Magyar technológiát is várnak a Perzsa-öböl országaiba

Mohamed Sabah al-Salem al-Sabah kuvaiti sejk, Nizar al-Basam szaúdi befektetési bankár és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is beszélt azon a konferencián, amely hazánk és a Perzsa-öböl országainak kapcsolatát vizsgálta.

A keleti nyitás nem jelent egyet a nyugati zárással. Magyarország számára a 2008-as válság esélyt jelentett a megújulásra; a sikeresen átstrukturált gazdaság innovációs lehetőségeket keresve fordul a Közel- és a Távol-Kelet országai felé, ahol a világ nagy részével ellentétben folyamatos a gazdasági expanzió – fejtette ki nyitóbeszédében Lázár János. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország hagyományosan komp-ország Kelet és Nyugat között, és ezzel a nyitással is közvetítő szerepét erősíti.

A kölcsönös érdekeket Nizar al-Basam, a Deutsche Bank közép-európai, közel-keleti és afrikai főosztályának igazgatója ismertette részletesebben. A szaúdi nemzetiségű bankár elmondta: hazája fő prioritásai közé tartozik a munkahelyteremtés, az oktatás, a kutatás-fejlesztés, valamint az ország erőforrásainak diverzifikálása. A magyar technológiára, innovációra is akadna náluk befektető akár a kormányzati, akár az üzleti szférában, ám a sikeres együttműködés kulcsa a marketing: alaposan meg kell ismerni a megcélzott piacot és partnereket, számukra releváns módon pozícionálni az adott terméket vagy szolgáltatást, stratégiát tervezni. A komp-funkciót illetően Törökország példáját emelte ki: szerinte az emberek, a kulturális és technológiai értékek mobilitásának elősegítéséért sokat tehet egy olyan sikeres nemzeti márka, mint például a Turkish Airlines.

A Corvinus Egyetem díszdoktorává avatott kuvaiti sejk, Mohamed Sabah al-Salem al-Sabah egy anekdotával érzékeltette, hogy ami az egyik befektetőt elriasztja, az egy másiknak kincsesbányát jelenthet. Kuvait alapvető értékrendje sokban megegyezik Magyarországéval, ez különösen az arab tavasz eseményeinek tükrében nyer jelentőséget. Míg a nyugati neokonzervatívok szerint az arab országok nagy részén végigsöprő káosz szükséges és elégséges feltétele a politikai átalakulásnak, addig Mohamed Sabah al-Salem al-Sabah egy olyan „kreatív pusztítást” tartana üdvözítőnek, amely az elavult termelési rendszereket váltaná fel új, innovatív megoldásokkal. Ez pedig csak szabad piaci alapú, decentralizált gazdaságban valósulhat meg. Az arab tavasz jelentőségét tehát elsősorban gazdasági szempontból értékeli. A gazdasági növekedés nem feltétlenül jelent demokratizálódást is – erre maguk az Öböl-országok szolgálnak remek példával, ahol az elmúlt négy évtized dinamikus fejlődése nem ingatta meg a vallási és katonai vezetők történelmi gyökerű uralmát. A piacok felszabadítása azonban maga után vonhatja a demokratikus szabadságjogokat is. „Amíg a kormányzatok nem engedik ki kezükből a termelés monopóliumát, a társadalom soha nem lesz igazán önmaga ura” – fogalmazott a sejk az arab világról általában. 

Vas Gabriella

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »