Brazília győzelemmé változtathatja a fiaskóit

Nem mindennapi dolgok történnek Brazíliában: több helyi újság arról cikkezik, hogy Latin-Amerika legnagyobb gazdasága „a bizalom útjára lépett”, ez pedig talán egy kicsit helyreállíthatja az egész világ demokráciába vetett hitét.

Az első szokatlan körülmény az, hogy a brazil központi bank kormányzójának majdnem biztosan levelet kell írnia a pénzügyminisztériumnak, amelyben elmagyarázza, hogy az éves infláció miért lesz a céltartomány 3 százalékos szintje alatt. A túlzott áremelkedés hagyományosan latin-amerikai sztenderd, amit mindig is úgy emlegettek, hogy „a kutya megharapja az embert”. Ami viszont most történik, az inkább „az ember megharapja a kutyát”-szituáció.

A második körülmény az, hogy az irányadó kamat múlt heti, 7 százalékra való csökkentésével a jegybank a BNDES nemzeti fejlesztési bank kamatlábával hozta összhangba a sajátját. Utóbbit olyan – gyakran a kormányhoz szorosan kapcsolódó – vállalatok használják, amelyek a piaci kamatláb alatt akarnak kölcsönhöz jutni. Ezek az ügyletek pedig nagy torzulásokhoz és rossz befektetési döntésekhez vezettek. A BNDES olyan, mint a vállalati döntéshozatali terepen trappoló Godzilla, ezért is nagyon meglepő a jegybank döntése.

A harmadik az, hogy a népszerűtlenség hogyan ösztönzi Michel Temer brazil elnök adminisztrációját és a brazil kongresszust, hogy működjenek együtt az állami nyugdíjrendszer kiadásainak korlátozására és átalakítására irányuló alkotmányos módosítások végrehajtása érdekében. Rendszerint egy egyszámjegyű népszerűségi mutatóval rendelkező politikus elfordulna a reformoktól. Azonban annyira nagymértékű a nyilvános undorodás a korrupciótól, és úgy általában az egész politikai osztálytól, hogy Brazília polgárai lassan vasvillákat ragadnak: ez pedig azt jelenti, hogy tesznek valamit, ami akár még a politikai döntéshozókra is hatással lehet. Ebben megerősíti őket a Temer azon döntése, hogy nem indul a jövő évi választásokon.

Egy szeptember végi felmérés szerint Brazíliában 3 százalékra csökkent Michel Temer államfő kormányának a népszerűsége. Történelmi mélypontra, 6 százalékra süllyedt az elnök iránti bizalom is, miközben 92 százalék a bizalmatlanságát fejezte ki iránta.

Szerencsére ezeknek az egyedi jelentőségű eseményeknek a ritka egyesülése változást hozhat a brazil gazdaság számára, amely az eddigi legsúlyosabb recesszióval, valamint a politikai döntéshozatalba vetett bizalom megromlásával küszködött. Utóbbi leginkább a hosszú ideje tartó, összetett korrupciós botrány eredménye.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A dolgok azonban most határozottan kezdenek javulni: az utolsó negyedévben növekedett a fogyasztás és a beruházások. A bruttó hazai termék a második negyedévtől kezdődően 0,1 százalékkal nőtt, mégis, ami igazán feltűnő, az a gazdaság egészének helyzete. A befektetések 1,6 százalékos nyereséget termeltek: ez volt az első pozitív adat négy év alatt. A magánszektor közgazdászainak hétfőn közzétett (és feljavított) előrejelzése szerint a jövő évi GDP-hez viszonyított medián becslés pedig 2,6 százalékra emelkedik.

Csábító, hogy ennek a viszonylagos fellendülésnek legalább egy részét a kibontakozó globális javulásnak tulajdonítsuk. Végtére is, az ország jelentős áruexportőr. Ez azonban nem így van. Brazília ugyanis viszonylag szigetelt a globális szelektől. Például a GDP 2009-ben csak 0,1 százalékkal esett vissza, miközben sok gazdaság szinte szabadesést hajtott végre. Hasonlóképpen, egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy a pénzügyi válság utáni globális terjeszkedés szimplán elmegy az ország mellett.

Elképzelhető, hogy (ellentmondásos módon) Brazíliának éppen azért sikerül kimásznia a gödörből, mert a dolgok annyira rosszra fordultak.

Mindenesetre bármi legyen is az oka, mindnyájunknak üdvözölnünk kell a haladást, ugyanis jelenleg nagyon fontos, hogy a demokrácia megmutassa: még mindig működőképes gépezet.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás