Bombasztikus politikai kísérleti nyúl az új olasz kormánykoalíció

Politikai kísérleti nyúlnak tartják Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közösen születendő kormányát, hiszen két, eddig szemben álló, populistának tartott erő készül hatalomra, ráadásul egyikük sem bír kormányzási tapasztalattal, mégis radikális váltást ígérnek az olaszországi és az Európai Unióra vonatkozó politikában is.

“Igazi bombának” nevezte az M5S és a Liga kormányát Matteo Salvini, a Liga vezetője a több mint két hónapig tartó kormányalakítás napjaiban.

Elemzők inkább “bombasztikusnak” látják a két párt között lefektetett kormányzási szerződés alapján, amely önmagában is újdonságot jelent Olaszországban. Hiába hangoztatta Luigi Di Maio, az M5S vezetője, hogy a mintegy 60 oldalas közös program a német nagykoalíció példájára jött létre, olasz jogászok szerint a Di Maio és Salvini aláírásával szignált okirat inkább a szerződést az élet minden terén előszeretettel készítő olaszok szokásvilágára utal.

Róma, 2018. április 26.
Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetõje (k) a párttársai, Danilo Toninelli (b) és Giulia Grillo jelenlétében beszámol a balközép Demokrata Párttal (PD) folytatott koalíciós tárgyalások fejleményeirõl Rómában (MTI/EPA/Alessandro Di Meo)

Az utóbbi hatvan évben Rómát kivétel nélkül több pártból álló koalíciós kormány vezette, de ez az első alkalom, hogy csak két párt szövetkezik, amelyek ráadásul a választási kampányban még szemben álltak egymással. Az M5S-szel közös kormány miatt a Liga még az általa vezetett jobbközép koalíciótól is különvált. Így a kormányt csak a március 4-i választásokon 17 százalékkal teljesített Liga és a 32 százalékos M5S alakítja; jelenleg a parlamenti többséghez, amely a felsőházban gyengébb lesz, mint az alsóházban, nincs is szükségük másra.

Ez az első alkalom, hogy populista, euroszkeptikus, közvetlen demokráciát hirdető, rendszerellenesnek tartott erők jutnak kormányra Európában, amelyek nem korábbi pártokból alakultak át, hanem ezzel a politikai céllal születtek meg. A civil mozgalomból 2009-ben párttá lett M5S 2013-ban jutott be az olasz parlamentbe, és azóta a legnagyobb itáliai párt. A korábbi olaszországi pártpolitikával szemben a humorista Beppe Grillo alapította, most Luigi Di Maio vezeti. Az M5S országos erő, de választási erejét Olaszország déli tartományai képviselik.

A nyolcvanas évekbeli Északi Ligából kevés maradt meg a Matteo Salvini által 2013 óta vezette Ligában, amely idén hagyta el nevéből az északi jelzőt annak ellenére, hogy továbbra is Olaszország északi területeit uralja. Luigi Di Maio 32, Matteo Salvini 45 éves – sem ők, sem pártjaik nem rendelkeznek kormányzási tapasztalattal. A politikai generációváltást sürgető M5S és Liga politikusi táborának többsége is teljesen újnak számít az olaszországi intézményes életben.

A 2014-ben szintén negyvenévesen kormányra került, majd elbukott Matteo Renzi példája viszont azt mutatja, hogy önmagában a fiatalítás nem feltétlenül számít nyertesnek a politikai életben is öreges, a bevált gyakorlatokhoz ragaszkodó Olaszországban.

Az M5S és a Liga a “változás kormányát” ígérte az olaszoknak, akik az új kormánytól azonnali eredményeket várnak főleg a családok anyagi helyzetének javításában.

Újdonságnak számít a közösen választott, de egyik párthoz sem tartozó miniszterelnök-jelölt, aki korábbi bejelentésekkel szemben mégsem politikus, hanem szakértő lehet. Luigi Di Maio bejelentései alapján annyit tudni róla, hogy a “nép barátja” lesz, az olasz sajtó szerint “hatalom nélküli”. Valójában olyan triumvirátus vezeti majd Itáliát, amelyben a Di Maio-Salvini páros dönt. Egyikük az olasz munkaügyi vagy gazdasági tárcát készül vezetni, másikuk a belügyet, miközben a többi minisztériumot politikailag megbízható szakértőkre bíznák.

A La Stampa című torinói napilap úgy látta, hogy a nép akaratából született M5S-Liga szerződés új államosítási korszakba vezeti Olaszországot a bankszektor tervezett állami ellenőrzésével és a közmunkához kötött alapjövedelemmel.
Várakozás előzi meg az új miniszterelnök és új külügyminiszter első külföldi útját is, amely eddig mindig Párizsba vezetett, de lehet, hogy az M5S-Ligának nem az európai szellemiséget sürgető Emmanuel Macron lesz a kiemelt partnere.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás