Óva intenek a republikánusok a Reagan utáni nosztalgiától

A ˝nagy kommunikátorra˝ legendás politikusként, a republikánus párt létrehozójaként és az amerikai konzervativizmus definíciójaként emlékeznek. Reagan a mai napig a legfontosabb inspirációs forrása a republikánus pártnak. A 2004-ben elhunyt politikus és színész népszerűsége után való vágyódás a tavaly novemberi félidős választások republikánus sikerei után csak tovább erősödött, ám a meggyőződés, a rugalmasság, a szívósság és az optimizmus reagani ötvözete eddig még utánozhatatlan minőségnek bizonyul.

A Washington Post eheti cikkében idézet szakértők véleménye szerint Reagan ma már nem állná meg konzervatív politikusként a helyét. Noha az ő személye kényszerítette a kor liberálisait defenzív alapállásba, egyáltalán nem tekinthető hagyományos konzervatívnak, különösen nem a mai mércével szemlélve: „Reagan sajátos konzervativizmusa meglehetősen bizarr volt a maga nemében” – mondta el a lapnak Steven F. Hayward az American Enterprise Institute (AEI) konzervatív történésze, aki ennek ellenére sem hiszi, hogy helyénvaló volna a legendás elnököt afféle burkolt ősliberálisként interpretálni újra.

Reagan volt az, aki az adócsökkentést a republikánus gazdaságpolitika egyik központi elemévé tette, ám elnökként és Kalifornia kormányzójaként is támogatott adóemelési kezdeményezéseket. Kormányzóként ő írta alá a liberális abortusz-törvényjavaslatot, noha elnökként végig ellenezte a terhesség mesterséges megszakítását. Ő nevezte el a Szovjetuniót a ˝gonosz birodalmának˝, ugyanakkor ő kezdeményezett a kommunistákkal közvetlen tárgyalásokat a nukleáris fegyverek felszámolásáról. Cannon elképzelése szerint a vegytiszta republikánusság helyett Reagant sokkal inkább az életrevaló gyakorlatiasság jellemzi, aki „tudja, hogy hova akar eljutni, de azt is, hogy oda egyetlen út sem vezet egyenesen”.

Ahogy az amerikai emberek számára egyre szélesebb körben elfogadottá válik, és ahogy a történészek egyre inkább az elismerés és csodálat hangján írnak róla, a republikánusok annál inkább ragaszkodnak a Reaganről alkotott tiszta és eszmei víziójukhoz, aki ebben a formájában valójában soha nem létezett, vagy ha mégis, egy hetet sem bírt ki Sacramenetóban vagy Washingtonban.” – idézi a Washington Post Lou Cannont, Reagan életrajzíróját.

Az életút ellentmondásosságát sok republikánus a hidegháborús korszak skizofrén logikáival magyarázza és éppen a Reagan utáni nosztalgiában látja a párt előrehaladásának és sikeres érvényesülésének legnagyobb akadályát: „Ez már egy másik korszak, új szabályok szerint kell játszanod. Napjaink Republikánus Pártja sok szempontból is a múltjába van fagyva” – idézi a Post Patrick Buchanant, Reagan egykori tanácsadóját.

A 2008-as elnöki kampány ideje alatt, mint a republikánus szavazók, mind a jelöltjeik előszeretettel beszéltek az új Reagan utáni nyomozás fontosságáról, vagy állították be magukat a pragmatikus elnök elveinek 21. századi megtestesítőiként. Visszafogott republikánus vélemények szerint a 2012-es választások előtt ajánlatos lenne felfedezni, hogy Reaganre nem a konzervatív volta miatt szavaztak az emberek, hanem mert a konzervatív elveit a gyakorlatban is sikerre tudta vinni: megszilárdította a gazdaságot és megújította a nemzet büszkeségét.