Még sosem függött ennyire Európa az orosz gáztól

Európa azóta szeretné magát függetleníteni az orosz földgáztól, mióta 2009-ben a keleti szomszédja a legnagyobb hidegben csökkentette a szállított mennyiséget  – egy évtizeddel később a régió jobban függ az orosz gáztól, mint valaha.

Az orosz állami kézben lévő Gazprom tavaly rekord mennyiségű földgázt szállított az Európai Uniónak, amely körülbelül a teljes felhasznált földgáz 34 százalékát jelenti. A British Petrol (BP) januári kommentárjai után múlt héten a Royal Dutch Shell is azt hangoztatta, hogy 2035-ig Oroszország marad a legnagyobb földgáz beszerzési forrás.

  • Korábban írtuk:

Időközben az uniós törvényhozók próbálták diverzifikálni a szükségletet – például az Egyesült Államokból tankerhajókon szállított cseppfolyós gázzal, ahol az üzemanyag kitermelése tavaly az egekbe szökött -, de nem sok sikerrel. Ezen tervek nagy része végül nem valósult meg, részben annak köszönhetően, hogy Európán kívül magasabbak az árak, illetve nem születtek meg a vonatkozó szerződések. Ezt a tényt az is alátámasztja, hogy a cseppfolyós gázszállítások az európai régióba stagnáltak tavaly.

Az Európai Bizottság egyik fő prioritása az energiaellátás változatossá tétele új szállítókkal és útvonalakkal, de ez várhatóan nem lesz gyors folyamat. Vlagyimir Drebencsov, a BP közgazdásza szerint még legalább két évtizedig Oroszország marad Európa legnagyobb beszállítója.

Forrás: Bloomberg

Forrás: Bloomberg

Viktor Zubkov a Gazprom elnöke hétfőn megerősítette, hogy a 2017-es európai földgáz export valószínűleg megközelíti a 2016-os szintet, a londoni székhelyű Energy Aspects Ltd. elemzői szerint viszont 2017 nyarától a Gazprom által szállított földgáznak erősebb versenytársa lesz a cseppfolyós gáz (LNG), részben a növekvő olajárak miatt, részben pedig a növekvő kínálat miatt. Az év második felében nagyobb LNG szállítmány várható Európába Amerikából és Ausztráliából, ami a kínálat növekedésén keresztül csökkentené a cseppfolyós gáz árát.

A Gazpromnak versenyképesnek kell lennie, ezért úgy alakította árképzési politikáját, hogy az olajár befolyását csökkentette és inkább az európai gázpiacokhoz köti árazását, így könnyebben tud majd alkalmazkodni az árakhoz, ha esetleg más forrásból nagyobb mennyiségű gáz kerülne a piacra.

Európa belső termelése csökken a mezők természetes öregedésének következtében, illetve a holland Groningen területén a termelési korlátozások miatt.

Putyin decemberi nyilatkozata szerint Oroszországnak elegendő tartaléka van, hogy Európa legnagyobb beszállítója maradjon. Ennek ellenére bármilyen ingadozás az orosz földgáz szállításában megingathatja a piacokat, ilyen volt például a 2009-es ukrán gázvita, amikor a gázszállítás csökkenése miatt Nagy-Britanniában 27 százalékkal emelkedtek az árak egy nap alatt.

„A Gazprom jelenleg több gázt folyósít Európába, mint Oroszország vagy a Szovjetunió valaha tette. Az orosz gazdaság növekvő követelményeit is figyelembe véve még mindig van annyi gázunk, hogy ellássuk magunkat és a tőlünk vásárlókat is” mondta az orosz elnök.

Oroszország részesedése az EU-s gázfogyasztásból 40 százalékra fog emelkedni 2035-ig a jelenlegi 34 százalékról a BP szerint. A Gazprom földgázexportja a teljes orosz export 10 százalékát teszi ki.

Alexander Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese szerint Európa továbbra is a cég kiemelt piaca marad és senki más nem tud ilyen áron földgázt szolgáltatni. Jelenleg az amerikai LNG 30 százalékkal többe kerül, mint a Gazprom legdrágább útvonalán, Ukrajnán keresztül szállított orosz földgáz.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

dollar-1294275_960_720

Célegyenesben Trump adóreformja

Az amerikai kongresszus vezető republikánus politikusai nyilvánosságra hozták pénteken a jelentős adócsökkentéseket előirányzó reformtervük végleges változatát, és megszerezték két, ingadozó szenátor támogatását is, ami kulcsfontosságú a jövő hét elején szavazásra kerülő reformcsomag elfogadásához.

Read More »