Az ág is húzza – Mali a szélsőségek gyűrűjében

A nyugat-afrikai országban továbbra is éles a konfliktus a tuareg felkelők és a kormány között, dacára a tavalyi francia katonai beavatkozásnak. Az ország északi részében élők a terroristák erőszakos támadásainak vannak kitéve, a békésebb délen az ebolajárvány okoz riadalmat a lakosság és a hatóságok körében.

A mali kormány megkezdte a tárgyalásokat a felkelőcsoportokkal. Nem ez volt az első nekifutása a kormányzatnak, hogy a mintegy öt évtizede fennálló ellenállást megfékezze az ország északi részén. Az ország északi részét borító sivatagban a tuareg népcsoport fél évszázada küzd a függetlenségéért. A bukott líbiai diktátor Moammar Kadhafi zsoldos hadseregének többsége ebből a népcsoportból került ki, akik Kadhafi bukásával visszatértek Maliba fegyvereket és a líbiai állami vagyon egy részét magukkal hozva.

A mali kormány részéről égetően sürgős volt a tárgyalások megkezdése. A tavalyi francia intervenció nem hozta meg a várt nyugalmat, továbbra is tombol az erőszak az északi országrészben. Múlt hónapban hat halálos áldozata volt a felkelők és a kormánypárti milicisták közti összetűzésnek. A békekötés folyamatát hátráltatja azonban a szeparatisták és a mali hadsereg közötti bizalmatlanság, valamint maguk a felkelő csoportok közötti feszültség.

A terrorizmus is egyre nagyobb veszélyt jelent az országban. Feltehetőleg az al-Kaidához köthető felkelők egy csoportja 12 gyereket rabolt el, és közülük kettőt megölt, amikor azok megpróbáltak elszökni. Az ilyen gyerekrablások célja, hogy katonákat gyűjtsenek.

Az al-Kaida észak-afrikai ága, az AQIM, legutóbb videóüzetben jelentette be egy francia túsz elrablását. Serge Lazarevicet még 2011 novemberében rabolták el a dzsihádisták. A videón még egy másik túsz is szerepel, a holland Sjaak Rijke. Nincs infomráció arról, hogy a két férfit hol és milyen körülmények között tartják. A 2013-as francia intervenció előtt az AQIM számos nyugat-európai állampolgárt rabolt el, csak a franciák közül legkevesebb 14 embert tartanak fogva iszlámisták szerte Nyugat-Afrikában.

A belső feszültségek mellett Malinak meg kell még birkóznia az egyre súlyosbodó ebola járvánnyal is. A múlt héten két újabb ebola estet regisztráltak, így már hétre nőtt a megbetegedettek száma. Eddig egy beteg kivételével mindegyik ebola-fertőzött meghalt. A hatóságok több mint 300 embert tartanak megfigyelés alatt, akik valamilyen kapcsolatba kerülhettek a fertőzöttekkel. A WHO felmérése szerint az eddigi 15 ezer megbetegedett közül 5459-en vesztették életüket a járványban. Eddig nyolc afrikai országban söpört végig az ebola, és az ENSZ főtitkár, Ban Ki Mun szerint Maliban is nőni fog a megbetegedések száma.

Bucsku Enikő

Friss hírek