Olasz EU-elnökség: Renzi mert nagyot álmodni

Júliustól Olaszország vette át az EU soros elnökségét. Matteo Renzi kormányfő ambiciózus tervekkel állt elő, elsősorban a költségvetési szabályok rugalmasabb értelmezését hangsúlyozta. Az ötlet azonban a németek körében nem talált pozitív fogadtatásra.

Az olasz uniós elnökség energikusnak ígérkezik, Matteo Renzi kormányfő egyik fő gondolata ugyanis ezzel kapcsolatban az, hogy „az igazi Európa-pártiak nem azok, akik egy helyben állnak, hanem akik meg akarják változtatni az EU-t.” Renzi eltökéltségét jól fémjelzi az a kijelentése is, amely szerint „vagy Európa változtat irányt, vagy nem lesz lehetőség a fejlődésre és a növekedésre”.

Az olasz kormányfő az Európai Parlamentben lelkesítő beszéddel debütált, amelynek kezdetén a következő kijelentéssel próbálta felrázni a közönséget: „Mit látnánk, ha Európa egy selfie-t készítene magáról? A fáradtság és a belenyugvás képét, az unalom arca sejlene fel előttünk.” Kiemelte többek közt a bevándorlás témakörét, amely Olaszország számára különösen fontos, mivel a területéhez képest arányosan az egyik leghosszabb tengeri határral rendelkezik. Az egységes európai identitásra is kitért, amely azért fontos, hogy „megmutassuk: méltóak vagyunk európai alapító atyáinak örökségére.”

Az olasz elnökség fő irányvonalai

A Renzi nyitóbeszédében kiemelt témákon túl az olasz soros elnökség három fő pilléren nyugszik: a munkanélküliség csökkentése, a strukturális reformok útján elért növekedés és a befektetések ösztönzése.

A növekedéshez elengedhetetlenek az olasz elképzelések szerint a strukturális reformok, ezek megvalósítása összefügg a szabályok rugalmas értelmezésével, ugyanis Pier Carlo Padoan olasz gazdasági- és pénzügyminiszter szerint „a strukturális reformoknak rövidtávú költségei vannak, és így több idő szükséges a célok elérésére”. Szerinte azért is nehéz a reformok megvalósítása, mert a kormányok gyakran azzal szembesülnek, hogy a reformok rövidtávon költségekkel járnak, míg a hatások csak hosszútávon érezhetőek. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Olaszországban az EU-n belül a második legmagasabb az államadósság (a GDP 130 százaléka), de a költségvetési deficitet sikerült az előírt 3 százalékos küszöb alatt tartani. Renzi arra törekszik, hogy a költségvetési deficitre vonatkozó szabályokat olyan módon értelmezzék, hogy azok ösztönözzék az állami beruházásokat.

Fókuszban a produktív befektetések

A befektetések ösztönzése terén jelentős előrelépés lehet az a francia elképzelés, amely szerint az EU-ban évente 240 milliárd eurót szánnának 5 éven át nagyberuházások támogatására. Az ötlet alapján az uniós GDP 2 százalékát mozgósítanák, amelyhez a forrásokat magából az EU-ból, az egyes országok költségvetéséből és magánpénzekből szereznék. Az összegyűjtött forrásokból az energia, kutatás-fejlesztés, oktatás és a digitális technológiák területén indított nagyberuházásokat támogatnának, és előnyben részesítenék a kis-és középvállalkozások támogatását. Ahhoz, hogy az alapból részesüljenek, az egyes országoknak többéves befektetési tervet kell benyújtaniuk Brüsszelnek. Bár a kezdeményezés Franciaországból indul, amennyiben a franciák ezt beterjesztik még az olasz soros elnökség alatt, az Alpok másik oldalán élő „kuzinjaik” várhatóan teljes vállszélességgel támogatni fogják az elképzelést.

Olasz-francia rugalmasság versus német szigor

Renzi a költségvetési szabályok rugalmasabb értelmezésével kapcsolatban azt is felvetette, hogy a növekedési célokra fordított kiadások ne számítsanak bele a költségvetési deficitbe. Siim Kallas, a gazdasági ügyek ideiglenes biztosa azonban azzal hárította el az olasz kérést, hogy „mindent bele kell számítani a deficitbe, nem lehet semmilyen kiadást figyelmen kívül hagyni”. A június végi uniós csúcstalálkozón az EU vezetői megállapodtak abban, hogy egy olyan „stratégiai menetrendet” dolgoznak ki az elkövetkezendő öt évre, amely a lehető legjobban kihasználja a Stabilitási és Növekedési Paktum által megengedett rugalmasságot. 

A költségvetési szabályok rugalmasabb értelmezésével nem ért egyet Németország, ahol az eurózóna válságára kemény megszorításokkal válaszolnának. Manfred Weber, az Európai Néppárt alelnöke azzal reagált a rugalmasságra irányuló törekvésekre, hogy nem lenne helyes lazítani az Olaszországra és Franciaországra vonatkozó szabályokon, mert „az egyetlen helyes út a fenntartható pénzügyeken keresztül vezet”.

Pier Carlo Padoan, olasz gazdasági miniszter az Ecofin (az EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa) első olasz vezetésű ülésén hangsúlyozta a reformok fontosságát, ugyanakkor ezt a már meglévő szabályok adta lehetőségek lehető legjobb kihasználásával, nem pedig a szabályok módosításával látja megvalósíthatónak. Padoan szerint „a pénzügyi konszolidáció és a növekedés elősegítése ugyanabba az irányba hatnak”. Erre Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy „nem szabad, hogy a strukturális reformok kifogást vagy alternatívát jelentsenek a költségvetési konszolidációra”.

A Padoan által felvázolt olasz prioritásokat alapvetően pozitívan fogadta a többi ország gazdasági és pénzügyminisztere, vita egyedül a rugalmassággal kapcsolatban volt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a reformok megvalósításához és a megfelelő hatás eléréséhez összefogásra van szükség az EU-n belül. Padoan szerint a rugalmassággal kapcsolatos viták ellenére teljes az összhang Merkel és Renzi, illetve Padoan és német kollégája, Wolfgang Schäuble között. A feszültségek egyik fő forrása Jens Weidmann, a német Bundesbank elnöke volt, aki kemény kritikát fogalmazott meg az olaszok rugalmassággal kapcsolatos elképzelései kapcsán. Ő azonban – hangsúlyozta Padoan – nem tagja a német kormánynak.

Renzi belföldön is változásokat indítana el

Az olasz kormányfő a reformokat nemcsak uniós szinten képzeli el, hanem Olaszországon belül is: kidolgozott ugyanis egy 1000 napos programot, amely a jelenlegi törvényhozás mandátumának végéig szól. A programban számos nagy horderejű változást ígér, mint például a megyék (provinciák) eltörlését vagy a kétkamarás parlament megszüntetését. Külföldi ambíciói között az uniós soros elnökségen túl talán az egyik legfontosabb, hogy az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének hamarosan megüresedő posztjára jelenlegi külügyminiszterét, Federica Mogherinit szeretné jelölni. Az olasz jelölt fogadtatása egyelőre megosztja a tagállamokat, ám hogy mennyire lesznek sikeresek az olasz ambíciók, azt majd az elkövetkezendő hónapok és évek döntik el.