Erdogan kívánsága teljesült a török jegybank ülésén

Erdogan török elnök már többször figyelmeztette a jegybankot arra, hogy kerülje a kamatemelést. Ezúttal megfogadták a tanácsát és a piaci várakozásokkal ellentétben kedden szinten tartották a nemzetközi piacokon általában árfolyam-szabályozásra használt egyhetes repokamatot.

A Reuters által megkérdezett 16 szakértő közül 15 azzal számolt, hogy a kamatot 100-125 bázisponttal emeli a jegybank a jelenlegi 17,75 százalékról, miután júniusban 15,39 százalékon, 14 éves csúcson állt az infláció és a török líra sem teljesített túl fényesen az elmúlt hónapokban. A török központi bank április óta már 500 bázisponttal emelte az alapkamatot, de ezzel sem sikerült megállítani a török deviza árfolyamának szinte folyamatos lemorzsolódását, a líra csak idén már mintegy 20 százalékot veszített értékéből.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kamat szinten tartásáról szóló döntés hatására tovább gyengült gyengült a líra: a kamatdöntés előtt a dollár 4,7605 lírát, utána pedig már 4,92 líráig esett, ezzel újra megközelítette a július 11-én beállított, 4,94-es történelmi mélypontját.

A jegybank kamatdöntő bizottsága először ült össze azóta, hogy júniusban Recep Tayyip Erdogan török elnököt kiterjesztett jogkörrel újraválasztották. A török elnök, aki az alacsony kamatokkal kívánja élénkíteni a gazdaságot, azt mondta magáról, hogy “a kamatok ellensége”, a júniusi elnökválasztási kampány során pedig kijelentette, hogy a választás győztesének bele kell majd folynia a monetáris politika alakításába, és hogy a jegybanknak tudomásul kell vennie azt, amit az államfő mond és cselekszik.

Ankara, 2018. július 10.
A török elnöki sajtószolgálat által közreadott kép Recep Tayyip Erdogan újraválasztott török elnökről az államfői eskütételét követő sajtótájékoztatón az ankarai elnöki palotában 2018. július 9-én. Erdogan eskütételével Törökországban hivatalosan is végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe az eddigi parlamentáris berendezkedés helyett. (MTI/EPA)

A választást Erdogan természetesen megnyerte, azóta pedig többször figyelmeztette is a jegybankot arra, hogy kerülje a kamatemelést. A példa pedig úgy tűnik ragadós, múlt héten Donald Trump jelezte egy interjúban, hogy nem tetszenek neki a Fed kamatemelései – igaz, ő azt is hozzátette, hogy ennek ellenére nem kíván beleszólni a jegybank döntéseibe.

Forrás: MTI/AP/Reuters/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Folytatódhat Törökország szíriai offenzívája

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint sem Washington, sem Moszkva nem tett eleget az októberben kötött tűzszüneti megállapodásokban foglalt vállalásának, amely értelmében az Ankara által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia - a tartós fegyvernyugvás érdekében - záros határidőn belül kivonul a határ menti sávból Észak-Szíriában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás