Kifizetődő volt az Intel utóbbi években folytatott üzletpolitikája

Rekordbevételt könyvelt el az Intel a tavalyi negyedik negyedévben és az egész évben is, ami minden eddiginél világosabban mutatja, hogy kifizetődő volt az utóbbi évek üzletpolitikája, amelynek jegyében a személyi számítógépek lassuló piacáról az adatközpontokra helyezték át a hangsúlyt.

A csütörtöki tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés adatai szerint az amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó 17,1 milliárd dollár, az egy évvel korábbinál 4 százalékkal magasabb bevétel mellett 5,4 milliárd dolláros üzemi eredményt ért el október-decemberben. Az üzemi eredmény éves összevetésben 19 százalékkal nőtt.

Az Intel hagyományos, PC-centrikus kliens üzletágában a bevételek 2 százalékkal, 9 milliárd dollárra csökkentek, miközben az adatközponti, szerveres megoldásokat szállító üzletágban 20 százalékkal, 5,6 milliárd dollárra emelkedtek.

A tavaly decemberben elfogadott amerikai adóreform 5,4 milliárd dollárt vitt el az Intel nyereségéből, így a vállalat 687 millió dollár, részvényenként 15 cent veszteséggel zárta a december 31-én véget ért három hónapot. Egyszeri tételek nélkül számolva a nyereség 1,08 dollár lett volna, ami 39 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Elemzők arra számítottak, hogy 16,34 milliárd dolláros bevétel mellett az egyszeri tételek nélkül számított nyereség részvényenként 86 centet ér el a negyedik negyedévben.

Az egész évet tekintve az Intel bevételei 6 százalékkal, 62,8 milliárd dollárra, üzemi eredménye pedig 39 százalékkal, 17,9 milliárd dollárra nőtt, míg a nyeresége 7 százalékkal, 9,6 milliárd dollárra, részvényenként 1,99 dollárra esett. Az igazgatótanács részvényenként 1,10 dolláros osztalék kifizetését engedélyezte a tavalyi évre, ami 10 százalékos emelkedést jelent. Az Intel arra számít, hogy idén 65 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 3,3 dollár nyereséget érnek el.

A vártnál jobb eredményeknek és előrejelzésnek köszönhetően jelentősen emelkedett az Intel árfolyama a New York-i tőzsdén pénteken. Nyitás után egy órával 49,26 dolláron, 8,65 százalékos nyereségben forgott a részvény.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyra becsült brit politikusok újabb Brexit népszavazáshoz kérnek időt az EU-tól

Súlyos bírálatokkal illette szerdán több egykori brit miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes azokat, akik különböző ígéretekkel vázoltak fel vonzó jövőt a választóknak a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra. Közös írásukban újabb népszavazást tartottak szükségesnek az uniós tagságról, és azt kérték az EU-országoktól, hogy biztosítsanak ehhez elégséges időt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás