Úgy tűnik, megvan az olasz koalíciós szerződés

Bemutatta a tervezett koalíciós szerződést pénteken a márciusi olasz parlamenti választásokon győztes, euroszkpetikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga, de a miniszterelnök személyéről még mindig nem született megállapodás.

A hét végén a közös kormányzásra készülő M5S és a Liga tagjai is véleményt mondanak a két párt közötti programszerződésről.

Az Öt Csillag Mozgalom szokása szerint internetes szavazásra bocsátja a Ligával tető alá hozott kormányszerződést. A mozgalom regisztrált szavazói péntek este nyolc óráig mondhatnak véleményt a 30 pontos, mintegy hatvan oldalas programról, amelyet a két párt a következő öt év alatt kíván megvalósítani.

A Liga a hétvégén az olaszországi utcákon felállított szavazópontokon várja az embereket hangsúlyozva, hogy más pártok szimpatizánsai is voksolhatnak, igent vagy nemet mondva az M5S-Liga programra.

A két pártot Sergio Mattarella államfő hétfőn várja – addigra fény kell derüljön a miniszterelnök személyére is. Luigi Di Maio, az M5S és Matteo Salvini, a Liga vezetője szünet nélkül egyeztet a közösen kiválasztandó kormányfőről. Úgy tudni, Di Maio és Salvini is lemondott a kormányfőségről, de a mindkettőjüknek tetsző  harmadik személyt még nem sikerült megtalálni.

Luigi Di Maio úgy nyilatkozott, hogy a kormányalakítás több mint hetven napja intenzív volt, de sikerült minden választási ígéretet belehelyezni a közös szerződésbe, amely az „olaszokról szól”.

A kormányprogramról bővebben

Az olasz sajtó által is közölt kormányprogram valójában továbbra is csak vázlatnak számít, mivel több pontján még kiegészítésre vagy módosításra szorul. A szerződés számos újdonságot tartalmaz a szociális intézkedések, a pénzügyi politika és az EU-val való kapcsolatok terén is.

Az M5S-Liga szerződése a korábbi balközép kormány nyugdíjreformjának eltörlését ígéri, kétkulcsos adórendszer bevezetését és jelentős családtámogatási kedvezményeket terveznek.

Az M5S által szorgalmazott alapjövedelem összegét havi 780 euróban szabják meg: maximum két évig fizetik és közmunkához kötik. Be akarják vezetni az állampolgári jogon járó nyugdíjat is. A születendő kormány a büntetőjog szigorítására, a ténylegesen letöltendő börtönévek emelésére törekszik. Nem csak a nemi erőszakot, hanem a lopást és a rablást is szigorúbb börtönnel akarják büntetni.

Az M5S-Liga a hivatalos miniszteri csapat mellett „árnyékkormány” felállítását tervezi döntéshozási hatáskörrel. A programból eltűnt az euróövezetből való kilépés terve, amely egy korábbi vázlatban még szerepelt. A Liga az EU-szerződések újratárgyalását szorgalmazza.

Ami a migrációt illeti, fel akarják gyorsítani a félmillióra becsült illegális bevándorló kiutasítását, valamint tovább szigorítanák az olasz kikötők használatát a Földközi-tengeren mentést végző civil szervezetek hajói számára. A szerződés kitér a romatáborok felszámolására és az olaszországi muzulmán mecsetek működésének szigorítására is.

A kormányprogram részleges adósságelengedést szorgalmaz úgy, hogy az olasz államnak ne kelljen visszafizetnie az Európai Központi Banktól felvásárolt olasz államkötvényeket. Ennek összegét korábban 250 milliárd euróban határozták meg.

Az M5S-Liga a csődbe jutott Alitalia olasz légitársaság megmentését tervezi, szabályozná a kötelező oltásokat, és új minisztériumot állít fel a fogyatékkal élők segítésére.

A rendszerint kategorikusan nyilatkozó Matteo Salvini most is kijelentette: vagy ez a program valósul meg, vagy az államfő mégiscsak szakértői kormányt állít fel.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »