Egy függetlenségre törekvő nemzet tablója

Hogy merre tart Skócia, az szeptember 18-án az esti órákban kiderül. Kik is a skótok, honnan jöttek és milyen életet élnek? Van-e egyáltalán történelmi oka a függetlenségi népszavazásnak? Valóban csak Észak-Britannia lenne ez az országrész skót dudával és kockás „szoknyát” hordó férfiakkal?

Az utolsó kérdésre egyértelműen nem a válasz. Három héttel ezelőtt érkezett az Edinburgh-i parlament aulájába a skóciai vándorkiállításon lévő, több mint száznyolcvan képből álló Nagy Skót Szőnyeg. Az óriási műalkotáson az érdeklődők betekintést nyerhetnek a skót történelem legfontosabb epizódjaiba, a földtörténeti őskortól egészen napjainkig. Már nyolcezer évvel ezelőtt is lakott volt e terület, a Hebridák szigetein fellelhető álló kövek és lakótorony-maradványok ezt jól bizonyítják. A rómaiak a civilizáció határának nevezeték a mai skót-angol határvidéket, és letettek az általuk Caledonia-nak nevezett vidék meghódításáról. A viszontagságos skót történelemben azonban az itt élők bebizonyították rátermettségüket és kitartásukat a szabadság megóvására, és az évszázadok során gazdag kulturális hagyatékot hagytak a világra. Ezt pedig a mai napig szívvel-lélekkel ápolják.

A rómaiak kivonulását követően, Kr. u. ötödik század elején Skócia a kelta ősökkel bíró, létszámban legnagyobb piktek, britek, angelek és az eredetileg Írországból származó skótok befolyása alatt állt – utóbbiak csupán az ország délnyugati részét birtokolták.

A kereszténység megjelenése 563-ra datálódik, amikor az ír származású szerzetes, Szent Columba kolostort alapított a Belső-Hebridák egy apró szigetén, Ionán. Ezt követően a területen élő törzsek között létrejött a közös vallás intézménye, amely odavezetett, hogy háromszáz évvel később a piktek és a skótok egyesültek. Különös módon, a testüket olykor csupán festékkel takaró „barbár” piktek voltak azok, akik beleolvadtak a skót kultúrába, és az ő kulturális örökségüket a mai napig homály fedi.

A kilencedik század végétől a vikingek több hadjáratot indítottak a szigetek ellen. Az Orkney- és Shetland-szigeteket több mint fél évezreden át sikerült megtartaniuk. Itt a mai napig tartanak viking hagyományokban gyökerező ünnepeket, fesztiválokat.

Kétosztatú fejlődés

A tizenegy és tizenkettedik században kezdett kiéleződni az az ellentét, amely a mai napig megfigyelhető a skót társadalomban. A királyok a Skót Síkságon bevezették az angol mintájú feudalizmust, ami sikertelen próbálkozásnak bizonyult az ekkor még a Felföldön többségben lévő gael nyelvű területeken. Míg tehát létrejött egy angolszász társadalmi rendszer a mélyebben fekvő, déli területeken, addig a Felföldön még néhány évszázadon keresztül megmaradt a klánok, egyfajta családszövetségek bonyolult rendszere: a föld a klán vezérének kezében volt, akit azonban bármikor leválthattak annak tagjai. Az alföldön sosem beszélt kelta gael ma Skócia egyik hivatalos nyelve. A sajátos skót nyelvjárás pedig főleg az ország déli és keleti részén alakult ki.

I. Edward király az üresen maradt skót trón megszerzéséért 1296-ban hadjáratot indított, megszerezve a Végzet kövét, melyen a skót királyokat hagyományosan megkoronázzák. Az ezt követő függetlenségi háború két jeles alakja William Wallace és Robert the Bruce. Az 1314-es bannockburni győzelmet követően csupán 1329-ben ismerték el pápai bullával hitelesítve Skócia önállóságát.

A vallásháborúk a Stuart-dinasztia uralkodása alatt folytak. Leghíresebb alakjai Mária, és fia, VI. (Angliában I.) Jakab király. Mivel a fellendülő világkereskedelemből az angolok egyre nagyobb szeletet hasítottak ki, a skótok is kísérletet tettek egy kereskedelmi telep létrehozására Panamában 1698-ban. Az akció kudarcba fulladt, és az ország gazdaságilag addigra már igencsak megrendült a reformáció – ellenreformáció küzdelmében. Így a skót felső réteg úgy vélte, az ország érdekeit szolgálná az egyesülés Angliával, lehetőséget biztosítva a skót kereskedőknek arra, hogy bekapcsolódjanak a gyarmati árucserébe. 1707-ben deklarálták az egyesülést, az Act of Union-t, s feloszlatásra került az Edinburgh-i parlament. Ekkor az utolsó megkoronázott skót király, VII. Jakab már két évtizede trónfosztottá vált.

A Stuart-ház restaurálására több kísérlet is történt, de 1746-ban a Culloden-i csatában végső vereséget mértek a jakobitákra. Ezt követően majd száz évre betiltották a skótoknak a hagyományos népviseletet (a skót kockás mintát formázó, klánonként különböző tartant), valamint a skót duda használatát is. A Stuartok pedig Jóképű Károly herceggel, aki koldusszegénységben alkoholistaként hunyt el Rómában, kihaltak. Az 1760-as években kezdődött a felföldi kisbérlők erőszakos kitelepítése, és a nehézkes növénytermesztés helyét átvette az állattartás, a klánok birtokában lévő földek pedig síksági nagybirtokosok kezébe kerültek.

A skót felvilágosodásként emlegetett tizennyolcadik század második fele, valamint a következő évszázad ipari forradalma óriási lökést adott többnyire a déli országrész fejlődésének. Számos gondolkodó, irodalmár és mérnök származik a kor Skóciájából: Adam Smith, David Hume, Walter Scott, James Watt, vagy említhetnénk az ismert Afrika-utazó David Livingstone-t is. Glasgow a Brit Birodalom egyik termelési központja lett; több száz hajóépítő műhellyel rendelkezett. Miközben a határvidék textilkereskedelme már korábban is jelentős volt, virágkorát élte az angol-skót határfolyó Tweed-ről elnevezett tweed anyag, és a skót kasmír is hírnévre tett szert. A bányászatnak és kohászatnak köszönhetően Skócia valódi „vas és acél országgá” vált a tizenkilencedik század folyamán. Nemcsak számos skót katona szolgált a birodalmi hadseregben, de távoli gyarmatokon is fontos pozíciókat töltöttek be skót tisztviselők.

Azonban mindebből a fejlődési hullámból a Felföld és a szigetek kimaradtak. A halászaton és a juh – vagy szarvasmarhatartáson kívül nem volt más módja a megélhetésnek. A második világháborút követően pedig, ahogy a Brit Birodalom lassan minden Európán kívüli területét elvesztette, az extenzív nehézipar is válságba került. Kevesen tudják, de Skócia az 1980-as évekig negatív migrációs rátával rendelkezett; vagyis a kivándorlás volt jellemző erre az országra. Jelenleg körülbelül négyszer annyi, csaknem húszmillió, magát skótnak valló ember él Skócián kívül, mint határain belül.

Whiskey és alternatív energia

Mára a posztindusztrializálódott Skócia új távlatok felé néz. Munkanélküliségi mutatója nem rosszabb az Egyesült Királyság átlagáénál, az elmúlt évtizedekben létrejött könnyűipari, informatikai, pénzügyi, és szolgáltató szektori munkahelyeknek köszönhetően. Az idegenforgalom a gazdaság egyik alapjává vált. A textilek mellett a whisky, mint luxus exportcikk szintén fontos bevételi forrást jelent. Noha a kőolajkészletek apadnak, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az alternatív energiatermelésben Skócia élen jár az Egyesült Királyságon belül. Az egyik skót turisztikai attrakciónak tekintett Skye szigetén az áramot csupán az 1950-es években vezették be, mára ugyanitt egymást érik a szélerőmű-parkok.

London és a dél-keleti régió után Skócia Britannia leggazdagabb része egy főre vetített GDP 20.000 font (33.000 dollár) körüli összegre rúg. Továbbra is relatíve szegényebb területnek számít a Felföld, valamint a Hebridák belső és külső csoportja is. Így talán az sem furcsa, hogy az EU-szkeptikus Nagy-Britanniában épp ezen tájakon látni a legtöbb uniós fejlesztési pénzből megvalósult projektet hirdető táblát.

Azonban miközben a skótoknál ingyenes az egészségügyi ellátás, és a receptre felírt gyógyszerek kiváltása, az ország költségvetése évek óta deficittel küzd. Minden egyes emberre évente átlagosan 1200 fonttal költenek többet Skóciában, mint a monarchia más részén. A 2012-13-as esztendőben bruttó nemzeti jövedelmének arányában tizenegy százalék fölötti volt a hiány: ez nagyobb, mint az azonos időszakban mért ír vagy görög mutató.

Az ország talán fényes jövő elé néz, de demográfiai adatai a népességnövekedés ellenére is kijózanítóak: az Egyesült Királyság statisztikai hivatala szerint 2037-re Skóciában a jelenlegi 3.2 főről 2.6-ra fog csökkenni az egy nyugdíjasra jutó aktív dolgozó aránya. Talán az egyik hagyományos skót főétel, a haggis (darált juhbelsőség az állat gyomrában megsütve) és az egyik helyi desszert, a sült Mars-csoki is hozzájárul ahhoz a sokkoló adathoz, hogy az OECD legutóbbi egészségügyi állapotot felmérő kutatásában Skócia a legrosszabb állapotban lévő régiók dobogójának harmadik fokán végzett. Az Egyesült Királyságon belül ráadásul Skóciában fogy a legtöbb alkohol. Látható tehát, hogy Skócia még akkor is növekvő közegészségügyi – és nyugdíjkiadásokkal számolhat, ha az koronaunióban való maradásra voksolnak szeptemberben.

Alex Salmond skót miniszterelnök skandináv jólétről álmodik a fogyatkozó olajkészletek feletti ellenőrzés reményében. Kérdés, hogy egy független Skóciában képes lenne-e biztosítani a mostani jólétet.