Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.
Valószínűleg soha nem volt jobb időpont a homok-üzletben való részvételre. A gond csak az, hogy egyes helyeken már olyan szinteket öltött a kitermelés, ami jelentősen károsítja a környezetet.
A világ évente közel 50 milliárd tonna homokot és sódert használ fel – csaknem kétszer annyit, mint egy évtizeddel ezelőtt. Nincs másik olyan természetes erőforrás, amiből ilyen sokat termelnének ki és adnának el, kivéve a vizet.
A legnagyobb kereslet Ázsiában van, ahol a városok extrém gyorsasággal növekszenek (a cement, az aszfalt és az üveg legnagyobb összetevője a homok). 2011 és 2013 között Kína több cementet használt fel, mint Amerika az egész 20. században. Az 1960-as évek óta Szingapúr – a világ legnagyobb homokimportőre – majdnem negyedével bővítette területét, elsősorban a tenger homokkal történő feltöltésével.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint az építőipar homok és sóder iránti igénye pedig csak még tovább növekszik – pontosabban megkétszereződik – a következő 40 évben. Nem csoda tehát az sem, hogy a homok ára az egekbe szökött; például Vietnamban 2017-ben – mindössze egy év alatt – a négyszeresére emelkedett.
Sokak képzeletében a homok a korlátlanság szinonimája, a valóságban azonban igen ritka alapanyagnak számít. Jó példa erre az Egyesült Arab Emírségek, ahol a láthatárig nyúlnak ugyan a dűnék, az ország mégis kénytelen importálni a homokot, mivel a sivatagi szeleknek kitett fajta túl finom ahhoz, hogy cementet csináljanak belőle. Lévén a víz által formált homok durvább, és így jobban megköt, a part menti és folyami kitermelés dívik.
A probléma csak az, hogy az ázsiai országok gyorsabban termelik ki a homokot, mint amennyi utánpótlás természetes úton keletkezik. Ennek következtében Indonéziában 2005 óta körülbelül két tucat kis sziget tűnt el, Vietnam pedig úgy véli, hogy idén elfogy a homok az országban.
Mindennek persze a környezet fizeti meg az árát. A folyómeder kikotrása tönkreteszi az ottani élővilágot, a felkavart üledéktől megfulladnak a halak, és nem jut elég napfény a víz alatti vegetációnak. A folyómedrek kimerülésével a bányászok figyelme pedig egyre inkább a tenger felé fordul: évente több millió tonnányi homokot szippantanak fel hajóikkal a tengerfenékről, amivel radikálisan beavatkoznak a tengeri ökoszisztémába.
Emellett ahogy az éghajlatváltozás következtében emelkedik a tengerszint, a sós víz többek között Ausztrália, Kambodzsa, Srí Lanka és Vietnam folyóin hullámzik felfelé, így az érintett területeken csökken a terméshozam. A vietnami mezőgazdasági minisztérium arra figyelmeztetett, hogy a tengervíz idén télen akár 110 km-re is benyomulhat a Mekong folyón keresztül. 2016-ban – a legutóbbi alkalommal, amikor ez megtörtént – 1600 négyzetkilométernyi föld tönkrement, ami 237 millió dolláros veszteséget eredményezett.
Mi lehet a megoldás?
A homokbányászat megfékezése nehéz, mivel a nagy részét egyszerűen nem is szabályozzák – a világszerte kitermelt homoknak csak körülbelül a kétötödével kereskednek legálisan. Sanghajban például a Jangce homokbányászai megkerülik a hatóságokat, mégpedig úgy, hogy meghekkelik a válaszjeladókat, amelyek a hajóik helyzetét sugározzák. Természetesen sok helyütt a tisztviselőket is bevonják a játszmába: Indiában több tartományi kormányzat minisztereit vádolták meg azzal, hogy illegális homokbányászatot folytatnak vagy ilyen tevékenységet védenek. “Mindenki benne van, mindenki akar egy szeletet a pitéből” – mondja Sumaira Abdulali, egy mumbai székhelyű jótékonysági szervezet, az Awaaz Alapítvány munkatársa. Állítása szerint őt magát kétszer is górcső alá vették a homokbányászok megállítására tett erőfeszítései miatt.
Abdulali mindazonáltal reménykedik abban, hogy javulhat a helyzet, lévén sokan felismerték a problémát és próbálnak tenni ellene. A tudósok a beton és a cement alternatíváival kísérleteznek, míg az építészek megpróbálják megtalálni ezen anyagok takarékosabb felhasználási módjait. Egyes helyeken még a vezetés is cselekszik: az indiai Mahárástra államban olyan rendeleteket fogadtak el, amelyek előírják, hogy a vállalkozók műanyag hulladékot használjanak töltőanyagként az utak építésekor vagy javításakor, míg Szingapúr igyekszik úgy új földterületekhez jutni, hogy elvezeti a vizet ahelyett, hogy homokkal töltené fel azt.
Vannak tehát megoldások, ehhez viszont arra lenne szükség, hogy mindenki “kihúzza a fejét a homokból”…
Forrás: The Economist
