Miért ragaszkodnak az amerikaiak a fegyvereikhez?

A Columbine Iskolai katasztrófája óta minden lövöldözés után rendre előkerülnek a fegyvertartás szabályozásának kérdései az Egyesült Államokban. A kérdés jogosnak hat: vajon ez csak demokrata politizálás, a tragédiák hullámának meglovagolása, vagy tényleges problémáról van szó? Mik az érvek a fegyvertartás ellen és mellette?

Az Egyesült Államok Alkotmánya 1789 óta biztosítja a hatalmi ágak szétválasztását, az államok együttműködését, és a törzsszöveg kiegészítéseire való lehetőséget. Mindjárt két évvel aláírása után tíz ponttal egészítették ki, amely alapvető szabadságjogokat biztosított az állampolgároknak. Ebből a második a fegyverek viselésére vonatkozó alapjog, és ezt az azóta eltelt több, mint kétszáz évben többször megpróbálták felülvizsgálni, vagy akár kiiktatni az alkotmánymódosítások közül.

Amióta a lőfegyverek egyre halálosabbá, könnyebben kezelhetőbbé váltak a technika fejlődésével, valamint az átlagos lakosság számára is hozzáférhetőbbek, azóta a fegyveres ámokfutások okozta tragédiák száma ugrásszerűen megnövekedett. Iskolai mészárlások, akár gyerek, akár felnőtt elkövetőkkel és áldozatokkal, lövöldözések bevásárlóközpontokban, egy tömött moziteremben, vagy – ahogy az most is történt – egy haditengerészeti bázison. Általában kiderül, hogy a tettes valamilyen elmebetegségben szenvedett, nem racionálisan gondolkodott, de azon túl, hogy a média és a társadalom bizonyos részei megszokottan az agresszív videojátékokat kezdik okolni, felszólalnak azok a hangok is, akik a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályokat tartják túl könnyelműnek. A másik oldalról pedig érkezik az ellenkórus: nekünk, amerikaiaknak elidegeníthetetlen jogunk, hogy fegyverrel védjük magunkat.

Az európaiak nem szeretik a családjukat

Ahhoz, hogy megértsük, miért buknak el folyamatosan azok a törvényjavaslatok, amelyek a háttérellenőrzések szigorítását javasolják, nem csak az ellene szavazók sokszor ismételt indokait kell ismernünk, miszerint „a háttérellenőrzés sem szűrhette volna ki az elkövetőt”, hanem sokkal bonyolultabb társadalmi-kulturális okokat kell megtalálnunk.

Michael Moore közismert provokatív dokumentumfilmjeiről. A Kóla, puska, sültkrumpli című alkotásában a Columbine középiskolai tragédia kapcsán próbálja felderíteni az általunk is keresett okokat. A legtöbbször elhangzott indoklás (és amit bármikor mi is megkapunk, ha esetleg egy, amerikaiak által gyakran látogatott fórumon feltesszük a kérdést): „szükségem van a fegyverre, hogy megvédjem a családomat”. Egy gyermekes anya szerint a rendőrt csak azért hívjuk a bajban, mert fegyvere van, tehát ha neki otthon is van fegyvere, nem kell megvárnom a rendőrt, hiszen egyből ő is el tudja intézni a betörőt például.

Az amerikaiak kedvenc szlogenje, amit az országukról hangoztatni szeretnek, hogy ők itt szabadok. Az alkotmányuknak és a kultúrájuknak is alapja az a felvilágosodásból származó ideológia, ami szentként tiszteli az emberek elidegeníthetetlen alapjogait. Éppen ezért jöhettek itt létre olyan erőteljesen libertáriánus politikai tömörületek, mint például a Tea Party (akik természetesen a fegyverkorlátozás teljes beszüntetése mellett voksolnának).

Az őrültek is átsiklanak a rostán

A háttérellenőrzések szigorítását ellenzők többségében republikánusok, ami magyarázható személyes meggyőződéssel, de azzal is, hogy a fegyvertartás mellett álló polgárok többségében olyan államokban élnek, amik jellemzően republikánus jelölteket szavaznak meg. Ezek mellett még több demokrata képviselő is vallja, hogy a fegyverkorlátozási törvények jelenleg is megfelelőek. Tekintve, hogy a Képviselőházban eleve republikánus többség van, ez igencsak nehézzé teszi egy törvény véghezvitelét.

A legfőbb indokuk, hogy még a javaslatokban konkrétan felvetett módszerekkel sem lehetett volna az éppen aktuális tragédia elkövetőjét kiszűrni. Aaron Alexis, a jelenlegi elkövető például annak ellenére is a hadseregben szolgált korábban (tehát bármikor szabadon fegyverhez juthatott), hogy már büntetett előéletű volt, és súlyos mentális problémákkal is küszködött. Egyszer sem kért orvosi segítséget, de az ámokfutása előtti napokban olyanokról panaszkodott, hogy hangokat hall éjszaka, és hogy rezgéseket küldenek neki a falon keresztül, hogy ne tudjon aludni.

A Sandy Hook általános iskolában történt tragédia elkövetője, Adam Lanza pedig teljesen könnyedén juthatott volna (és jutott is) fegyverhez. Nem volt büntetett előéletű, és semmilyen kezelés alatt álló mentális problémája nem volt.

Az a kifogás viszont nem tűnik igazoltnak, amit a Nemzeti Lőfegyver Szövetség hozott fel: hiába szigorodnának a háttérellenőrzések, a fegyvervásárlásból hivatalosan kizártak a fekete piacon ugyanolyan könnyen, vagy talán még könnyebben hozzájuthatnának fegyverhez. Ahogy a Daily Beast egyik elemzője rámutatott: annak, aki nincsen ténylegesen elmerülve a törvénytelen életben, annak nagyon bonyolult utakon sikerülne csak fegyverhez jutnia, mindeközben pedig olyan veszélyes alakokkal kéne üzletet kötnie, akik lehet, hogy eltántorítanák a dologtól.

Nem adják fel

A rendre elbukó törvényjavaslatok azonban úgy tűnik, nem szegik kedvét Obama elnöknek, hogy megpróbálja szigorítani a fegyvertartást. Az Egyesült Államokkal ellentétben Európa szinte összes országában teljesen tiltott az automata fegyverek vásárlása, a legtöbb országban részletes pszichológiai felmérés szükséges a fegyvervásárláshoz, sőt, Lengyelországban, ha önvédelmi célból vásárolnánk fegyvert, indokolnunk kell azt is, miért érezzük veszélyben az életünket.

Ezekben az országokban általában lényegesen alacsonyabb a hasonló fegyveres bűncselekmények száma. A magyar törvények mellett például összesen egyszer fordult elő 2009-ben, hogy egy iskolában valaki lövöldözni kezdjen.

A mi, európai szemünkkel tehát teljesen érthető, amit az elnök véghez szeretne vinni. Az erőszakot bevonzó fegyverek számának csökkentésével csökkennie kell az aggressziónak, ezt mi, itthon tapasztaljuk. Az erős ellenreakcióból viszont felmerül a kérdés: ha az amerikaiaktól elvesszük a lőfegyverhez való jogot, megoldódik vajon a probléma? Nem „szoktak-e hozzá” az erőszakos légkörhöz? Nem találják-e meg újra a módját, hogy hasonló dolgokat tegyenek?

Az erőszak erőszakot szül

Alig pár nappal a fegyvertörvények módosítását újra felvető haditengerészeti bázison történt lövöldözés után egyből érkezett a hír Chicagóból, hogy különböző bandák közötti harcok során meghalt három ember, és további huszonhárom megsérült. Ennek kapcsán hozta nyilvánosságra az FBI a 2013-as gyilkossági adatokat: Chicago városa a maga 500 gyilkosságával átvette a vezetést a korábban éllovas New Yorktól, hiszen ők „csak” 419-et teljesítettek.

Ezer erőszakos gyilkosság által elhunyt áldozat, és ez csak az első két város! Mindenképpen valami probléma lehet a rendszerrel, de fontos megértenünk a kulturális alapját. Ahogy egyszer a norvég nagykövet fogalmazott: „Amerikában nincsen biztonság, csak szabadság”. Vajon hol fekszik az arany középút a szabadságjogok és a biztonság között? Tényleg a szabadságjogoknak ártana, ha nehezebb lenne lőfegyverekhez jutni? Növekedne-e a gyilkosságok száma (hiszen nem mindenki tudja megvédeni magát), vagy csökkenne?

Talán ez a két új eset ilyen hirtelen egymásutánban majd ráébreszti a kongresszus azon képviselőit a helyzet súlyosságára, akik eddig a törvénykezés módosítása ellen beszéltek.