Bulgária is Ukrajna sorsára juthatott volna

San Stefanóban 137 éve írták alá az 1877-78. évi orosz-török háborút lezáró békeszerződést, amely véget vetett Bulgária ötszáz éves török elnyomásának. A független Harmadik Bolgár Állam megalakulásához azonban még hosszú, nehéz út vezetett. Mit köszönhet Bulgária az oroszoknak? Barátság vagy ámítás a testvéri viszony? Március 3-án egy másik évforduló is van: ezen a napon 1918-ban írták alá a breszt-litovszki békeszerződést. Vendégszerzőnk, Jordan Tütünkov írása.

A bolgár társadalomban ma is az egyik legmegosztóbb kérdés az orosz-bolgár viszony. Az ukrán válság, a Déli Áramlat leállítása ismét felszínre hozta a másfél évszázados vitát. Ma is élesen szembenáll egymással a ruszofilek és a ruszofóbok, vagyis az oroszbarátok és az oroszellenesek tábora. A kommunizmus összeomlása után megnyíltak a bécsi, a budapesti, a szentpétervári és a moszkvai levéltárak, az előkerülő iratok egyértelműen igazolják az orosz imperializmus bolgárellenes politikáját. A szovjet éra idejében átírták az egész bolgár történelmet, történelmi tényeket hamisítottak meg vagy ferdítettek el.

Az orosz-török háború előtt az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország 1876. július 8-án megkötötte a reichstadti egyezményt a Balkán-félsziget befolyási övezeteinek felosztásáról. Az orosz–török háború kitörésének előestéjén, 1877. január 15-én írták alá az ún. titkos konvenciót Budapesten, amely kiegészíti a reichstadti egyezmény rendelkezéseit. Ennek titkos záradékában rögzítették, hogy a Balkán-félszigeten nem jöhet létre egy nagy és erős szláv állam, az Osztrák–Magyar Monarchia biztosítja a maga számára Bosznia-Hercegovinát, Oroszország pedig Besszarábiát. Mivel a san stefanói békeszerződést az 1878. évi berlini kongresszus elutasította, jóváhagyta a reichsdadti egyezményben foglalt, Bulgária kettészakításáról szóló cikkelyt. Korlátozta az orosz befolyást, a megszállás időtartamát két évről kilenc hónapra csökkentette, kötelezve Oroszországot, hogy a megszállás idejének lejártát követően 3 hónapon belül vonja ki csapatait a balkáni országból. A szocialista és posztszocialista történelemírás ezt a korszakot ideiglenes orosz irányításnak, míg az eredeti orosz dokumentumok és a második világháború előtti bolgár történetírás orosz megszállásnak nevezi. A san stefanói békeszerződés a 220 ezer négyzetkilométernyi, a jelenkori bolgár területek dupláját jelentő Nagy-Bulgária illúzióját lebegtette meg, ami meghatározta az ország-újraegyesítés későbbi politikai célkitűzéseit.

Bulgária felszabadulásától számítjuk a két ellentétes politikai csoport, az oroszbarát és az oroszfób mozgalmak megjelenését. Az oroszfóbok szembementek a hivatalos orosz propagandával, mely szerint a háborúban elesett és eltűnt orosz katonák száma megközelíti a 200 ezret, ahogy az a szófiai Alekszander Nyevszkij székesegyház bejáratánál ki van írva. Orosz történészek szerint hivatalosan a háborúban résztvevő orosz katonák és tisztek száma 185 ezer fő, az elesetteké 15.567, a sebesülteké 6.824 fő.  A bolgár áldozatok száma: 15 ezer önkéntes katona és 95 ezer civil lakos, akiket a reguláris és nem reguláris török seregek végeztek ki a hadműveletek során. 

Oroszország Törökország helyett Bulgáriára terhelte a háborús jóvátételét. A felszabadításért a Bolgár Fejedelemség mai pénzben átszámítva 40 milliárd dollárnyi összeget fizetett Oroszországnak. Az 1886-ban bekövetkezett, Bolgár Fejedelemség és Kelet-Rumélia egyesítéséért további 18 milliárd dollárnyi összeget fizetett. Ennek a hadisarcnak a fizetése az ország számára csak külföldi kölcsönök segítségével volt lehetséges, ami jelentősen visszavetette a bolgár gazdaság kibontakozásának lehetőségét. Mielőtt a Porta jóváhagyta volna az újraegyesítést, Oroszország felajánlotta a török szultánnak, hogy osszák fel egymás között a Bolgár Fejedelemséget és Kelet-Ruméliát, ez utóbbi inkább hagyta az egyesítést, nehogy Oroszország legyen a közvetlen szomszédja. Oroszország Bulgária függetlenségét csak 1908-ban ismerte el.

Oroszország, miután nem sikerült elérnie, hogy a san stefanói békeszerződésben foglalt Nagy-Bulgária saját befolyási övezete alá essen, mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki egységes és erős állam, ezért mindig annak szomszédos országait támogatta. 1886-ban arra bátorította Szerbiát, hogy a nemrég egyesült Bulgáriát támadja meg. A szerb várakozások nem teljesültek, mert a küzdelemben a bolgárok győzedelmeskedtek. A területszerzéssel járó első és második balkáni háborút lezáró londoni egyezményt 1913-ban Oroszország nem hagyta érvénybe lépni, rábeszélte Romániát, hogy támadja hátba Bulgáriát, amely éppen a görög-szerb fronton állt sikeresen ellen a szövetségesek támadásainak. A bukaresti egyezmény volt Bulgária első nemzeti katasztrófája, jelentős területeket veszített, és még távolabb került az országegyesítési célkitűzésitől.

Bulgária az első világháborúba a központi hatalmak oldalán lépett be, bízva Németországban, hogy visszaszerzi az elveszett macedóniai, trákiai és dobrudzsai területeket. A kommunista történetírás mélyen hallgat erről a korszakról, mert ez a bolgár hadtörténelem egyik legdicsőségesebb korszaka. Amikor Bulgária hadba lépett, Oroszország megfenyegette, hogy letért a (pán)szláv eszmék útjáról, és ezért teljes megsemmisítésre számíthat. Három fronton támadt Bulgáriára: a tengeren, Dobrudzsában és Macedóniában. A bolgárok német segítséggel visszaverték a tengeri támadást, majd a szárazföldön is diadalmaskodtak az orosz-szerb fronton Macedóniában. Északon legyőzték a többszörös túlerőben lévő román-orosz hadsereget, visszaszerezték teljes Dobrudzsát, eljutván a Duna deltáig. Észak-Dobrudzsát az 1877-78. orosz-török háború során ajándékozta Oroszország Romániának, kárpótlásul azért, amiért annektálta Besszarábiát és Moldáviát. Bulgária, először történelme során, leküzdve a kisebbségi érzéseit a nagy testvérrel szemben, a teljes megsemmisülés helyett győztesként ült 1918. március 3-án a breszt-litovszki békeszerződés tárgyalóasztalához, amelyben a legyőzött Oroszország elismeri Bulgária nemzeti egységét.

A második nemzeti katasztrófa után Ferdinánd cár lemondott fia, III. Borisz javára. A cár meghirdette a „mindig Németországgal és soha Oroszország ellen” politikáját. Mivel a tengely mellett kötelezte el magát, katonai semlegességét nem vették figyelembe. A háborús jóvátételek fizetése a szovjet megszállás idején is folytatódott. A megszálló szovjet csapatok elhurcolták a bolgár nemzeti bank teljes aranykészletét, a pénztartalékokat, értékpapírokat. A legyőzött ország archívumait, eredeti dokumentumait magukkal vitték.  

Az oroszbarátok mozgalma már jóval a háború előtt alakult ki. Az orosz egyetemeken tanuló bolgár diákokat beszervezték, hogy híreszteljék, hogy Bulgáriát csak Oroszország tudja felszabadítani, amiben jelentős szerepet játszott az ortodox orosz egyház is. Kolduló szerzeteseket küldött az országba, akik ahelyett, hogy adományokat gyűjtöttek volna a templomoknak és a kolostoroknak, vagy egyházi könyveket terjesztettek volna, az oroszok megmentő misszióját hirdették: így alakult ki Iván bácsi mítosza, aki eljön és megajándékozza a bolgárokat a szabadsággal. Később erre az alapra az orosz imperializmus, majd a szovjetek kiépítik ügynöki hálózatukat. Számos bolgár hazafiról derült ki, hogy valójában orosz ügynök volt.

A két világháború között Bulgáriát behálózták az NKVD-ügynökök, előkészítve a tervet az ország szovjetizálására. Bizonyított tény, hogy a szófiai Szent Úrnapja-templomban történt, III. Borisz cár meggyilkolására irányuló 1925-ös merénylet elkövetőit Moszkvából finanszírozták és ott is képezték ki őket. A cár misztikus halála 1943-ban érdekében állt mind a náci, mind a sztálini bolsevista rendszernek. 1941-1944 között Moszkva utasítására több, mint 3000 embert öltek meg szovjet- és kommunistaellenességükért: polgármestereket, egyházi és közéleti személyiségeket.

1944. szeptember 6-án a Vörös Hadsereg megszállta Bulgáriát, annak ellenére, hogy utóbbi egy katonát sem küldött a Szovjetunió ellen, sőt még a diplomáciai kapcsolatokat is megtartotta. Az akkori kormány betiltott mindennemű ellenállást a hódítók felé, egyetlenegy szovjet katona sem vesztette életét Bulgária megszállása során. Ennek ellenére a szovjet megszállók azonnal kommunista terrort vezettek be. Az 1944-es év végéig a népbíróságok az NKVD irányításával lefejezték a teljes bolgár értelmiséget: volt minisztereket, bírákat, tanárokat, ügyvédeket. A halottak számát 20 és 40 ezer közöttire becsülik. Ennek tudható be, hogy Bulgáriában nem alakult ki a közép-európai országokhoz hasonló ellenállás. Az 1944-1989-es időszakban kb. 300 ezer embert érintett a kommunizmus terrorja. Sokan emlékeznek még arra, hogy a brezsnyevi érában Todor Zsivkov kérte felvételét a Szovjetunióba, Szófiát kis Moszkvának hívták.

