tárolókba helyezik. Az elgondolások szerint ez közvetlenül meggátolná a szén-dioxid légkörbe jutását, valamint lehetővé tenné a gáz későbbi visszanyerését, amennyiben rendelkezésre állnak olyan technológiák, melyekben hasznosítható lenne. A szerzők azonban számos „szépséghibájára” mutatnak rá az elgondolásnak. Az eljárás legnagyobb hátulütőjének az látszik, hogy a szén-dioxid leválasztása és sűrítése igen energiaigényes eljárás, ezért akár negyven százalékkal megnőhetne egy kilowattóra áram megtermeléséhez szükséges szén mennyisége. A technológia kiépítésének egyéb költségei is számottevőek, ezért bevezetése majdnem megkétszerezné az előállított energia árát. A szén-dioxid föld alatti tárolása számos környezeti kockázattal is járna.

Konklúzió