Friss hírek

Irán is felmondhatja az atomalku egy részét

Hétfői sajtóértesülések szerint a teheráni kormány az iráni nukleáris program korlátozását célzó, 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodás részleges felmondását tervezi.

Haszan Róháni iráni elnök ezt helyi idő szerint szerda délután fogja bejelenteni az IRIB állami televíziónak adandó interjújában – értesült az ISNA és a Tasznim iráni hírügynökség.

Az időzítés nem véletlen, hiszen május 8-án lesz egy éve, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: országa kivonul az úgynevezett atomalkuból, és újra életbe lépteti a megállapodás ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.

A két iráni hírügynökség szerint a részleges felmondás a többhatalmi megállapodás két rendelkezését érinti, de hogy ezek melyek lennének, azt nem közölték.

Az iráni elnöki hivatal még nem erősítette meg ezeket az értesüléseket, bár az iráni politikai körökben már régóta beszélnek az atomalku részleges felmondásáról, az azonban máig nem világos, hogy ez pontosan hogyan nézne ki. A várakozások szerint Róháni ezt a szerdai interjújában fogja kifejteni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kedden Brüsszelben tanácskoznak Irán és az úgynevezett 4+1 csoport tagjai, vagyis Kína, Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia és Németország képviselői. Az ülés napirendjén egyebek mellett az Iránnal folytatott kereskedelem fenntartását szolgáló mechanizmus (Instex SPV) működése szerepel, amely az amerikai szankciók megkerülését szolgálja.

Teheráni megfigyelők szerint a keddi tanácskozás eredménye döntő lehet a tekintetben, hogy Irán miként, illetve egyáltalán az atomalkuban marad-e.

Irán több mint tíz évig tartó tárgyalásokat követően 2015-ben állapodott meg a nagyhatalmakkal és Németországgal abban, hogy korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség fokozatosan feloldotta az Irán ellen elrendelt büntetőintézkedések jelentős részét.

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás