Piaci körkép: felemás évet vár a BMW

  • Esik a DE30 a keddi kereskedésben
  • Nem ad okot optimizmusra az ipari BMI adat
  • A BMW (BMW.DE) rontotta erre az évre vonatkozó várakozását
  • A TeamViewer (TMV.DE) a kedvező eredmények nyomán emelkedik

Elveszni látszik a vételi lendület a mai kereskedés során Európában. A német DE30 1% körüli veszteséget mutat annak nyomán, hogy a piaci várakozásoktól elmaradó negyedéves eredmények kerültek publikálásra, ezzel pedig előtérbe került a vállalati eredmények fenntarthatóságának kérdése a jelenlegi bizonytalan makrogazdasági környezetben.

Ázsiában a kínai termelői beszerzési menedzser indexre figyeltek a befektetők, ami az 50-es határszint alá esett, miközben az ausztrál jegybank fenntartotta az érvényben lévő kamatszinteket. A végleges európai BMI adatok – melyek 38 havi mélypontra estek vissza – megerősítették, hogy az európai termelési szektor recesszióban van, így a befektetők most a Kanadából, illetve az USA-ból érkező adatokra várnak.

DE30 grafikon

A német DE30 határidős index közel 1,1%-kal került ma lejjebb a tegnapi csúcsdöntés után. Forrás: xStation5
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a bemutatott adatok a korábbi teljesítményadatokra utalnak, és ez nem megbízható mutatója a jövőbeni teljesítménynek.

Vállalati hírek

A BMW (BMW.DE) részvényei több mint 5,5%-kal csökkennek ma, miután a vállalat arra figyelmeztetett, hogy az autóalkatrészek költsége magas marad az év második felében is, ez pedig befolyással lesz az elektromos modellek fejlesztésének költségeire, és alacsonyabb szabad cash flow-t eredményez. A szabad cash flow idei összegét most már csak 6 milliárd euró fölé becsüli a cég, szemben a korábbi közel 7 mrd eurós várakozással.

Másrészről viszont a BMW megemelte egész éves profitvárakozását, mivel a prémium járművek elérhetőségének javulására, azaz a várakozási idők csökkenésére számít. Az EBIT margin 10,5% lehet 2023-ban, ami 10%-kal haladná meg a korábbi értéket. A vállalat ezen a héten csütörtökön teszi közzé teljes pénzügyi jelentését.

A TeamViewer (TMV.DE) részvényei közel 6, 5%-kal emelkednek a mai kereskedés során a vártnál jobb negyedéves eredmények publikálása után. A vállalat a vártnál magasabb bevételt és nyereséget produkált, valamint jó adatokkal szolgált a nagy ügyfelek érdeklődését illetően a vállalat termékei és szolgáltatásai iránt. Mint a JP Morgan elemzői hozzáteszik, a második negyedéves eredmények jó pályára állították a vállalatot az év második felére.

A TeamViewer azt is bejelentette, hogy az év végéig be kívánja fejezni saját részvény visszavásárlási programját, miután két részletben összesen 325 millió euró értékben hajtott végre tranzakciókat.

Az ingatlanpiaci szektorban tapasztalt gyengeség EBITDA szerinti veszteséget okozott 2023 második negyedévében a Hypoport (HYQ.DE) vállalatnak, melynek részvényei közel 17%-kal zuhannak ma. A vállalat arra számít, hogy a 2023-as pénzügyi évben bevételei akár 15%-kal is csökkenhetnek, és a csoport EBIT szerinti eredménye mindössze 10 millió euró lesz, az ingatlanpiaci platform váratlanul gyenge teljesítménye és a fogyasztói jelzáloghitelek piacának még mindig akadozó visszarendeződése következtében.

Forrás: XTB

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, ezt most kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!
Jelen tartalmat az XTB S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el. A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak. A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 83%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12, Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek