EB 2012: Kárpátalján képeznek ki idegenvezetőket

A 2012. évi labdarúgó Európa Bajnokságra való felkészülés keretein belül szakképesítéssel rendelkező idegenvezetők oktatását fogják végezni Ungváron.

Az oktatás, melyet az Ungvári Nemzeti Egyetem Turisztika Tanszékének előadói, a „Zakarpattya” turisztikai információs központ szakembereivel és kárpátaljai idegenvezetőkkel együttműködésben valósítanak meg, három hónapot vesz majd igénybe.

Ez alatt az idő alatt a hallgatók az elméleti tudás megszerzése mellett, gyakorló utakat is vezetnek majd. A tanfolyam programja azokkal az állami szabványokkal összhangban készül el, melyek a szakemberek felkészítését szabályozzák a 2012. évi Labdarúgó Euróba Bajnokságra, továbbá száz órában tanulhatnak majd idegen nyelvet a leendő idegenvezetők.

Azok a hallgatók, akik a tanfolyam végén sikeres gyakorlati vizsgát tesznek vizsgabizottság és a területi akkreditációs bizottság előtt, idegenvezetői szakképesítést kapnak majd, illetve kézhez kaphatnak egy államilag kiadott oklevelet, mely feljogosítja őket idegenvezető tevékenység folytatására Kárpátalján.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Turisztika Tanszékének tájékoztatása szerint a kurzus március 1-én veszi kezdetét.

Kitekintő / Kárpátalja Ma

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »