Utolsó köréhez érkezett a brit haderő leépítése

Folyamatos viták kereszttüzében érkezett a brit kormány a 2010-ben meghirdetett haderő-átalakítási tervek utolsó elbocsátási hullámához. A leépítés a kormányzat szerint fenntarthatóvá teszi a szigetország katonai erejét, az ellenzék, saját tisztjei és az Egyesült Államok volt védelmi minisztere szerint viszont nagy kockázatot jelent.

Nagyjából 1500 főt bocsátanak el az Egyesült Királyság fegyveres erőitől: 1425 embertől a hadseregnek, hetventől a légierőnek és tíztől a haditengerészetnek kell megválnia. A bejelentett leépítések a negyedik, utolsó körét jelentik annak a haderő-csökkentési tervnek, amelyet még 2010-ben vázolt a konzervatív vezetésű kormány. Eszerint a 2010-es 102 ezer főhöz képest 2017-re összesen húszezerrel csökkentik a védelmi erőknél szolgáló hivatásosok számát, ám ennek háromnegyedével növelik a tartalékosokét.

Philip Hammond védelmi miniszter a brit Parlament alsóházában úgy fogalmazott, hogy a döntések ugyan fájdalmasak, de nem teszik kockára a szigetország védelmét. Véleménye szerint a leépítések végrehajtása fordulópontot jelenthet, a megmaradók pedig megnyugodhatnak, hiszen lezárulnak az elbocsájtások, a katonák pedig „bizonyosak lehetnek a fegyveres erőink jövőbeni méretében és formájában”, valamint abban, hogy meg lesz számukra a szükséges felszerelés. „Éppen ilyen fontos módon az ország is bízhat benne, hogy a fegyveres erői nemcsak megfizethetőek és fenntarthatóak lesznek, de a világ leginkább harcedzett, legjobban felszerelt és legjobban kiképzett erői közt lesznek”, ami képes szavatolni az Egyesült Királyság biztonságát.

Az ellenzéki Munkáspárt védelempolitikáért felelős árnyékminisztere, Vernon Coaker ugyanakkor ezt nem így látja. „A Munkáspárt világos volt azzal kapcsolatban, hogy az afganisztáni kivonulással és a németországi jelenlét végével szükség van a fegyveres erőink átalakítására, de semmit nem tennénk, ami Nagy-Britannia biztonságát fenyegetné” – jelentette ki az árnyékminiszter. „Ez a kormány cserbenhagyja a fegyveres erőinket és a családjaikat, valamint kockáztatja a nemzetünk biztonságát” – figyelmeztetett Vernon Coaker.

A helyzetet nem csak az ellenzék látja így. Ugyan Sir Peter Wall tábornok, a hadsereg vezetője a mostani leépítések kapcsán egyetértett azzal, hogy véget vet a bizonytalanságnak, de az elbocsátásokat úgy írta le, mint „az emberek kikényszerített kivonulása a hadseregből”. A teljes brit fegyveres erő élén álló Nicholas Houghton tavaly decemberben arra hívta fel a figyelmet, hogy még kitűnő felszereléssel is „kiüresedhet” a haderő, ha nincs elég megfelelően képzett ember, aki használja. Különösen a Királyi Haditengerészet állapota aggasztotta – az egykor a világ tengereit uraló flottának jelenleg egyetlen olyan anyahajója sincs, amelyről repülőgépet lehetne indítani, egy jó ideig pedig nem is lesz, ami különösen akkor lehet veszélyes, ha például ismét fellángolnak az indulatok a Falkland-szigetek körül. A repülőgép-hordozók hiánya Alan West admirális, a tengerészeti erők egykori vezetője szerint is „óriási kockázatot” jelent.

Ugyanakkor talán a legsúlyosabb kritikát mégsem az ellenzéki padsorokból vagy a tisztektől kapta a brit kormány, hanem a tengerentúlról. Robert Gates, az Egyesült Államok közelmúltban leköszönt védelmi minisztere nem kímélte Washington fő szövetségesét. Mint azt egy brit közszolgálati rádióműsorban január 16-án elmondta, a kiadáscsökkentésnek köszönhetően a britek már nem rendelkeznek a katonai képességek teljes spektrumával, és ő is kiemelte, hogy az Egyesült Királyság az első világháború vége óta először maradt tengerről indítható légierő nélkül, valamint a nukleáris fegyverzet leépülése ellen is szót emelt. A spektrum szűkülésével véleménye szerint elveszítették „azt a képességet is, hogy teljes jogú partnerek legyenek, mint a múltban voltak”.

Jellemző a kritika súlyára, amely a hagyományos „különleges kapcsolatot” kérdőjelezi meg az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között, hogy maga a brit miniszterelnök is gyorsan igyekezett cáfolni. David Cameron hangsúlyozta, hogy a britek még mindig a negyedik legnagyobb összeget fordítják védelmi célokra, és „első osztályú játékosok” ezen a téren, „amíg pedig én vagyok a miniszterelnök, ez így is marad” – jelentette ki. Arra is rámutatott, hogy 160 milliárd fontot fektettek be katonai célokra. Liam Fox volt védelmi miniszter – aki a 2010-es tervezetet benyújtotta – azzal igyekezett menteni a helyzetet, hogy a világ nyolcadik legnagyobb gazdaságaként tartják fenn a kiadásokat a negyedik legmagasabb szinten. „Az évek során nagyon sok találkozón ültem már mellette és nagyon jól ismerem” – nyilatkozta egykori amerikai kollégájáról, aki szerinte állandó kritikusa különösen azoknak az európai NATO-országoknak, amelyek nem a súlyuknak megfelelő védelmi képességekkel rendelkeznek és a bruttó nemzeti összterméküknek például csak egy százalékát költik ilyen célra, míg az Egyesült Királyságnál ez az arány – a NATO ajánlásának megfelelően – két százalék feletti.

Robert Gates valóban nem arról híres, hogy finomkodva fogalmazna a NATO európai tagjaival kapcsolatban. 2011 júniusában, leköszönésekor elítélte, hogy ezek az országok egyre kevesebbet költenek katonai célokra. Közölte, hogy fogytán a türelem az USA Kongresszusában és általában véve a politikai intézményrendszerben, hogy olyan nemzetek javára költsenek, amelyek „láthatóan nem hajlandóak a szükséges erőforrásokat rááldozni” a célra. Szerinte egyre inkább kétfelé ágazik a NATO tagsága: az egyik csoportban – akik nem akarják megosztani a kockázatokat és a költségeket”, de élvezik a NATO-tagság előnyeit – inkább a „puha”, humanitárius, fejlesztési és békefenntartói feladatokra specializálódnak, míg a másikban a „kemény” katonai küldetésekre. „Ez elfogadhatatlan” – jelentette ki.

A George W. Bush elnök által kinevezett – és Barack Obama alatt is dolgozó – volt védelmi miniszter nem kíméli saját országának vezetését sem. A közelmúltban megjelent memoárjában például azért kritizálta Obamát, mert nem elég elkötelezett az afganisztáni háború megnyerése mellett, és „csak ki akar jutni” az egészből.