A kommunizmus ideje alatt és a rendszerváltás után hat szovjet állampolgárból lett bolgár miniszterelnök. Ezek: Georgi Dimitrov, Vaszil Kolarov, Valko Cservenkov, Grisa Filipov, a rendszerváltás után Andrej Lukanov és Szergej Sztanisev. A szovjet KGB szorosan összefonódott a bolgár titkosszolgálatokkal, amelyek még a mai napig is irányítanak a háttérben. A bolgár privatizáció során a bolgár gazdaság 30 százaléka orosz oligarchák kezébe került.

Bojko Boriszov volt az első bolgár politikus, aki kiállt Vlagyimir Putyinnal szemben és kinyilvánította, hogy nem fogadja el az orosz diktátumot. Boriszov három olyan csapást mért a korábbi együttműködésre, amelyek kiváltották az orosz államfő haragját:

• Felfedte a visszaéléseket az energiaszektorban.
• Tiltakozott az orosz gáz magas ára ellen. Bulgária fizet a legtöbbet az orosz gázért az Európai Unióban.
• Leállította az orosz kivitelezésű Belenei Atoemerőmű építését.

Putyin nem hagyhatta, hogy a balkáni ország kicsússzon a befolyása alól. Az orosz kapcsolatokkal rendelkező Szergej Sztanisev, a Bolgár Szocialista Párt akkori elnöke már a 2013. februári események előtt rejtélyesen nyilatkozott: „ha ez a kormány nem megy el saját jószántából, akkor másképpen fog elmenni…” Ezután kezdődött meg a támadás a médián keresztül. A magas villanyszámlák miatt tömegtüntetések törtek ki országszerte, melyek következtében a Boriszov-kormány lemondott. A bolgár miniszterelnök egyik beszédében burkoltan elismerte lemondatása körülményeit. Moszkvának abban is szerepe volt, hogy a Boriszov-kormány a helyi és országos tiltakozások nyomására kénytelen volt moratóriumot hirdetni a palagáz kutatására. A Chevron amerikai palagázkutató óriáscég a bolgár kormányok hezitálásának hatására 2013-ban kivonult az országból. 

Mint ismeretes, az Oresarszki-kormány 2014 nyarán Brüsszel többszöri felszólítására ellenére sem volt hajlandó leállítani a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos munkálatokat. Végül John McCain republikánus szenátor személyesen megjelent Szófiában, aminek hatására Oresarszki bejelentette a gázvezeték építésének felfüggesztését. 2014. december 1-jén Putyin bejelentette Ankarában, hogy leállítja a Déli Áramlatot. Állítólag (Recep Tayyip) Erdogannak (török elnöknek) azt mondta: „elegem van Bulgáriából”. Azóta a második Boriszov-kormány hiába nyilvánította ki, hogy ragaszkodik a gázvezeték építéséhez, úgy tűnik, Bulgária elszigetelődik ebben az ügyben. Azóta a bolgár közvélemény gyanakodva figyeli az egykori két szembeálló félnek, Oroszországnak és Törökországnak a Török Áramlatról szóló tárgyalásait.

Bulgária ma is teljes mértékben ki van szolgáltatva a nagytestvérnek. Oroszországtól szerzi be gázszükségleteinek 90 százalékát. Az egyetlen olajfinomító Bulgáriában a Lukoil-é, amely kizárólag orosz nyersanyagból dolgozik.  Oroszország szállítja a Kozloduj Atomerőmű két reaktorának fűtőanyagát, melyek az ország villamosenergia-termelésének 40 százélkát adják.

Oroszország, ahogy eddig, manapság is befolyással bír a bolgár politikai pártokra, függetlenül attól, hogy azok bal- vagy jobboldaliak. A függőséget közvetlen finanszírozással vagy média-beruházásokkal, a felszabadítás propagálásával, sokszor közvetlen megfélemlítéssel tartja fenn, végső esetben a csapok elzárásával fenyegetőzik. A befolyás fenntartását megkönnyíti, hogy a politikai vezetők között még ma is hemzsegnek az egykori titkosszolgálatok vezetői, akik anno a kommunizmusra és a Szovjetunióra esküdtek fel. A leköszönő José Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnöke odavetette a brüsszeli bolgár képviselőknek: „Még ma is tele vagytok ügynökökkel”. Ezután hozzátette: „Ha nem vették volna fel Bulgáriát az Unióba, könnyen Ukrajna sorsára jutott volna”.