Életben tartják a menekültek visszafordítására szolgáló jogszabályt az USA-ban

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága átmenetileg hatályban hagyta az illegális bevándorlók visszafordítását megengedő egyetlen jogszabályt, amit egy alacsonyabb bíróság korábban megsemmisített. A jogszabály a Covid-járvány egészségügyi veszélyeire hivatkozik.

A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az úgynevezett 42-es rendelkezés (Title 42) a további jogi felülvizsgálat idejére életben marad. Ezt megelőzően republikánus vezetésű tagállamok egy csoportja levélben kérte a rendelkezés fenntartását a bíróságtól, miközben a Biden-kormány azt közölte, készen áll a jogszabály megszűnésére, és a határokon óvintézkedéseket vezetett be a káosz elkerülése érdekében.

A 42-es rendelkezést 2020. márciusában még a Trump-kormányzat idején a koronavírus-járvány kezdetén vezették be, és az közegészségügyi indokokra hivatkozva lehetővé teszi bizonyos országokból érkezők visszafordítását. A jogszabályt jogvédő szervezetek kezdeményezésére egy bíróság novemberben megsemmisítette.

A bevándorlók érdekeinek képviselői és közegészségügyi szakértők régóta elítélik a közegészségügyi hatóság alkalmazását az USA déli határa mentén, mivel szerintük ez nem megfelelő ürügy arra, hogy a migránsokat eltiltsák az Egyesült Államokba való belépéstől. Az amerikai vám- és határvédelem adatai szerint közel három év alatt több mint 2 millió alkalommal használták a hatóságok a jogszabályt a menekültek visszafordítására.

Akire ez a jogszabály nem alkalmazható, azt a jelen rendelkezések alapján be kell engedniük az országba, ahol menedékkérelmet adhatnak be, és azután szabadon eldönthetik, hol várják ki az eljárás lefolytatását.

Az Egyesült Államok déli határán idén és tavaly rekordszámú illegális határátlépést regisztráltak. A szeptember 30-án zárult pénzügyi évben 2,37 millióan érkeztek, míg egy évvel korábban még csak 1,73 millióan voltak.

Idén október 1. és december 22. között a vám- és határvédelmi hatóság adatai szerint már 575 ezer határsértés történt az Egyesült Államok déli határán.

Forrás: MTI / CNN

Hozzászólások ()

Friss hírek