Medvegyev is megfenyegette az USA-t

Gazdasági háború meghirdetéséhez hasonlította az orosz miniszterelnök az Oroszország elleni amerikai szankciók lehetséges továbberősítését, amire Dmitrij Medvegyev szerint gazdasági, politikai és egyéb eszközökkel kellene reagálni.

“Nem szeretném kommentálni a leendő szankciókról szóló szóbeszédeket, de egyet elmondhatok: ha valami olyasmi történik, mint a banki tevékenység vagy valamely deviza használatának betiltása, akkor az egyenesen gazdasági háború meghirdetéseként lesz majd értékelhető. És erre a háborúra elkerülhetetlenül szükség lesz majd reagálni – gazdasági módszerekkel, politikai módszerekkel, szükség esetén pedig egyéb módszerekkel is. Amerikai barátainknak ezt meg kell érteniük ” – fogalmazott Medvegyev az orosz Távol-Kelet ás a Bajkál régiójának fejlesztéséért felelős kormánybizottság ülésén.

A kormányfő álláspontja szerint a már életbe léptetett és nemrégiben meghirdetett szankciók célja Oroszország gazdasági erejének korlátozása, az ország “eltávolítása az erős konkurensek közül a nemzetközi mezőnyben”. Mint mondta, Moszkva az elmúlt száz év során, vagyis már a szovjet korszak óta folyamatos szankciós nyomás alatt élt. Elismerte, hogy a gazdasági büntetőintézkedések hatást gyakorolnak a gazdaság közérzetére és a devizaárfolyam mozgására is.

Medvegyev a “rosszhiszemű gazdasági verseny” példájaként említette azt, hogy az Egyesült Államok megpróbálja korlátozni az Európába szállított orosz gáz mennyiségét, mert a saját cseppfolyósított földgázának (LNG) eladásában érdekelt. Rámutatott, hogy Washington Kína ellen is protekcionista intézkedéseket vezetett be. “Ez természetesen nem tetszik a kínaiaknak és senkinek sem tetszik, így a feladatunk az, hogy ellenálljunk ezeknek az intézkedéseknek” – fogalmazott Medvegyev.

Egy amerikai szenátorok által előkészített – az orosz Kommerszant című gazdasági lap által ismertetett – törvénytervezet blokkolná az orosz bankok dollártranzakcióit, megtiltaná az amerikai rezidensek számára az új orosz államadóssággal való műveleteket, és a terrorizmust támogató országnak minősítené Oroszországot.

Kapcsolódó cikkünk: Érik az újabb szankciós csata az USA és Oroszország között

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kérdéses, hogy megtartják-e a Brexit-szavazást

Egybehangzó hétfői brit médiaértesülések szerint a brit kormány elhalasztja az eredetileg keddre kitűzött alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodásról. A Downing Street szóvivője hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján még azt mondta, hogy a szavazást a terveknek megfelelő időpontban, kedd este megtartják.

Read More »

Pasinján pártja tarolt az örmény előrehozott választáson

Nikol Pasinján ügyvezető kormányfő Én lépésem elnevezésű pártszövetsége szerezte meg a szavazatok 70,43 százalékát a vasárnap Örményországban tartott előrehozott parlamenti választásokon. A korábban kormányzó Örményország Köztársasági Pártja a voksok 4,7 százalékával nem érte el a törvényhozásba kerüléshez szükséges 5 százalékos küszöböt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás