A vadászidény kezdete az Európai Parlamentben

Egy héttel az EP-választásokat követően megkezdődött a szabad vegyértéket jelentő pártok és képviselőik megkörnyékezése, ami a következő napokban módosíthatja a kialakult parlamenti aritmetikát. Nigel Farage euroszkeptikus pártcsoportja és Marine Le Pen szélsőjobboldali szövetsége ádáz küzdelmet vív egymással az önálló frakcióállítás jogáért.

Elindult a „vadászidény”, elkezdődött a helyezkedés az újjáválasztott Európai Parlamentben, aminek következtében, ha nem is gyökeresen, de még módosulhat a mandátumok egyes pártcsoportok közötti megoszlása és ezzel befolyása a képviselőtestületben.

A „körüludvarlás” fő tárgya elsősorban az a 64 leendő képviselő, aki, vagy akinek a pártja nem volt jelen eddig az EP-ben, és még el kell dönteniük, hogy belépnek-e frakciókba vagy függetlenként politizálnak a következő ötéves ciklusban. Mellettük még potenciális forrást jelentenek azok a régi Parlamentben is mandátumot szerzett nemzeti pártok, amelyek készek új pártcsoportot választani.

A régi parlamenti erőviszonyokat tükröző mandátumlista alapján az Európai Néppárt (213 hely), a szocialisták és demokraták (191), a liberálisok (64), a zöldek (52), tehát azok a pártcsaládok, amelyeket EU-pártinak szoktak nevezni, a képviselői helyek több mint kétharmadával (körülbelül 520 fővel) rendelkeznek majd a 751 tagú képviselőtestületben.

A széles skálát betöltő eurokritikus, euroszkeptikus és szélsőjobboldali pártoknak összesen 231 képviselőjük lesz majd az EP-ben, ami az összes mandátum kevesebb mint egyharmadát teszi ki.

Ezt a csoportot azonban több mint hiba lenne egyetlen tömbként kezelni. Annál is inkább, mert a brit torykat is sorai közt tudó, mérsékelten euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) a régi leosztás alapján 46, a kommunista és szélsőbaloldali pártokból álló Egyesült Baloldal 42-tagú frakciót alakíthat, de mindkét esetben még nőhet a végleges létszám. Ez a közel 90 képviselőt felsorakoztató két párt a demokrácia szabályainak talaján aktív alakítója, úgy is lehet mondani, hogy konstruktív ellenzéke az öt EU-párti politikai erőnek.

Ez alapján a vérbeli EU-ellenes, radikális, euroszkeptikus képviselők száma maximum 140 fő körül lehet az új Parlamentben, de ténylegesen még ennél is kevesebb lehet a számuk, ugyanis az „egyebek” kategóriájába tartozók közül (ő azok, akik új arcok és formációk lesznek az EP-ben) többen a mérsékelt pártcsoportokba is beülhetnek.

A 143 képviselő közül jelen állás szerint 38-an a Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) nevű frakcióhoz tartoznak, amelynek vezető ereje 24 taggal Nigel Farage brit függetlenségi pártja, az UKIP. Az úgynevezett függetlenek, akik az előző EP-ben nem tudtak vagy akartak önálló parlamenti pártcsoportot alakítani a régi számolás szerint 41-en vannak, köztük a francia Nemzeti Front 24 képviselőjével. A harmadik, legnépesebb kategória az „egyebeké”, akik az újak, és akiknek a kegyeiért folyik most elsősorban a küzdelem a már meglévő, vagy megalakulni kívánó pártcsoportok között. Ők együttesen 64-en vannak.

A legnagyobb létszámban, 20-an olaszok, mindenekelőtt a komikus Beppe Grillo Ötcsillagos Mozgalmából 17-en, és a Ciprasz görög szélsőbaloldali képviselő nevével fémjelzett listából hárman. A németek is viszonylag nagy számban, 12-en vannak, közülük heten az eurót ellenző Alternative für Deutschland (AfD) nevű pártból, de akadnak például állatvédők, családok jogait védők és egy szélsőjobboldali képviselő is. Őket követik létszám alapján hét fővel a spanyolok, közülük öten a spanyol megszorítások elleni mozgalomból kinőtt Podemos színeiben, akik akár az Egyesült Baloldalhoz is csatlakozhatnak, akárcsak Alekszisz Ciprasz Szíriza nevű pártja. Ebben a 64 fős csoportban van még négy lengyel, három svéd (köztük az igen kelendő Svéd Demokraták két képviselője és egy feminista párti képviselő), 2-2 portugál, ír és bolgár, míg egy csomó országból 1-1 képviselő.

Értelemszerűen a többi pártcsoport elsősorban őket megkörnyékezve juthat több mandátumhoz. Lesz ugyanakkor bizonyos belső mozgás is a már bennlévő függetlenek és az EFD között is. A szélsőséges flamand (belga) Vlaams Belang és az olasz Északi Liga például már el is hagyta Nigel Farage csoportját, hogy átüljön Marine Le Pen és Geert Wilders jelenleg öt országból öt pártot számláló formációjához. A szélsőjobboldalnak még két országból legalább két pártot (képviselőt) kell találnia ahhoz, hogy önálló frakciót alapíthasson és így dotációt kapjon az Európai Parlamenttől. Jelenleg a francia Nemzeti Front, a holland Szabadság Párt (VVP), az osztrák Szabadság Párt (FPÖ), az Északi Liga és a Vlaams Belang alkotja ezt a szövetséget (erről lásd még múlt csütörtöki hírhátterünkben megjelent anyagot).

Marine Le Pen ugyanakkor megerősítette, hogy nem hajlandó közösködni a magyar Jobbikkal, a görög Arany Hajnallal és a bolgár Attakával, vagyis azokkal a szélsőjobboldali erőkkel, akik láthatóan a francia Nemzeti Front számára is felvállalhatatlanok.

Az opciók azonban eléggé korlátozottak, ezért a szélsőjobboldal alapvetően csak Farage frakciójának rovására tud tovább terjeszkedni. Ezért az euroszkeptikus EPD és a szélsőjobboldal között ádáz küzdelem folyik a szabad vegyértékek lekötéséért. Az egyik legkelendőbb mennyasszony az euroszkeptikus és bevándorlás-ellenes Svéd Demokraták, amely két képviselőt küld a Parlamentbe. Ők azonban úgy tűnik, hogy egyelőre a függetlenek között foglalnának helyet.

Az UKIP a négy képviselővel rendelkező Dán Néppártot, a két mandátumot szerző litván Rend és Igazságosság, a holland CU-SGP-t és az Igaz Finneket tudhatja az oldalán. Farage azonban a múlt héten megkörnyékezte a lázadó és kezelhetetlen Beppe Grillót, aki 17 képviselőt állíthat hadrendbe. Úgy tűnik, hogy elég jól szót értettek egymással és folytatják az egyeztetéseket.

A politikai fősodorba tartozó pártok sem tekintik teljesen lezártnak a listájukat. Guy Verhofstadt, a liberális ALDE vezére már a választási éjszakán jelezte, hogy hat országból 15 képviselővel tárgyalnak. Közben Belgiumban kisebb politikai bombaként robbant, hogy a múlt vasárnapi nemzeti választásból a flamand (és a belga) oldalon győztesként kiemelkedő Flamand Nacionalista Párt (NV-A) a zöld frakcióból(!) a liberálisokhoz ültetné át négy EP-képviselőjét. A föderalista és Belgium egybetartása mellett síkra szálló Verhofstadtot kényes helyzetbe hozza a szeparatista flamand nacionalisták felajánlkozása.